Sport

Futsal: nem volt szerencséje az UTC-nek a Győr ellen + VIDEÓ, FOTÓK

Futsal: nem volt szerencséje az UTC-nek a Győr ellen + VIDEÓ, FOTÓK

2013. január 21., hétfő
Futsal: nem volt szerencséje az UTC-nek a Győr ellen + VIDEÓ, FOTÓK

Már az első perctől kezdve sem volt szerencséje a hazai sztárcsapattal szemben az UTC-nek, amely a nagyon fegyelmezetten védekező Győrtől végül háromgólos vereséget szenvedett.

A várakozásoknak megfelelően hatalmas érdeklődés övezte a háromszoros bajnok győri sztárcsapat szegedi látogatását, talán csak a tavalyi UTC-Győr meccsen látott ennyi nézőt futsalderbin az újszegedi sportcsarnok. Aki kilátogatott egy óriási futsalélménnyel gyarapodhatott, hiszen a Győr ritmusát felvéve az UTC is a bajnokság átlagszínvonala feletti teljesítményt nyújtott. Azt pedig már meg se említsük, hogy

Takács Renátó

már a 45. másodperc környékén a szezon helyzetét hagyta ki üres kapuval szemben egy lépésről... Azonban ez is hozzátartozik a találkozó krónikájához, ahogy az is, hogy e pillanattól kezdve az UTC-nek egyszerűen nem volt szerencséje. Jóllehet a vendégek

Ioan Al-Ioani

révén megszerezték a vezetést a félidő közepén egy a korábbi helyzetekhez képest ártalmatlannak tűnő szituációból,

Brinszky Adrián

tanítványai akár vezethettek is volna a szünetben, ám Takács ordító zicceréhez hasonlóan,

Hegyesi Zsolt

dupla kapufájánál is csak a fejét foghatta a lelkesen szurkoló hazai tábor. Aztán a második félidő szinte ott folytatódott, ahol az első abba maradt, mindkét fél nagy nyomást fejtett ki a másik kapujára, a kapusok - győri oldalon a sérült

Balázs Zoltán

helyett

Matkovics Gábor

, szegedi részről megszokott módon

Tombácz Róbert

- azonban extrateljesítményt nyújtottak. Aztán szerencsés körülmények közepette - a spanyol

Juanra

lövése

Juhász Imrén

pattant meg - növelte előnyét a bajnoki címvédő, UEFA Futsal Cup résztvevő gárda, majd nem sokkal utána

Dróth Zoltán

nagy erejű bepassza

Puskás Csabáról

, vagy

Harnisch Ákosról

, de a hazai kapuba került (0-3). A sok apróbb szabálytalansággal tarkított, ám alapvetően sportszerű találkozón a vendégek nagyon taktikusan osztották be faultjaikat, s annak ellenére, hogy a hajrában Al-Ioani kiállítása után létszámfölényben rohamozhatott az UTC, meg tudták őrizni háromgólos előnyüket, ami egyben azt is jelenti, hogy az UTC - ha jól szemrevételeztük a krónikákat - első olyan találkozóját vívta meg, amelyen nem sikerült gólt lőnie az újszegedieknek. Az eredménytől függetlenül a hazai drukkerhad felállva köszöntötte a lefújást követően csapatát, amely rá is szolgált az elismerésre, s szerencsétlen 0-3-as vereségét nem érdemelte meg. Az élet, s a futsal NB I azonban megy tovább, pénteken újabb nehéz meccs vár Hernádyékra a Rubeola otthonában. http://www.youtube.com/watch?v=BgW4v-LH48w

Férfi futsal NB I 18. forduló:

UTC Futsal Team - Rába ETO FC 0-3 (0-1)

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Solymosi, Futó, Moldván.

UTC:

Tombácz - Trucz, Hegyesi, Dürgő, Hernády.

Csere:

Béry (kapus), Puskás, Koncz, Pataki, Juhász, Takács.

Edző:

Brinszky Adrián.

Rába:

Matkovics - Lódi, Al-Ioani, Ramada, Fabio.

Csere:

Luque, Juanra, Harnisch, Dróth, Horváth G., Szeghy.

Vezetőedző:

Marco Angulo.

Gól:

Al-Ioani (14'), Juanra (32'), Harnisch (33').

Sárga lap:

Luque (17'), Lódi (31'), Al-Ioani (34', 39').

Kiállítva:

Al-Ioani (39'). Brinszky Adrián:

"Gratulálok az ellenfél győzelméhez! Játékban nem érzem úgy, hogy többet mutattak volna, azonban a végjátékban nekik meg voltak azok a szerencsés momentumaik, amik aztán a javukra fordították a mérkőzést. A meccs előtt természetesen kiegyeztem volna egy ilyen szoros játékkal. Sajnálom a fiúkat, de nem tehetek szemrehányást nekik, nagyszerűen, motiváltan játszottak, kellő agresszivitással támadták le az ellenfelet, s igyekeztek elrontani az ő betanult profi játékukat. Ma ennyire tellett, remélem ebből tudunk profitálni, s elkapjuk újra a fonalat, hogy a bajnoki végjátékban odaérjünk a dobogóra."

Marco Angulo:

"Remek csapat az UTC, nagyon jó meccset játszottunk velük, gratulálok nekik!"

További eredmények:

Swietelsky-Haladás VSE - DEAC Futsal Club 6-1 (1-1) 1. FC Veszprém - Gödöllői Bikák/Vasas Phiten 4-5 (1-3) Colorspectrum Aramis - Üllő FC Cső-Montage 3-2 (1-2) MAFC BME Docler Akadémia - Rubeola FC Csömör 5-5 (3-3)

A férfi futsal NB I jelenlegi állása:

#NévMSZGYDVLGKGGKP
1.Rába ETO FC15140198247442
2.MVFC Berettyóújfalu16121371393237
3.Gödöllői Bikák/Vasas Phiten1710255659-331
4.UTC Futsal Team1693470511930
5.Colorspectrum Aramis1684458401828
6.Swietelsky-Haladás VSE156186467-319
7.Rubeola FC Csömör166197086-1619
8.Üllő FC Cső-Montage1641115782-2513
9.1. FC Veszprém1633104362-1912
10.DEAC Futsal Club16321164101-3711
11.MAFC BME Docler Akadémia1724114989-4010

Online közvetítésünk:

40' Puskás mellé suhint. Az utolsó akció is lemegy, kivédekezi a Győr. Hatalmas tapsot érdemel és kap is az UTC, Szép volt fiúk, ma nem volt szerencsénk. 39' Ramada egyedül, Trucz visszaér. Al-Ioani felvágja brutálisan az induló Ballackot, sárga azonnal és akkor piros! És a pályán történt, hiába hozzák le, ez bizony így 4 a 3 ellen! Emberelőnyben fejezi be a meccset az UTC. Koncz, hegyesi, Dürgő, Dükinek túl hosszú. 2 a 3 ellen támadnak. Fölé. 38' A gyorsan elvégzett szabadrúgás Al-Ioanit leli meg, a hatosról jobbról perdít Tombi kezébe. Most nyom az UTC, meddő fölény. Koncz lő vissza félpályán túlról, elpattog mindenki előtt, mellett, Matkovics mellett és kapuja mellett is. 37' Trucz rúg luftot, telibe találja ellenfelét. 7 méterről, balról Ramada a labda mögött. hernádyt lövi ki. Trucz ütközik, összefejel a kirúgás után elől Matkoviccsal, lenn marad a kapus. Az 5. hazai fault is megvan aztán. 36' Győri szöglet, Ramada az égbe bombázza középről. Al-Ioani nagyon lezser mozdulattal próbálja elemelni Tombácz mellett szélről, de ezt nem eszi meg a kapusunk. 35' Máris érződik a mieink játékán, hogy ha fel még nem is adták, s nem is fogják, de érzik, hogy ez a meccs már elment. ennek ellenére becsülettel rohamoznak. Hajrá! Tombácz kiemelt lasztija magas Dükinek. harnisch labdáját Tombi lábbal. labdavesztés, Dróth önzetlen, meghalnak a szépségben. 34' Időkérés itt. Kezd lassan kijönni, a Rába meccseinek egyik fő jellegzetessége, azaz, hogy a győriek sokkal jobban bírják koncentrációval és erővel a második félidőt, mint bármelyik hazai ellenfelük. Rossz csere miatt sárga Al-Ioaninak. 33' GÓÓÓL... 0-3. A semmiből elfut Dróth a szélen jobb oldalon, bead ahogy kell, hogy Puskásról, avagy Harnischról megy be, azt nem látjuk tisztán, de 0-3... 32' GÓÓÓL... 0-2. Szögletből visszagurított labdát suhint 14-ről Juanra, Juhászon pattan meg, becsapja Tombit, gól, 0-2. 32' Ramada fordul be, Tombi hárít. Elképesztő tűzzel játszik a csapat, ehhez persze kell egy jó ellenfél is. Juanra hosszú passza után újabb veszélyes győri helyzet múlik el. Dróth szögletet harcol ki estében leadott lövést. 31' Fabio lő keresztbe magasan, Tombácz ezt is hárítja. Al-Ioani lódul meg, Tombácz ezt is kivédi! Aztán a korner után Ballack szerez lasztit, Lódi fel is vágja, sárga. Juhász helyzetben a jobb oldalon, tisztán lő, Matkovics is elképesztő. 30' Ramadától szerez labdát Trucz, aztán fault Fabio ellen félpályán. Eljutunk szögletig. Hero emeli, Takács kapásból, Matkovics véd, Takács ismétel, Matkovics szinte már a lábáról szedi le, pedig 8 méterre van a hazai. Aztán Tombácznak kell hatalmasat védenie! 29' Befújják az UTC ellen a 3. faultot, de nem tudjuk mire... Takács klasszisan védekezik Lódival szemben. Takács indítaná Hernádyt, de hosszú. 28' Jók a győri blokkok, Koncz lökete akad el kétszer is. Isi nagyon gyors, de kisodródva mögé lő. Aztán a telines kollégát lövi ki majdnem egy kivágott labda itt fenn... Hero harcos, oldalberúgás. Elveszítjük a lasztit. 27' Hegyesi ellen fault, hááát... Juanra 13-ról, védi Tombi. Ismét Ballack ellen szól a síp, ugyanonnan jöhet a Győr. Harnisch és Dróth grundfocija a kapunk előtt, mindenki a földön, sikerül valahogy menteni. Dürgő megelőzi most Matkovicsot, de semmi. 26' Takács labdaszerzése, szerelik. oldlaról jön az UTC. Koncz 19-ről, szöglet egy védőről. A korner emelt, Ballacknak magas. 14-ről Juanra bombáz, Tombi véd! Kirúgására Matkovics előtt Pataki repül, de lemarad. 25' Középpályán megy a birkózás, sikerül megakasztani a győri rohamokat. Dróthot még fektében sem lehet szerelni, Puskás aztán kap a bokájára, amikor sikerül. Juhászt ellökik, a spori most nem fúj. Nem baj, menjünk tovább! 24' Trucz szépen hozza ki, Hernádyt nem hagyják lőni. Hero a derekát, hátizmát fájlalja, csere. 23' Tombácz Robi hihetetlen formában, most egy jobbról jövő bombát ártalmatlanít. Pataki a másik oldalon, nem tud eléggé becsúszni, ütköznek Matkoviccsal. pataki újabb nagy helyzetben, ez is kimarad. Hihetetlen csata, sajnálhatja aki nincs itt! 22' Remek védekezés! Lódi és Fabio, elképesztő! Lódi ziccerét védi Tombácz, aztán az ismétlést is, majd egy távolit is! A szöglet után Al-Ioani helyzetben, védés ismét! 21' A mieink kezdik a második félidőt! Letámad a Győr. Ballack megelőző szerelése,. aztán egy kötény Fabiónak, de nem alakul ki veszélyes helyzet. Aztán egy centerezés, Lódi ment. Az mindenképp költői túlzás, hogy gólokkal vezethetne az UTC, de annyi bizonyos, hogy a ziccereket be kell lőni, s ha így tennénk, akkor nem 0-1 állna az eredményjelzőn. Kiegyenlített a derbi, a nagyobb helyzeteket az UTC hagyta ki, de a vendégeknél is akadtak gólveszélyes helyzetek. Ha mondjuk 2-2 lenne az állás nem panaszkodhatnánk. Sajnos, 0-1, így komoly hiányérzetünk van Takács ordító ziccere, és Hegyesi kapufája miatt... SZÜNET!20' Fabion akad fenn Hernády, 5. fault. Puskás lövi a szabadot 16 méterről, Matkovics fölé tolja! Hernády úgy veszi át a labdát, mintha 10 perc lenne még, de most ér véget a félidő. 19' Juanra és Dróth elképesztő egyérintőzése, micsoda játék, és micsoda védés Tombácztól! Dróthot csak hárman tudjuk szerelni, a kiguruló lasztit Harnisch lövi épp csak mellé a hosszúnak. 18' Hegyesi szerez labdát, de Juanra felvágja. Koncz mellé-fölé lövi a szabadot. Marco Angulót figyelmezteti a spori, hogy legközelebb már a lelátóról fog reklamálni... Dróth és Juanra a kapunk előtt, hosszú lábaikkal okoznak némi fejtörést, de sikerül tisztázni. 17' Hegyesi balról kisodródva célozza a hosszút, Matkovics keze valahogy leér... Isidoro Luque tartja fel Dürgőt, aki nem tud lefordulni, sárga. 17-ről Koncz kínálja meg Matkovicsot, aki a felső sarok elől üti ki, Dürgő nem tud ismételni. 16' Fabio 14-ről félmagasan, Tombáczé. Van dolga kapusunknak. takács szerez labdát, kioszt egy kötényt, de elnyomja védője, mellé gurul a laszti. Lódi lódul ismét, jobbról a hosszúra lő, Tombácz véd, fogja is. 15' Fabiót faultolja Trucz, ez a 4. UTC hiba. Lódi lódul meg egy lasztira, tüzel is, Tombié. Takács esik nagyot, Lódi ellen fújnak, megköszönjük. Trucz 11 méterről, majd a Fabióról kipattanót Koncz 13-ról lövi blokkba. 14' GÓÓÓL... 0-1. Al-Ioani vezeti a lasztit villámgyorsan a jobb oldalon, kilövi a hosszú alsót, 0-1. 14' Elképesztő csata, hősies küzdelem mindkét oldalon. Matkovics előzi meg Hegyesit. 13' Juhász lábáról üti el a kapus a lasztit, Hegyesi érkezik, kapufára pattan a lövés, majd a másik tövéről jön ki... Elképesztően nincs szerencsénk! Időkérés. 12' Most érezhetően fölényben az ETO, nagy nehezen sikerül kiszabadulni a nyomás alól. A szurkolókra és a B-középre panasz nem lehet. Koncz a hatosról lő szabadrúgást, minden győri a kapujában szinte, Matkovics véd. 11' Puskás szerel egy Dróth-akciót, de aztán a hispán tisztáz, mielőtt indulna a szegedi. Tombácz, majd Trucz hárít egy lövést, meg a kipattanóját Harnisch elől. Juanra most 18-ról suhint, Tombi vetődve üti ki. 10' Koncz tűz rá egy kornert, Matkovics hárítja. Takács faultol középen, kellett, Luque megindult volna. Takács aztán Juanrával ütközik. A spanyol 19 méterről lő, Tombácznak kell védeni. 9' Koncz fejel haza egy győri előreívelést. Tombácz hárít Fabio elől. Juhász megy el védője mellett, a középre adott labdát Pataki nem találja el, pedig aligha hibázott volna... 8' Nagyon magabiztosan tartják meg hátul a labdát a vendégek, egészen kijön rájuk az UTC. Labdaszerzés, igyekszünk kapuhoz szorítani őket, sikertelenül. 7' Fabio lövése oldalhálóba csapódik. Aztán Lóditól Al-Ioani elé, aki mellé bombáz. Lódi lenn marad, de már talpon is. A román légiós aztán, lövését Tombácz védi! 6' Tombi nagy kidobása után Takács harcol ki oldalberúgást. Kiegyenlített eddig a meccs. Két nehezen kibontakozó támadás mindkét oldalon, eredmény nélkül. 5' Juanra belőtt labdájára Harnisch fut be, és luftot rúg, hatalmas helyzetet hagyva ki. Koncz Harnisch elől ment a bal szélen remekül becsúszva. 4' Előbb Hegyesi takarásból leadott lövését, majd a felsőléc segítségével Juhász visszatett kipattanóját védi Matkovics. Tombáczot kell kicsit ápolni, egy lövés gyomorszájon találhatta. Harnisch nem tudja lefutni Hegyesit. 3' Hegyesi nem tud átmenni Ramadán. Míg oldalberúgáshoz készülünk, győri sorcsere. Nagy intenzitással cserélget mindkét mester. 2' Lódi előtt centerben pattog el a labda. Takácsot rántja Al-Ioani. Nem sokat birtokoljuk a labdát, s a Győr tempója egészen más, mint az eddigi ellenfeleké. 1' A vendégek kezdik a derbit! Fabio ereszt el egy laposat keresztbe a hosszúra, mellé. Takács és Hernády, kijátsszák a kapust, ordító helyzet és Takács 1 méterről fölé vágja a szezon ziccerét... 19.00: Bemutatáshoz vonulnak fel a felek a pályára. Hamarosan kezdünk! 18.55: Még érkeznek folyamatosan a nézők, persze, telt házra azért ne számítsunk, de jó pár százan vannak a lelátón. Hangol a B-közép is, nagyjából tucatnyian, ám annál nagyobb potenciális hangerővel. 18.50: Mint megtudtuk, Balázs Zoltán kapus sérülés miatt hagyja ki a mai találkozót. A mieinknél pedig már többször említettük a hiányzókat: Tóth Attila izomszakadása hosszú hónapos gyógyulást igényel, Polczer Norbert még lábadozik, Bullás Imrének pedig a Rákosmenti elleni kupameccsen a bokája bánt egy ütközést. 18.45: Ha jól látjuk a mieink tiszta fehérben fognak játszani, míg az ellenfél zöld mez, fekete nadrág, zöld sportszár szerelésben. Ami viszont roppant zavaró: a zöld mezen a halvány arany számok gyenge láthatósága... 18.40: A vendégek kezdőjébe nem rakta be Angulo mester mind a négy latin ajkú légiósát, ám ez nem jelenti azt, hogy könnyű dolga lenne bárkinek a zöld mezesek bármilyen összeállítása ellen. 18.35: Megérkeztek a mieink is, kezdik a melegítést Hegyesiék. Gahwagi Nebil végül nem tudta vállalni a játékot, így 11 fős kerettel áll ki az UTC. Érdekesség, hogy a vendégek padján is összesen 11 játékos szerepel, s ha jól látjuk csak Matkovics Gábor áll rendelkezésükre kapusposzton. 18.30: Sok szeretettel köszöntjük Olvasóinkat az újszegedi sportcsarnokból, ahol rövidesen kezdődik a hétfő esti futsal az UTC-vel és a háromszoros bajnok Győrrel! S bizony, milyen örömteli, hogy a mindössze második élvonalbeli szezonját játszó UTC összecsapását az európai élcsapattal rangadónak nevezhetjük! A vendégek már a pályán, megkezdték a melegítést, ahogy véget ért a Pick edzése. 10.30: Az UTC maródiainak listáján Tóth Attila mellett ott van az ugyancsak tartós kényszerpihenő után lábadozó Polczer Norbert, illetve a Rákosmenti elleni kupameccsen megsérült Bullás Imre is. Gahwagi Nebil játéka még kérdéses.

A találkozó elé:

3-5, 4-7, 5-5. Ezek az UTC eddigi eredményei Magyarország, és a közép-európai régió talán legjobb futsalcsapata ellen, amely magyar válogatott játékosai mellett légiósai között is a világ élvonalába tartozó nemzeti csapatok tagjait vonultatja fel. A "Ramada" becenévre hallgató Hugo Jose Martins Dos Santos cseh klubtól érkezett portugál válogatott játékos, Juan Ramón Calco Rodriguez ("Juanra") spanyol válogatott, Európa-bajnok, EUFA Futsal Cup nyertes az Interviúval, Isidoro Garrido Luque ugyancsak a spanyol bajnokságból érkezett, míg a portugál-brazil kettős állampolgár Fabio Aguiar da Rocha több alkalommal is volt már hazája együttesének csapatkapitánya. Mellettük nem feledkezhetünk meg a román válogatott Ioan al-Ioaniról, vagy a magyar nemzeti együttes stabil tagjainak számító kapusról, Balázs Zoltánról, és mezőnybeli társairól, Lódi Tamásról, Dróth Zoltánról, Szeghy Szabolcsról és Harnisch Ákosról. Ez a névsor - kiegészülve a fiatal Horváth Gergővel és a cserekapus Matkovics Gáborral - simán verte 4-1-re a Berettyóújfalu alakulatát péntek este idegenben. A bihariaknak nem sikerült megismételniük őszi bravúrjukat, amikor Győrben diadalmaskodtak 4-3-ra. Most az UTC-n a sor, hogy útját állja a robogó Rábának! Beharangozó írásunk itt olvasható!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.