Egészség

Közös mellrákellenes program indul Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Aradon

Közös mellrákellenes program indul Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Aradon

2013. január 8., kedd
Közös mellrákellenes program indul Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Aradon

Mellrákellenes programra nyert több mint 500 millió forintos uniós támogatást a hódmezővásárhelyi kórház. A projekt révén Szentesen és a romániai Aradon is lesznek fejlesztések.

Kallai Árpád

, a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet igazgatója kedden sajtótájékoztatón elmondta, az önkormányzat támogatásával megvalósított Egészséges Vásárhely Program az eddig elért sikereknek köszönhetően terjeszkedhet a város- és országhatárokon túl. A beruházás keretében Hódmezővásárhelynek ugyanis partnere lesz Szentes, valamint Arad is - fűzte hozzá. Ismertette, hogy 1,78 millió eurót nyertek el rendszeres mammográfiás szűrés infrastruktúrájának fejlesztésére a hódmezővásárhelyi és a szentesi kistérségben, illetve Aradon. Hódmezővásárhelyen 852 ezer euróból, azaz csaknem 250 millió forintból, Szentesen 530 ezer euróból, azaz több mint 150 millió forintból, Aradon pedig 400 ezer euróból valósulnak meg fejlesztések. A hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatón elhangzott: a projekt során Hódmezővásárhelyen eddig a nők 67 százaléka vett részt szűrésen, ezt az arányt szeretnék 70 százalék fölé emelni, Szentesen az országos átlagot elérő 43 százalékot növelnék, míg Aradon az a cél, hogy megteremtsék a szűrési lehetőséget, ott ugyanis szervezett keretek közt eddig ilyen nem volt.

Székely Orbán Csaba

, a program aradi projektmenedzsere elmondta: évente 120 nő hal meg a megyében a mellrákban. Ezen a helyzeten szeretnének javítani. A 16 hónapig tartó projekt keretében mindhárom helyszínen korszerű mammográfiás készülékeket vásárolnak, képzéseket tartanak, és megosztják egymással a tapasztalatokat a szűrés szervezésben és a betegség kezelésében, utógondozásában. A kiosztott háttéranyag szerint az emlőrák az egyik leggyakoribb halálos daganatos betegség: becslések szerint ha a jelenlegi tendencia nem változik, a következő 25 évben világszerte 25 millió nő lehet mellrákos, és közülük tízmillióan bele is halnak a betegségbe. Magyarországon évente több mint 2000 nő hal meg ebben a betegségben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.