Közélet

Idén újra lesz repülőnap Kecskeméten

Idén újra lesz repülőnap Kecskeméten

2013. február 28., csütörtök
Idén újra lesz repülőnap Kecskeméten

Két év kihagyás után idén augusztus első hétvégéjén rendezik meg ismét a nemzetközi repülőnapot és haditechnikai bemutatót Kecskeméten.

Orosz Zoltán

altábornagy, vezérkarifőnök-helyettes csütörtökön a budapesti Utazás Kiállításon tartott sajtótájékoztatón elmondta: több mint húsz országot hívtak meg, a végleges visszajelzéseket még várják. Az előzetes, informális jelzések biztatóak, három ország pedig már biztosan küld köteléket. Így Horvátország és Spanyolország kötelékei, valamint Oroszország "orosz vitézek" formációja már biztosan részt vesz a dinamikus bemutatón. A Magyar Honvédség légiereje mellett a magyar polgári repülés, sportrepülés képviselőit is meghívták. A jelenlegi tervek szerint mindkét nap több mint hétórás programmal várják majd az érdeklődőket - mondta a vezérkarifőnök-helyettes. Orosz Zoltán kiemelte: minisztérium és a honvédség is fontosnak tartja, minél több civil látogasson ki az augusztusi rendezvényre. Mint mondta, amellett, hogy a honvédség teljes technikai arzenálját bemutatják, igyekeznek minden információt közölni arról, hogyan válhat valaki katonává, és miért jó, ha valaki a honvédségnél a hazáját szolgálja. Arra készülnek, hogy a lehető legrészletesebben mutassák be a honvédséget, annak mindennapjait, valamint azt, hogy az adófizető állampolgárok forintjai hogyan hasznosulnak a biztonság megteremtése érdekében - fogalmazott. A 2013-as repülőnap jegyárai nem változtak 2010-hez képest. A kedvezményes jegyvásárlás egészen a rendezvényt megelőző napig, augusztus 2-ig tart - tette hozzá Orosz Zoltán. Borbíró Zoltán, a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára, a rendezvény szervezéséért felelős szervezet elnöke a sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy

Hende Csaba

honvédelmi miniszter idén először száz szociális jegyet is felajánlott a megyei kormányhivataloknak. Ezen jegyek kiosztásáért a megyei kormányhivatalok felelősek, az utaztatásokat pedig a HM intézi. Azt szeretnék, ha a szociális rászorultság alapján kapható jegyekből elsősorban a tanulók részesülnének, hiszen ők akár "a jövő pilótái" is lehetnek - hangsúlyozta a helyettes államtitkár. A rendezvényről folyamatosan frissülő információk a www.repulonap2013.hu oldalon olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.