Közélet

KDNP: az MSZP nyolc éves kormányzásával tudásválságot idézett elő

KDNP: az MSZP nyolc éves kormányzásával tudásválságot idézett elő

2013. január 16., szerda
KDNP: az MSZP nyolc éves kormányzásával tudásválságot idézett elő

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint az MSZP nyolc éves kormányzásával tudásválságot idézett elő.

A kisebbik kormánypárt az MSZP szerdai sajtótájékoztatójára reagáló, MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a szocialisták a felsőoktatásban értéktelen képzések sokaságát hozták létre és tétlenül nézték, hogy a bekerült hallgatók több mint fele jóval a képzési időn túl, vagy egyáltalán nem szerzett diplomát. A MSZP oktatási programnak nevezett prezentációs anyagában nyilvánvalóvá teszi, hogy a felsőoktatásban továbbra is tandíjas rendszerben gondolkodik. A hátrányos helyzetű gyerekek bejutásának lehetőségét pedig a Diákhitel 2 eltörlésével egyszer és mindenkorra megakadályoznák - sorolták. Mint írták, ezzel szemben a Fidesz-KDNP-kormány garantálja, hogy a nagyobb állami felelősségvállalásnak köszönhetően minőségileg jobb, igazságosabb, mindenki számára egyformán hozzáférhető és biztonságos iskolarendszer jön létre. A Nemzeti alaptanterv alapján kidolgozott kerettantervek pedig azt biztosítja, hogy minden gyermek hozzájut a boldogulását segítő korszerű ismeretekhez és műveltségi alaphoz. A felsőoktatás megújítása révén hosszú évtizedek után valóban találkozik a munkaerő kereslet a kínálattal, a képzés színvonala emelkedik, egyúttal a rendszer minőségi működtetése hosszú távon biztosítottá válik - közölték. Kitértek arra is, hogy a kormány eltörölte a keretszámokat, így az intézményekbe bejutás egyetlen feltétele a megfelelő tudás, és a kamattámogatott Diákhitel 2 program révén idén azok a tanulók is bekapcsolódhatnak a felsőoktatási képzésbe, akik korábban anyagi lehetőségeik miatt nem tudtak. Az MSZP szerint két hét elteltével már látszik, hogy milyen gondokat okozott az iskolák államosítása. Kormos Kata szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: az év eleje óta eltelt időszak megmutatta, hogy az új rendszer működésképtelen, és csak a pedagógusok elkötelezettsége miatt nem omlott össze. Az MSZP szóvivője szerint az iskolák fenntartásának és működtetésének szétválasztásával a kormányzat éket vert a pedagógusok és a közoktatási intézmények többi dolgozója közé, és nem tisztázott az sem, hogy kinek mi a feladata, hatásköre az iskolák állami átvétele után. Kunhalmi Ágnes szintén szerdai közleményében azt írta: ma sem oktató, sem felvételiző nem tudhatja, mi vár rá néhány hét, hónap múlva. E káosz helyett kell esélyteremtő és minőségi felsőoktatást építeni - rögzítette.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.