Közélet

Minden akadály elhárult a magyarországi Google Street View elől?

Minden akadály elhárult a magyarországi Google Street View elől?

2013. január 28., hétfő
Minden akadály elhárult a magyarországi Google Street View elől?

A Google Magyarország szerint fontos lépés történt a felé, hogy belátható időn belül Magyarországon is elindulhasson a cég utcakép-szolgáltatása, a Street View.

Péterfalvi Attila

, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke hétfőn azt mondta, Magyarországon elindulhat a Google Street View szolgáltatása, miután egy most kiadott állásfoglalásban sikerült megteremteni a szükséges garanciákat arra, hogy a magánszféra ne sérüljön, és a köz érdeke is érvényesüljön. Az interneten nyilvánosságra hozott utcaképfelvételeken nem látszódhatnak sem arcok, sem az autók rendszáma. A Google Street View szolgáltatása jelenleg 44 ország több mint háromezer városában érhető el, egyebek mellett a régióban a horvát tengerparton és Prágában is. Budapesten 2009 májusában már egyszer megjelentek a Google autói, de akkor

Jóri András

adatvédelmi biztos aggályait fejezte ki a fotózásokkal kapcsolatban, ezért az amerikai cég felfüggesztette a programot. Két évvel később a biztos úgy foglalt állást, hogy az adatvédelmi szabályok betartásával fényképezhetnek a Google autói.

Schuster Richárd

, a Google kommunikációs menedzsere Péterfalvi Attila bejelentésével kapcsolatban arról tájékoztatta hétfőn az MTI-t, hogy három éve tárgyalnak a magyar hatóságokkal az ügyben. Hozzátette: Budapest és több nagyváros is jelezte: hasznosnak tartja a szolgáltatás magyarországi elindítását. Debrecen, Győr, Pécs, Szeged, Szolnok, Miskolc és Veszprém önkormányzata levélben fejezte ki támogatását, Budapest közgyűlése pedig november végén egyhangúlag támogatta a szolgáltatás bevezetését. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöksége tavaly novemberben hozott határozatot arról, hogy egyetértenek az utcakép-szolgáltatással. Az önkormányzatokon kívül a Magyar Turizmus Zrt. és a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége is jelezte, hogy pozitív hatása miatt szakmailag támogatja a Street View elindítását. A Google autói 2011-ben és 2012-ben térképkészítés és pontosítás céljából már bejárták Magyarországot, az viszont kérdéses, hogy ezen képek mindegyikét tudják-e használni az alkalmazás fejlesztésekor. A Google autói egy 15 optikából álló, az autó tetején elhelyezett fényképezőgéppel 360 fokban készítenek fényképeket, ezeket illesztik össze a mérnökök. 2007 óta a cég autói nyolcmillió kilométert tettek meg világszerte. A szolgáltatást a cég kimutatásai szerint turisták, szállást, lakást keresők használják leginkább, a mozgássérülteknek pedig az utazástervezésben nyújt segítséget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.