Közélet

Négyen indulnak a szabadtéri igazgatói székéért, Bátyai Edina nincs a pályázók között

Négyen indulnak a szabadtéri igazgatói székéért, Bátyai Edina nincs a pályázók között

2013. január 24., csütörtök
Négyen indulnak a szabadtéri igazgatói székéért, Bátyai Edina nincs a pályázók között

Négyen indulnak a Szegedi Szabadtéri Játékok megüresedett igazgatói posztjáért. A korábban leváltott direktor, Bátyai Edina bár azt kommunikálta, hogy ismét ringbe száll, nincs az indulók közt.

Muhari Éva

, a szegedi önkormányzat személyzeti osztályának vezetője arról tájékoztatta csütörtök délután portálunkat, hogy a január 21-i határidő után három nappal összesen négy pályázat érkezett be. A jelentkezők nevét a hivatal nem adhatta ki, de információink szerint pályázott

Herczeg Tamás

kulturális menedzser, a Reök korábbi vezetője, aki

Harangozó Gyula

Kossuth-díjas táncművész-koreográfussal dolgoznak közösen,

Kelemen Csaba

színművész, az Agria Játékok Kft. ügyvezető igazgatója a másik jelölt

Sasvári Sándor

színművésszel közösen.

Koltay Gábor

filmrendező, a Budapesti Művészeti Hetek és Szabadtéri Színpadok egykori igazgatója is indult a posztért, míg a negyedik jelölt

Orbán Zoltán

szegedi születésű jogász, újságíró, a Pest megyei Rádió 17 főszerkesztő-műsorvezetője. A fesztivál

leváltott igazgatója

,

Bátyai Edina

több fórumon és újságcikkben leszögezte, hogy indulni kíván

a posztért

, de még sincs a pályázók között. A nap folyamán telefonon kerestük az egykori igazgatót, hogy szándékai felől érdeklődjünk, de nem sikerült elérnünk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.