Sport

Vízilabda: a Fradival készül a belgrádi csatára az A-Híd Szeged

Vízilabda: a Fradival készül a belgrádi csatára az A-Híd Szeged

2013. január 3., csütörtök
Vízilabda: a Fradival készül a belgrádi csatára az A-Híd Szeged

A rövid téli pihenő után szerdától megkezdte a felkészülést az A-Híd Szeged VE a rá váró megmérettetésekre, melyek január 9-től, rögtön egy belgrádi bevetéssel folytatódnak.

Az ünnepekre pihenőt kapott a csapat a szövetségi kapitányi posztra pályázó

Vincze Balázs

vezetőedzőtől, ám szerdán már edzésen vett részt az A-Híd Szeged VE férfi vízilabdacsapata. Az intenzív felkészülésre szükség is van, hiszen beindul a nagyüzem: január 9-én 20 órakor a Bajnokok Ligájában, a Partizan Beograd otthonában szerepel a csapat, majd a hónap folyamán további öt bajnoki mérkőzés vár Kiss Csabáékra. Mint

Vincze Balázs

a klub honlapjának nyilatkozva

elmondta, az első tréning az úszásról szólt, majd csütörtökön és pénteken az FTC-vel edz közösen a gárda, az esti tréningeken pedig edzőmeccset játszanak a zöld-fehérek ellen. "Az FTC után hétfőn a Szentessel kétkapuzunk, majd szerda reggel 6 órakor kelünk útra a belgrádi összecsapásra" - tette hozzá a szegediek mestere. Egyelőre akadnak hiányzók a kétszeres magyarkupa-győztes alakulatnál, hiszen

Aaron Younger

és

Joseph Kayes

szombaton érkeznek vissza az ünnepi szabadságról,

Molnár Dávid

a junior válogatottal készül, míg a csapatkapitány

Molnár Tamás

- aki Youngerrel együtt részt vett a hagyományos, év végi ausztráliai Tom Hoad Kupán - csütörtökön a Magyar Vízilabda-szövetség elnökségi ülésen vesz részt. Ezen az ülésen születik döntés a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjának betöltését illetően, melyre Vincze Balázs mellett a háromszoros olimpiai bajnok Kemény-tanítvány

Benedek Tibor

, valamint a korábban Szegeden is trénerkedő, jelenleg a Debrecen csapatát vezető

Gyöngyösi András

beadta pályázatát. Az elnökségi ülés 14 órakor kezdődik, várhatóan délután már meglesz az eredmény.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.