Sport

Labdarúgás: a második félidőben fordított a Szeged 2011 Mórahalmon + FOTÓK

Labdarúgás: a második félidőben fordított a Szeged 2011 Mórahalmon + FOTÓK

2013. február 6., szerda
Labdarúgás: a második félidőben fordított a Szeged 2011 Mórahalmon + FOTÓK

Lelkesen játszva, 1-0-s vezetéssel zárta az első félidőt a Mórahalom a Szeged 2011 ellen a felkészülési mérkőzésen. A vendégek végül magabiztosan futballozva a második félidőben fordítottak.

Nagy lendülettel és irammal estek egymásnak a felek: a játék irányítását ugyan a Szeged csapata vette magához, de egy percig sem játszott alárendelt szerepet a hazai gárda. Több labdát is szereztek és kontrából építettek fel veszélyes akciókat, aminek meg is lett az eredménye a 22. percben: egy bejátszást kezelt le

ifj. Csák Zoltán

19 méterre a szegedi kaputól középen, lövőhelyzetbe cselezte magát és a bal alsó sarokba tekerte a labdát. A Szegednek több átlövésből akadt helyzete, illetve a 30. percben

Varga Bence

25 méteres középső szabadrúgását tornázta ki a léc alól

Kovács Krisztián

. Az utolsó percekben egy felívelésből

Bekim Kapicnak

volt lehetősége kapura csúsztatni, de centikkel a felső léc fölé stukkolt. A második félidő első percében egalizálta az eredményt a Szeged (használt

Gálhidi

mester fejmosása a szünetben). Varga Bence egy kiugratását követően tudott kapura törni középen, balra elhúzta a kivetődő Kovács mellett a labdát, és öt méterről az üres kapuba passzolt; 1-1. Kidomborodott a vendégek fölénye, egyre gyakrabban mentek le a széleken. A 65. percben

Dedic

robogott le a bal oldalon az alapvonalig, visszapasszolt a 11 méteren álló Varga Bencének, aki a becsúszó védő mellett kilőtte a rövid alsó sarkot, 1-2. A 75. percben tovább növelte előnyét a Szeged: Ulvicki-Dedic-Stipancevic háromszögezett a tizenhatos bal oldalánál. A szép kényszerítőzés végére

Stipancevic

tett pontot, hét méterről, középről lőtt, zörrent a háló; 1-3. A 80. percben egy húsz méteres, bal oldali Sztipancevic-szabadrúgás pattant meg a sorfalon, és a rövid oldalra mozduló kapus felett a kapu hosszú oldalába perdült a zsuga; 1-4! Az utolsó percekben még több lehetősége is akadt a Szegednek, a gólok meghozták a támadókedvet, de újabb találat már nem született. A Szeged 2011 a következő edzőmeccsét február 10-én, vasárnap játssza Algyőn 12 órakor a román második vonal egyik meghatározó csapata, a Bihor ellen.

Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen:

Mórahalom - Szeged 2011 1-4 (1-0).

Mórahalom, műfű, 50 néző. Vezette: Balázs Zs., Kormányos J., Sipos Cs.

Mórahalom:

Kovács K. - Nagy, Sarnyai, Udvari, Szvoboda, Fülöp, Ngalle, Magyar, Podonyi, Ifj. Csák Z., Faragó. Cserék: Szőke, Vojnics, Szűcs, Mészáros, Kothencz, Lázár. Vezetőedző: Csák Zoltán.

Szeged 2011:

Belecan - Kéri, B. Kapic, Petrók, Dedic - Kis, Borbély, Ulvicki, Gomez - Stipancevic, Varga. Cserék: Trepák, Farkas M., Laczkó, Tóth, Radnai, Pócs, Csányi. Vezetőedző: Gálhidi György.

Gól:

Ifj. Csák Z. (22'), illetve Varga B. (46', 65'), Stipancevic (75', 80'). Csák Zoltán:

"Mi most első sorban arra törekszünk, hogy minden játékosunknak megfelelő mennyiségű és minőségű mérkőzésterhelést adjunk. Nyilvánvalóan a cserék nagy száma is befolyásolta a mérkőzés alakulását, a második félidőben kiütközött a Szeged fölénye, de az első félidő játékából lehet tovább építkezni."

Gálhidi György:

"Várható volt, hogy előbb utóbb eljön egy holtpont az edzőmeccseken, és ez most az első félidőben megérkezett. Bennünk van már négy edzés eddig a héten, de szerencsére a jó kezdés és a cserék a második játékrészben átsegítettek a holtponton, és onnantól kezdve már elkaptuk a ritmust. A fiúk dicséretet érdemelnek az akaraterejüket tekintve, hogy vesztes helyzetben is kifogástalan iramban mentek a pályán, majd fordítottak. A ritmuson változtatnunk kell vasárnap a romániai Bihor ellen, ami nem zárt kapus meccs lesz..."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.