Közélet

Szegedi DK: a helyi Fidesz is készül a kampányra

Szegedi DK: a helyi Fidesz is készül a kampányra

2013. február 22., péntek
Szegedi DK: a helyi Fidesz is készül a kampányra

A Demokratikus Koalíció szegedi szervezete úgy véli, hogy a Fidesz-KDNP frakciója is elkezdte a felkészülést a jövő évi kampányra.

"Amit

Hűvös László

és társai produkáltak a szegedi kiskert tulajdonosok ügyében, az nem mást, mint látványpolitizálás, mellyel már oly sokszor éltek, de sajnos a valódi problémára továbbra sem sikerült megoldást találni" - olvasható a párt szegedi szervezetének A mai Közgyűlés margójára címmel kiadott közleményében. "A mai napon megszavazott költségvetésben az egyetlen jó dolog, hogy megszületett, mert ez bizony az elmúlt 20 év legrosszabb költségvetése. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a kormánypárti frakció egyes tagjai arra nem vették a fáradtságot, hogy végig jelen legyenek a vita során, ha pedig jelen voltak, akkor is a „zelmúltnyolcévre” mutogattak vissza, holott az Orbán kormánynak elévülhetetlen szerepe van abban, hogy az önkormányzatiság gyakorlatilag megszűnt létezni és a folyamatos forráselvonások miatt lehetetlen a várost normálisan működtetni" - folytatódik a nyilatkozat, amelynek megfogalmazói gratulálnak Herczeg Tamásnak, a Szegedi Szabadtéri Játékok újonnan kinevezett igazgatójának, kifejezve bizakodásukat afelől, hogy az új direktor tovább tudja öregbíteni a Szabadtéri Játékok jó hírnevét. Gyüdi Sándornak, a Szegedi Nemzeti Színház régi-új igazgatójának pedig sok sikert kívánnak a továbbiakban is, mint írják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.