Sport

Labdarúgás: két szegedi az NB II-es válogatottban

Labdarúgás: két szegedi az NB II-es válogatottban

2013. január 4., péntek
Labdarúgás: két szegedi az NB II-es válogatottban

Tíz nap alatt három meccset játszik Törökországban a legjobb másodosztályú játékosokból álló csapat, melynek tagja két szegedi is.

A hagyományos, decemberi Kelet–Nyugat meccs után, a két keret legjobbjaiból ezúttal is kialakult az NB II-es válogatott névsora. A társaság január 16-26. között Törökországban edzőtáborozik majd, ezalatt három mérkőzést játszik -

adja hírül a Rangadó.hu

. A szakportál közzétette a névsort is, amelyből jelenleg még egy fő hiányzik. A vezetőedző a tavalyi túrához hasonlóan

ifj. Dárdai Pál

lesz, segítője az NB III-as Szentlőrinci SE trénere,

Kulcsár Árpád

, a kapusedző pedig a BKV Előre szakmai stábjából

Szűcs László

. A keret tagja a Szeged 2011 együtteséből

Kis Róbert (képünkön szemben, kék mezben)

és

Tóth Imre

is. A szegedi alakulaton kívül a Tatabánya, a Nyíregyháza és az Orosháza ad még két játékost a keretnek, míg a többiek egyet.

Az NB II-es válogatott névsora:

Bognár István (Mezőkövesd), Bokros Tibor (Balmazújváros), Burucz Barna (Csákvár), Csorba Szabolcs, Reznek Donát (Nyíregyháza), Domokos Bálint, Izing Martin (Tatabánya), Horváth Gábor (BKV Előre), Kenderes Zoltán (Cegléd), Király Patrik, Króner Martin (Vác), Kis Róbert, Tóth Imre (Szeged 2011), Kovács Tamás (Kozármisleny), Lázár Patrik (Gyirmót), Lengyel Dániel (Békéscsaba), Major Norbert (Ajka), Molnár F. Tamás, Tóth Dániel (Orosháza), Olasz Dénes (Putnok), Szőllösi Tamás (Baja).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.