Bulvár

Egyszerűsödik a honosítási eljárás

Egyszerűsödik a honosítási eljárás

2013. január 3., csütörtök
Egyszerűsödik a honosítási eljárás

Az elmúlt két évben Csíkszeredán, Kolozsváron és Szabadkán adták be a legtöbb honosítási kérelmet, ezek száma az idei év végére elérheti a félmilliót - közölte a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes csütörtökön az MTI-vel, tájékoztatva egyúttal arról is, hogy a jövőben egyszerűsödik a honosítási eljárás.

Semjén Zsolt

felidézte, hogy az egyszerűsített honosítás 2011. január 2-án indult el, és az elmúlt két évben több mint 363 ezer kérelem érkezett be Budapestre, további néhány ezer pedig még úton van, így 370 ezer igénylővel lehet kalkulálni. A jelenlegi tendenciák alapján úgy számolnak, hogy az idei év végére a félmilliomodik kérelmező is benyújtja igényét, és még ebben a parlamenti ciklusban - vagyis 2014 tavaszáig - leteszi a magyar állampolgári esküt. Ezt eddig egyébként már több mint 320 ezren megtették. Az adatok szerint a kérelmezők nagyrészt erdélyi és vajdasági magyarok, de eddig összesen 65 ország állampolgára nyújtott be már egyszerűsített honosítási kérelmet, összesen 73 külképviseleten. Sok kérelmet adnak be a magyar nagykövetségeken és konzulátusokon, ahol jelentősen - a korábbi 38,6-ról 57 százalékra - nőtt a honosítási ügyforgalom. A legtöbb kérelmet Csíkszeredán, Kolozsváron és Szabadkán adták be - tájékoztatott a kormányfő helyettese. A politikus beszámolt arról is, hogy az Országgyűlés a közelmúltban elfogadta a közigazgatás-fejlesztési és -egyszerűsítési Magyary-program megvalósítását célzó törvényt, a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendeletek pedig a napokban jelennek meg. Az új szabályozás radikálisan egyszerűsíti az anyakönyvezési - így a külföldön történt anyakönyvi események hazai anyakönyvezését –, a nyilvántartási és az állampolgársági eljárásokat, jelentősen csökkentve ezzel az adminisztratív terheket, és egyszerűsítve az ügyintézést. "Nemzetpolitikai célunknak tekintjük a nyitást a diaszpóra magyarsága felé, amelynek kulturális és gazdasági jelentősége is felbecsülhetetlen" - írta közleményében Semjén Zsolt, hozzátéve, hogy ezért a diszpóra szervezeteit idén kiküldöttek keresik fel, akik segítenek megtartani és megerősíteni őket a magyar nyelviségben és kultúrában, továbbá segítségükre lesznek az állampolgári ügyek intézésében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.