Kultúra

„Ütős estét” ígér Mucsi Gergő a Közéleti Kávéházban

„Ütős estét” ígér Mucsi Gergő a Közéleti Kávéházban

2013. február 18., hétfő
„Ütős estét” ígér Mucsi Gergő a Közéleti Kávéházban

Nyolcadik programjához érkezett a Közéleti Kávéház Fiatal tehetségek Szegeden sorozata: Mucsi Gergő ütőhangszer-művész és a RitmusDepo zenei honlap főszerkesztője lesz a sorozat vendége február 20-án 17 órától a Somogyi-könyvtárban.

A fiatal művész korábban az SZTE Tehetségpont keretében működő Sófi-alapítvány különdíjasaként a szervezet első zenész díjazottja volt.

Mucsi Gergő

több tudományos díjat mondhat magáénak, dobol, szakcikkeket ír, hangszereket gyűjt, főszerkesztője a RitmusDepo zenei honlapnak és a Galli János Alapfokú Művészeti Iskola tagintézmény-vezetője Csongrádon. A beszélgetésen ütőhangszeres tudományából is ízelítőt kaphatnak az érdeklődők. Mucsi Gergő 1987-ben született Szegeden. Zenei tanulmányait Makón kezdte, majd 2001-től Szegeden folytatta a Konzervatóriumban, valamint a Tömörkény István Gimnáziumban. 2005-től az SZTE Zeneművészeti Karának hallgatója. 2001-től 2008-ig a Szegedi Szimfonikus Zenekar állandó kisegítő ütőhangszerese. Egyetemi évei alatt számos verseny győztese és díjazottja volt: 2006-ban a debreceni Országos Főiskolai Ütőhangszeres Versenyen II. díjat, 2007-ben a Fermo-i Nemzetközi Ütőhangszeres Versenyen (Olaszország) vibrafon kategóriában I. díjat nyert, valamint 2008-ban a Clermont-Ferrand-i Nemzetközi Vibrafonverseny középdöntőse (Franciaország). Emellett a tudományos diákköri mozgalom aktív tagja is volt, a Zeneművészeti Kar TDK versenyén két alkalommal lett I. helyezett, az országos pécsi versenyről II. díjjal tért haza. Tanulmányi eredményei alapján két alkalommal Köztársasági Ösztöndíjban, valamint Szeged Városi Ösztöndíjban, és Kari Ösztöndíjban is részesült. Tevékenységét az SZTE Sófi József Alapítvány - első zenész díjazottként – különdíjjal ismerte el. 2010-ben szerez ütőhangszeres művész, -tanári diplomát. Aktív tanári és művészi pályája mellett 2011-től a Galli János Alapfokú Művészeti Iskola tagintézmény-vezetője Csongrádon. Több átiratot készített ütőhangszerekre, közreműködött a Magyar Rádió felvételein, ősbemutatókon. Írásai rendszeresen megjelennek a Dobos Magazinban. A kortárs- és klasszikus zene mellett a könnyűzenei életben is egyre inkább szerepet vállal: a világzenét játszó MásKÉP zenekar ütőse, valamint többek között részt vesz Bornai Tibor (KFT) Tesztoszteron című produkciójában is. 2010 nyarán önállóan hozott létre egy ütőhangszereseknek szóló kulturális weboldalt HangZóna néven, mely gyorsan országos ismertségnek örvendett. 2012-ben az általa létrehozott weboldal fuzionált Magyarország elsőszámú ütőhangszeres portáljával, az akkor tíz éves RitmusDepo-val, melynek azóta főszerkesztőjeként dolgozik. 2012 decemberében az MTA Szegedi Bizottsága fiatal kutatóknak kiírt tudományos pályázatán I. díjat nyert. A Sófi-alapítvány több mint 10 millió forint ösztöndíjjal és többféle szolgáltatást nyújtva patronálta a tehetségeket az elmúlt 12 évben, akikből egymást segítő, együttműködő közösséget is szervez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.