Közélet

IKSZ: sikeres volt a Mindszenty-emlékév

IKSZ: sikeres volt a Mindszenty-emlékév

2013. január 3., csütörtök
IKSZ: sikeres volt a Mindszenty-emlékév

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) sikeresnek értékeli az általuk szervezett 2012-es Mindszenty-emlékévet, 2013-ban pedig az európai kereszténységgel kapcsolatos programsorozatot szerveznek - hangzott el az IKSZ csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Gondi Mátyás

, a Mindszenty-emlékév főszervezője elmondta: az előzetesen tervezett 6 helyett összesen 15 programot szerveztek az emlékév keretei között 2012-ben. Így például négy konferenciát - Veszprémben, Balassagyarmaton, Zalaegerszegen és Budapesten -, két hangversenyt - Nádasdladányban és a Parlamentben -, valamint egy rajz- és esszépályázatot is hirdettek, amelyre 500 rajz és 100 irodalmi alkotás érkezett. Emellett Brüsszelben pódiumbeszélgetést tartottak, 2013 tavaszán pedig a főváros XII. kerületében szobrot is avatnak a bíborosnak.

Gaal Gergely

, az IKSZ elnökhelyettese hangsúlyozta: 2013-ban nem egy konkrét személy életútja és öröksége, hanem az egész európai kereszténység tematizálja majd az IKSZ programjait. Fel akarják hívni a figyelmet arra, hogy Európának milyen fontosak a keresztény gyökerei - mondta, hozzátéve: rá szeretnék irányítani a figyelmet az egész világban zajló keresztényüldözésre is. Emellett például Veszprémben ifjúsági programokat, koncertsorozatot, továbbá a külföldön tanuló vagy élő fiatalok hazatérését célzó Gyere haza! program, valamint a kommunista diktatúrákból származó közterületek átnevezéséről szóló Zsákutca-program folytatását, illetve az Európai Néppárt ifjúsági szervezetével való kapcsolat erősítését tervezi az IKSZ 2013-ra.

Pálffy István

, a KDNP országgyűlési képviselője és szóvivője azt emelte ki, véleménye szerint az IKSZ idén "európai léptékkel fog kilépni az ifjúsági politizálás színpadára" és a 2012-es emlékév megszervezésével is bebizonyította, hogy joggal van helye az európai ifjúsági politikában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.