Bulvár

Százmilliós szegedi ékszerlopás elkövetői rendőrkézen + VIDEÓ

Százmilliós szegedi ékszerlopás elkövetői rendőrkézen + VIDEÓ

2013. január 7., hétfő
Százmilliós szegedi ékszerlopás elkövetői rendőrkézen + VIDEÓ

Összesen hét embert gyanúsít a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnüldözési Alosztálya a szegedi Smaragd Ékszerüzlet sérelmére elkövetett több mint százmilliós lopás elkövetésével. A precíz rendőri munka eredményeként mintegy 14 millió forintnyi ékszer is előkerült - írja a police.hu.

Az akkor még ismeretlen tettesek, 2012. október 20-a és 24-e között a szegedi Smaragd Ékszerüzlet alatti pincéből alulról megbontották a födémet, majd kivágták a páncélszekrény ajtaját és így abból több mint százmillió forint értékű ékszerhez valamint készpénzhez jutottak hozzá. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnüldözési Alosztálya különösen nagy értékre elkövetett lopás bűntette megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást. A beszerzett adatok alapján a rendőrök 2012. november végén elfogtak két szegedi lakost, M. Zs.-t és T. I.-t. A szegedi albérletében bujkáló 43 éves férfi, M. Zs. ellen érvényben volt a Tamási Rendőrkapitányság elfogatóparancsa is, amely egy 8,2 millió forint kárt okozó lopás miatt körözte. A házkutatások során a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói olyan tárgyi bizonyítékokat foglaltak le, amelyek megerősítették, hogy a két elfogott terheltnek köze van a Smaragd Ékszerüzlet sérelmére elkövetett bűncselekményhez. Végül mindkét gyanúsított részleges beismerő vallomást tett, ők jelenleg is előzetes letartóztatásban vannak. Az év végi ünnepek alatt is tovább folytatatott nyomozás eredményeként – melynek aktája immár közel ezer oldalt tesz ki - a főkapitányság a Terrorelhárítási Központ közreműködését kérte öt személy elfogásához. Őket négy helyszínen a TEK munkatársai - Budapesten, az M5-ös autópályán, Szegeden és Pusztaszeren - vették őrizetbe egy időben, 2013. január 4-én. A gyanúsítottak tartózkodási helyével kapcsolatban a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság értékes információkkal szolgált. A most elfogottak közül a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnüldözési Alosztálya három személyt orgazdasággal, egy főt az augusztusban már megkísérelt, de akkor eredménytelenül végződő bűncselekménnyel, míg további egy embert bűnsegédi magatartással gyanúsít. A büntetőeljárást a főkapitányság 2013. január 7-én áttette a Szegedi Nyomozó Ügyészséghez, mivel a január 4-én őrizetbe vett gyanúsítottak közül a bűncselekmény elkövetésekor egy férfi a rendőrség hivatásos állományú tagja volt. Neki a betörésekben tevőleges szerepe nem volt, őt orgazdasággal gyanúsítja a nyomozó hatóság. A bíróság január 6-án és 7-én négy főt előzetes letartóztatásba, míg egy embert házi őrizetbe helyezett. A precíz rendőri munka eredményeként mintegy 14 millió forintnyi ékszer, több mint tízezer eurónyi és félmillió forintnyi készpénz is előkerült. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az ügyben korábban kitűzött díjat 2013. január 7-én visszavonta.

Forrás:

police.hu

http://www.youtube.com/watch?v=aF1YrYSldmA&feature=youtu.be

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.