Sport

Hátország: előrelépésre készül az UTC U17

Hátország: előrelépésre készül az UTC U17

2013. január 2., szerda
Hátország: előrelépésre készül az UTC U17

A tavalyinál eredményesebben szerepel az UTC U17-es egysége a korosztályos futsalbajnokságban. Dürgő Péter tanítványai a viszonylag szoros mezőnyben jelenleg a tabella 5. helyén állnak.

A 2011-2012-es szezonhoz képest sokat változott az UTC U17 kerete, hiszen páran kiöregedtek a csapatból, ugyanakkor többen érkeztek is az U15-ösöktől. A tavalyi edző

Ónodi Ferenc

is "feljebb" lépett, akárcsak a gárdát idén irányító

Dürgő Péter

, aki a legkisebbeket dirigálta korábban. Az idei szezon elején kissé érződött, hogy összecsiszolásra vár a társaság, hiszen a hazai (deszki) 1. fordulóban három súlyos vereséget szenvedtek a fiúk - a MAFC elleni 0-13 különösen fájó zakó volt. Ezen aztán sikerült javítani a következő körben, amikor két vereség mellett a patinás gödöllői ellenfelet sikerült szoros csatában, 5-4-re legyőzni, többek között az azóta már a felnőtt csapatban is lehetőséghez jutó, sőt, kupameccsen gólt is szerző

Szentes-Bíró Tamás

mesterhármasával. A 3. fordulóban a Gödöllő ismét nem bírt a Tisza-partiakkal (3-2), akik nagy csatát vívtak a Ferencvárossal (3-6), míg a Kelen SC-től simán kikaptak (0-5). A december eleji 4. körben a Fradival nem bírtak a szegedi fiúk, ám a MAFC-cal most szorosabb eredményt sikerült elérni, míg nagy küzdelem árán sikerült visszavágni a Kelennek is (5-4). A karácsony előtti 5. fordulóban a csapat szabadnapos volt, s a közvetlen riválisok javítani tudtak a kiegyenlített mezőnyben, így az UTC visszacsúszott a tabella 5. helyére, ám a január 20-i hazai (deszki) rendezésű fordulóban egy jó szerepléssel akár a 3. helyre is előre léphetnek az újszegedi fiúk. "Szeptemberben kicsit nehezen indult el a szezon, a keret sokat változott a tavalyihoz képest. Idén sokkal erősebb csoportba is kerültünk, ami az első két fordulóban meg is látszódott az eredményeinken. A szezon végére azért sikerült rendezni a sorokat, ráadásul idény közben csatlakozott hozzánk több játékos a Szeged 2011 utánpótlásából, akik a tavaly óta velünk futsalozó srácokkal nagyon jól kiegészítik egymást. A célunk nem is lehet más, mint feljebb lépni a tabellán a következő fordulókban, amire reális esélye van a csapatnak. Ki kell emeljem, s nagy öröm számomra is, hogy idén a csapatból a 16 éves Szentes-Bíró Tamás tétmeccsen is bemutatkozhatott a felnőttek között" - értékelte a félévet Dürgő Péter. Az UTC U17 legközelebb tehát január 20-án, vasárnap, a deszki sportcsarnokban lép pályára, sorrendben a Fradi, a Gödöllő, és a MAFC ellen.

Az UTC Futsal Team U17-es csapata:

Papdi Zsolt, Pölös Tamás, Tari Balázs Szilárd (kapusok), Benkocs Gábor, Csamangó Tibor, Csiszár Márk, Csonka Gergő, Csonka Kristóf, Halmos Zsolt, Huszka Máté, Murka Tibor, Ottlik Márk, Szentes-Bíró Tamás, Szerdahelyi Péter, Táncos Bence.

Edző:

Dürgő Péter.

Fiú futsal U17-es bajnokság Déli csoport 1. forduló (Deszk):

UTC U17 - Gödöllői SK 1-9 (0-4)

Szegedi gólszerző: Csonka G.

Ferencváros - UTC U17 8-2 (4-1)

Szegedi gólszerzők: Benkocs, Halmos.

UTC U17 - MAFC-BME Docler Akadémia 0-13 (0-6)

Fiú futsal U17-es bajnokság Déli csoport 2. forduló (Budapest):

Kelen SC - UTC U17 5-2 (3-0)

Szegedi gólszerzők: Benkocs, Táncos, Csamangó.

UTC U17 - Gödöllői SK 5-4 (4-0)

Szegedi gólszerzők: Szentes-Bíró 3, Csonka G., Táncos.

UTC U17 - MAFC-BME Docler Akadémia 1-3 (0-0)

Szegedi gólszerző: Szentes-Bíró.

Fiú futsal U17-es bajnokság Déli csoport 3. forduló (Budapest):

UTC U17 - Gödöllői SK 3-2 (1-1)

Szegedi gólszerző: Szentes-Bíró 2, Ottlik.

Kelen SC - UTC U17 5-0 (3-0)

Ferencváros - UTC U17 6-3 (3-3)

Szegedi gólszerzők: Szentes-Bíró, Huszka, Ottlik.

Fiú futsal U17-es bajnokság Déli csoport 4. forduló (Budapest):

Kelen SC - UTC U17 4-5 (1-3)

Szegedi gólszerzők: Csamangó, Táncos, Szerdahelyi.

Ferencváros - UTC U17 10-4 (4-3)

Szegedi gólszerzők: Táncos 2, Csamangó, Huszka.

UTC U17 - MAFC-BME Docler Akadémia 2-4 (0-1)

Szegedi gólszerzők: Csamangó, Csonka G.

Fiú futsal U17-es bajnokság Déli csoport 5. forduló (Gödöllő):

Az UTC U17 szabadnapos volt.

A fiú futsal U17-es bajnokság Déli csoportjának jelenlegi állása:

#

Csapat

M.

Gy.

D.

V.

Lg.

Kg.

Gk.

P.

1.

Ferencváros

12

7

2

3

61

45

16

23

2.

MAFC-BME Docler Akadémia

12

9

1

2

67

31

36

20*

3.

Gödöllői SK

12

4

3

5

49

44

5

15

4.

Kelen SC

12

4

-

8

41

53

-12

12

5.

UTC Futsal Team U17

12

3

-

9

28

73

-45

9

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.