Sport

Labdarúgás: Üllésen is nyert a SZVSE

Labdarúgás: Üllésen is nyert a SZVSE

2013. február 17., vasárnap
Labdarúgás: Üllésen is nyert a SZVSE

Szombati győzelme után Üllésen is a Szegedi Vasutasé lett a diadal a helyi megyei II. osztályú csapat elleni felkészülési mérkőzésen.

A megyei élvonal középmezőnyében telelő hazaiak a szombati, Szentmihály elleni nagy arányú győzelem után a megyei második vonal 12. helyén álló Ülléssel vívták újabb felkészülési mérkőzésüket. A jó hangulatú, sportszerű mérkőzés mindkét csapat felkészülését segítette, hiszen mind a hazaiak, mind a vendégek támadó felfogásban játszottak, jóllehet kevesebb helyzetet kidolgozva, ám annál több mezőnymunkával. A magasabb osztályban játszó SZVSE előtt több lehetőség adódott, s ezek kihasználásában is jobban jeleskedtek, így az első játékrészben meg is szerezték a vezetést, miután

Szalma Gergő

egy szép bal oldali támadás után

Nagypál

beadását vette át remekül, majd a védők közül kilépve a kapus mellett a rövid sarokba helyezett. Fordulás után a második félidő közepétől már egyértelműen a Vasutas-csapat dominált, s növelni is tudta előnyét: az ellenfél térfelének közepén a jobb oldalon labdát szerzett a SZVSE, melyet beívelés követett a tizenhatos magasságából, s a balösszekötő helyéről érkező

Busa Bence

előbb átvette, majd belsővel a hálóőr mellett a kapuba passzolt a labdát, kialakítva a 2-0-s vendégsikert jelentő végeredményt.

Berki István

tanítványai legközelebb jövő szombaton, február 23-án 14 órakor Domaszéken lépnek pályára a Gyálarét csapata ellen, majd február 27-én, szerdán este 18 órától Felső Tisza parti stadionban a Tisza Volán vendégei lesznek a felkészülési időszakuk utolsó meccsén. A

Polgár Attila

vezette üllésiek jövő vasárnap 11 órától a Kistelek együttesét fogadják hazai környezetben.

Felkészülési labdarúgó-mérkőzés:

Üllési ISE - Szegedi VSE 0-2 (0-1)

. Üllés.

Üllés:

Baszó J. - Bazsó F., Szabó, Gyuris Zs., Kiss, Cseh, Kohlrusz, Tóth, Gyuris M., Kormos, Vizi.

Csere:

Polgár E., Babarczi, Ferenczi, Rabi.

Vezetőedző:

Polgár Attila.

SZVSE:

Pluhár - Bálint, Pécsek, Ágoston, Nagypál, Szántó, Busa, Mészáros, Szalma, Sztuparity, Árva.

Csere:

Vékes, Lévai, Csige, Kozma.

Vezetőedző:

Berki István.

Gól:

Szalma, Busa. Polgár Attila:

"Nagyon harcos mérkőzés volt, amely jól szolgálta a felkészülésünket. Sajnos két kapitális hiba döntött, ezekből kaptuk a gólokat - ha ezek nincsenek, talán más az eredmény..."

Berki István:

"Remek hangulatú, sportszerű mérkőzést vívtunk az Ülléssel. Előttünk több lehetőség adódott, amelyekből kettőt ki tudtunk használni jó szellemben játszó ellenfelünkkel szemben."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.