Egyetem

A Tiszán túlra költözött az SZTE utolsó biológiai tanszéke is

A Tiszán túlra költözött az SZTE utolsó biológiai tanszéke is

2013. január 15., kedd
A Tiszán túlra költözött az SZTE utolsó biológiai tanszéke is

Egy helyre költözött immár a Szegedi Tudományegyetem minden tisztán biológiai tanszéke. Az universitas természettudományi és informatikai kari felújítási hulláma jövőre a matematikusok Bolyai-épületével folytatódik.

Csontokkal teli dobozokat szállítottak az Egyetem utcai épületből Újszegedre a 2012. karácsonya előtti napokban. Ezzel az utolsó tisztán biológiai tanszék, az embertan is a Tiszán túlra költözött. "72 évet töltött az Egyetem utcai épületben az Embertani Tanszék, amelyet Bartucz Lajos professzor, tanszékünk alapítója és a TTK egykori dékánja alapított 1940-ben. Öt éve, 2007-ben – egy időben az újszegedi új biológus szárny átadásával, és a Növénybiológiai és az Ökológiai Tanszékek Ady térről történő kiköltözésével a tanszékünk területe harmadára zsugorodott" – vázolta a múlt évig tartó helyzetet Pálfi György. Az SZTE Embertani Tanszékét vezető egyetemi docens elmondta: 30 ezres csontvázgyűjteményünk nagyobb része a BTK pincéiben volt. 2012-ben azonban a TTIK dékáni hivatal támogatásával használható állapotba hozattuk az elhagyott újszegedi menzaépületet, ahova 2012 tavasz óta folyamatosan költöztetjük a csontváz-gyűjteményt. A régebbi Fő fasori biológus épület felújításával kialakították az ottani 5. emeleten, az Embertani Tanszék új helyét. Így 6 személyes tanszékünk és ötezerszer nagyobb számú csontvázgyűjteményünk is Újszegeden kezdi a 2012/13-as tanév második félévét.

Profiltiszítás

Az SZTE épületeinek „profiltisztítása” gazdálkodási, energiatakarékossági szempontból is fontos. Például Újszegeden az eddigi működtetési költségekhez képest évi 20-25 millió forint megtakarítást remélnek a renoválás után. Ráadás, hogy az egyetem biológiai központjától utcahossznyi távolságra található az SZBK, a Bay-intézet és az ÁNTSZ. Vagyis a különböző intézményekhez tartozó biológusok szinte karnyújtásnyira dolgoznak egymástól. Ezzel a „Szilícium-völgyhöz” hasonló előnyöket kínál az élettudományokban az Újszegeden kialakuló biológiai centrum. Elkészült a felújítás terve a szegedi egyetem Bolyai, Béke és Irinyi épületének is. A matematikai, kémiai, fizikai tanszékeket és a TTIK dékáni hivatalát befogadó Bolyai épület 1,4-1,7 milliárd forintot fölemésztő renoválása várhatóan 2013. februárjában kezdődik nagyrészt uniós forrásból (TIOP-1.3.1-10/1.-2010/0007). Addigra a matematikusok, fizikusok , kémikusok és a dékáni hivatal munkatársai népesítik be a volt I. számú kórház épületét, hogy a felújítás idején ideiglenes helyen, de folytatódhasson az oktató és kutatómunka.

Forrás:

Szegedi Tudományegyetem

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.