Egyetem

Kínai hallgatóknak adják át diplomáikat az SZTE-n

Kínai hallgatóknak adják át diplomáikat az SZTE-n

2013. január 11., péntek
Kínai hallgatóknak adják át diplomáikat az SZTE-n

A KAPU együttműködési és csereprogram keretében nyolc kínai hallgató vett részt féléves képzésben a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Tisza-parti tanulmányaik lezártával január 14-én kapják meg oklevelüket.

Tavaly szeptember közepén nyolc hallgató érkezett Szegedre a Sanghaji Politikatudományi és Jogi Egyetemről, hogy féléves angol nyelvű képzési programban vegyen részt az SZTE Állam- és Jogtudományi Karán. A kínai fiatalok európai és magyar perspektívából tekintették át a jogtudomány, a nemzetközi tanulmányok, a politikatudomány és a munkaügyi kapcsolatok aktuális kérdéseit. Az elméleti órák mellett az angol nyelvi és kommunikációs készségeiket fejlesztő kurzusokon is részt vettek, s a heti tantermi foglalkozásokat kiegészítendő rendszeres időközönként előadásokat hallgathattak szegedi és vendégelőadóktól olyan izgalmas témákról, mint a magyar külpolitikai prioritásai, az alkotmánybíráskodás jövője vagy éppen a kriminálpolitika kihívásai. A házigazdák ezenkívül tanulmányi kirándulásokon mutatták be a sanghaji diákoknak Magyarország természeti, történelmi és kulturális örökségét. A csereprogram egyébként annak a tágabb intézményközi együttműködésnek a szerves részét képezi, amely a felek reményei szerint hozzájárul majd a rendszeres hallgatói és oktatói mobilitás kialakulásához, közös kutatási és oktatási projektek fejlesztéséhez. A nyolc kínai hallgató január 14-én, hétfőn 10 órai kezdettel ünnepélyes keretek között veszi át oklevelét az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar kari tanácstermében (Tisza Lajos krt. 54.). Az eseményen jelen lesz és beszédet mond Kína magyarországi nagykövetségének oktatási referense, valamint

Ujhelyi István

, a Parlament alelnöke, a szegedi egyetemi Konfuciusz Intézet társadalmi vezető testületének elnöke, illetve

Szabó Imre

, az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar dékánja is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.