Közélet

Botka: őszre áll össze az MSZP választási programja

Botka: őszre áll össze az MSZP választási programja

2013. február 9., szombat
Botka: őszre áll össze az MSZP választási programja

Az MSZP tovább folytatja programalkotó munkáját, amelynek végén, idén ősszel állhat össze a párt 2014-es választási programja - mondta Botka László, a szocialisták választmányi elnöke a testület szombati budapesti ülése után sajtótájékoztatón.

Botka László

hangsúlyozta: arra törekszenek, hogy minél több szervezettel egyeztessék elképzeléseiket, mivel egy "széles körű, programalapú szövetséget" kívánnak létrehozni a választásokra. A szocialista politikus azt mondta, mindenkivel hajlandók együttműködni, akik elkötelezettek abban, hogy egy "európai demokratikus kormány váltsa fel a mostani hatalmat".

Mesterházy Attila

, az MSZP elnök-frakcióvezetője kifejtette: a választmány áttekintette a Szövetség a változásért nevű ellenzéki egyeztetés tapasztalatait, és arra jutottak, komoly esély van a megegyezésre, az abban részt vevő szervezetek ugyanis szinte teljesen egyetértettek a legtöbb közjogi kérdésben. A pártvezető emlékeztetett, a huszonhárom témában tervezett tárgyalássorozat eddigi tizenkét fordulójában hat témáról egyeztettek, így például a közjogi mellett oktatási és nemzetpolitikai célkitűzésekről is. Mint mondta, márciusig nyolc új témában folytatódnak a megbeszélések, és egyebek mellett szó lesz a közbiztonságról, az agrárügyekről, valamint az állam szerepéről is. Mesterházy Attila kérdésre válaszolva közölte, a következő hetekben megvizsgálják, miként teremthető elő a felsőoktatásból 2010 óta kivont 50-60 milliárd forint, ennek eredményeként pedig nem kizárt, hogy tandíjmentes felsőoktatásra tesznek javaslatot 2014-ben. Botka László emellett külön kitért a kormány rezsicsökkentésére. Kiemelte, elfogadhatatlan, hogy mára az átlagjövedelemmel rendelkezők is fizetésük több mint harmadát költik rezsire, azonban szerinte a kormány rosszul kezeli a problémát. A politikus igazságtalannak nevezte, hogy a magasabb rezsit fizetők nagyobb állami támogatást kapnak, ráadásul szerinte a csökkentést a lakosság fizeti meg, mivel a nagyfogyasztói energiaárak rezsicsökkentéssel párhuzamos emelése drágítja a mindennapi fogyasztási termékeket és szolgáltatásokat. Az MSZP választmányi elnöke hozzátette: a víz-, a csatorna- és a szemétszállítási díj csökkentése az önkormányzatokat sújtaná, veszélyeztetve ráadásul több, a közelmúltban uniós támogatással végrehajtott fejlesztést. Botka László szólt arról is, hogy a választmány ülése elején üdvözölte és támogatásáról biztosította az éhségmenet résztvevőit, akik szerinte akciójukkal arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy az Orbán-kormány több százezer nehéz sorsú embert taszított kilátástalan helyzetbe.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.