Kultúra

Szerb és magyar színdarabok a kultúra népszerűsítéséért + FOTÓK

Szerb és magyar színdarabok a kultúra népszerűsítéséért + FOTÓK

2013. február 21., csütörtök
Szerb és magyar színdarabok a kultúra népszerűsítéséért + FOTÓK

Deszki és Vajdasági színházak fogtak össze azért, hogy kulturális programokat juttassanak el minél több emberhez. Az uniós pénzből is támogatott projekt során hét hónapig szórakoztatják majd a határ mindkét oldalán élő közönséget.

„A világ deszkáin bez granica" című projekt a Magyarország - Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósul meg, melyben a deszki Deszka Színház a vajdasági Tanyaszínházzal együttműködve dolgozik az elkövetkezendő hét hónap folyamán. Mindkét színház egy-egy darabot ad elő Magyarországon és Szerbiában. Az együttműködés célja eljuttatni a kultúrát olyan vidéki településekre, ahol az embereknek nincs, vagy csak elenyésző lehetőségük adódik kulturális programokon részt venni. Az EU 64 860 euróval támogatja a projektet, amelynek a Művelődési Ház és Könyvtárban rendezett ünnepélyes megnyitóján a házigazdák nevében Király László, Deszk polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Hangsúlyozta, a településen élő szerb és magyar ajkú lakosok számára rendkívül fontos eseményről van szó, mert közelebb hozza a két nép, a két ország lakosságát, elmélyíti a közöttük fennálló jószomszédi és baráti viszonyt. A projekt forrásai fele-fele arányban oszlanak meg, a pénzből a deszkieknek jut a művelődési ház és könyvtár fénytechnikájának fejlesztésére is. A közönség mindenhol a saját anyanyelvén élvezheti a két színház előadását. A vajdaságiak

Tadeusz Słobodzianek

Ilja próféta című művét mutatják be, a deszkiek pedig

Pozsgai Zsolt

Kilóg a lóláb című rendkívül szórakoztató drámáját játsszák.

Magyar Attila

, a 35 éves gazdag múlttal rendelkező Tanyaszínház vezetője közel 20 éve áll a színház élén. Elmondta, Európában egyedülálló vándortársulatról van szó, amely még a ’90-es évek balkáni háborúit is túlélte. Örömét fejezte ki, hogy a projekttel sikerül közelebb hozni a határ két oldalán élő közönséget.

Seres István

, a deszki Deszka Színház vezetője a 2009-től fennálló teátrum és a 22 fős társulat eddigi munkáját, eredményeit ismertette. Reményét fejezte ki, hogy sikeres lesz az elkövetkező 7 hónap, amennyi ideig a projekt tart, és a színházak határon átnyúló együttműködésének folytatása is lesz a jövőben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.