Közélet

Szabad Egyetem és "nemsztrájk" a szegedi szénszünetben

Szabad Egyetem és "nemsztrájk" a szegedi szénszünetben

2013. január 2., szerda
Szabad Egyetem és "nemsztrájk" a szegedi szénszünetben

A szénszünetben Szabad Egyetemet tartanak a Szent Györgyi Albert Agórában, ahol a szervezők és előadók a nemsztrájk módszerével kívánnak tiltakozni a felsőoktatásban kialakult helyzet ellen. A január 4-i nyitott rendezvényre hallgatót és oktatót, középiskolást és szülőt, valamint minden szegedit várnak - olvasható a Miérthallgatók csoport közleményében.

A közleményt alább változtatás nélkül olvashatják! "A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) oktatói a nemsztrájk módszerével kívánják jelezni, hogy az utcai politizálás mellett egyéb eszközökkel is rendelkeznek, elsősorban a tudomány, a szabad gondolat eszközével. Mert a tandíj nem tandíj – hanem költségtérítés; forráskivonás nem forráskivonás – hanem átstrukturálás; sztrájk nem sztrájk – hanem nemsztrájk. Szerezzük vissza a szavainkat, hogy azt jelentsék, amit! Az Oktatói, a Hallgatói és a Szülői Hálózatok, a Miérthallgatók csapata, a Hálózat a Tanszabadságért és a Humán Platform, az Oktatói Hálózat Szegedi Bölcsésztagozat, valamint a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének szegedi tagjai „nemsztrájkkal” kívánnak tiltakozni a felsőoktatásban kialakult helyzet ellen. Szolidaritásunkat fejezzük ki az egyetemisták és középiskolások megmozdulásaival. Fontosnak tartjuk, hogy folyamatosan kapcsolatban maradjunk velük, demonstráljuk, hogy csak a felnőtt, felelős, tudatos és tanult polgárok képesek előrevinni hazánkat. Rendezvényünkkel Szeged, a város és minden lakója számára értéket kívánunk létrehozni. Előadóink (a Szegedi Tudományegyetem mellett fővárosi felsőoktatási intézmények oktatói) tudományáguk, szakmájuk elismert képviselői, akik a „demonstrálásnak” egy olyan formáját választották, amellyel mindenki számára elérhetővé kívánják tenni a minőségi felsőoktatás, az universitás-eszme értékeit. A Szabad Egyetemre 34 előadó jelentkezett, a 2013. január 4-én, 9.30-kor kezdődő előadássorozat három szekcióban zajlik: 1. a köz- és felsőoktatás aktuális kérdéseiről, társadalmi hasznosságáról, finanszírozási lehetőségeiről, modelljeiről 2. a hatalom fogalmairól a filozófiában, a művészetekben (és napjainkban) 3. a kultúráról, művészetről, tudományról A részletes programot az

alábbi linkre kattintva

tekintheti meg! A Szegedi Tudományegyetem épületei szénszünet lévén zárva tartanak, ezért a rendezvényt a Szent-Györgyi Albert Agorában tartjuk. Mindenkit – jogászt és közgazdát, bölcsészt és természettudóst, közszolgát és kommunikátort, mérnököt és agrárszakembert, orvost és informatikust, hallgatót és oktatót, középiskolást és szülőt – tandíj és (ön)költségtérítés nélkül várunk" - olvasható a közleményben. A Szabad Egyetem részletes programja hamarosan elérhető lesz: a rendezvény

Facebook-oldalán

, az

esemény felületén

, valamint a

MiértHallgatók blogján

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.