Sport

Vízilabda: törököt fogtak Törökék itthon is + FOTÓK

Vízilabda: törököt fogtak Törökék itthon is + FOTÓK

2012. december 18., kedd
Vízilabda: törököt fogtak Törökék itthon is + FOTÓK

Felemás mérkőzésen a harmadik negyedben eldöntötte a Galatasaray elleni Bajnokok Ligája mérkőzést az A-Híd Szeged kedd este Hódmezővásárhelyen, így továbbra is veretlen a szezonban Vincze Balázs alakulata.

Már az isztambuli meccs is sejttette, hogy nem szabad leírni idegenben sem a légiósokkal alaposan megszórt török sztárcsapatot, s ezt az első negyed elején nyomatékosították is a vendégek a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában rendezett Bajnokok Ligája találkozón, miután

Slobodan Nikic

két találatával 2-0-ra elhúztak. A negyed végére

Szivós Márton

és

Kiss Csaba

góljai révén 3-3-ra egyenlítettek a hazaiak, akik aztán a folytatásban sem brillíroztak, s a vendégek ismét el tudtak szakadni a mieinktől, akik csak úsztak az eredmény után. Vincze Balázs még a nagyszünet előtt időt kért, hogy felrázza az övéit, és sikerült is felzárkózni a szünetre (6-7), ezúttal is Szivóssal a főszerepben. A fordulás után aztán nagyot fordult a világ, s ez mindent el is döntött, a legszebb török reményeket is szertefoszlatva: Szivós kétszer,

Aljosa Kunac

egyszer talált be, máris 10-7-et mutatott az eredményjelző. A záró felvonásban egy gól ide, egy gól oda esett, a végén Kiss Csaba tette fel az i-re a pontot, s alakította ki a 11-8-as végeredményt.

Vincze Balázs

alakulata így továbbra is veretlen az idényben, a BL-ben pedig száz százalékos teljesítménnyel vezeti a D csoportot.

Férfi vízilabda Bajnokok Ligája D csoport 6. forduló:

A-Híd Szeged VE - Galatasaray 11-8 (3-3, 3-4, 3-0, 1-1)

Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda, 500 néző. Vezette: Koryzna (lengyel), Vanhelms (francia).

Szeged:

BAKSA – KISS CS. 3, Kunac 1, MOLNÁR T. 2, Younger, SZIVÓS 5, Hegedüs.

Csere:

Decker, Somogyi, Török , Kayes, Juhász.

Vezetőedző:

Vincze Balázs.

Galatasaray:

Sezer - Cagatay, Aksentijevic, Nikic 2, Paskovic 1, Smith 1, Sutalo 2.

Csere:

Biyik, Okman 1, Ozbek, Piskin 1, Yilmaz, Gulec.

Vezetőedző:

Petar Kovacevic.

Emberelőny:

10/4 ill. 13/3.

Ötméteres:

1/1 ill. -.

Kipontozódott:

Aksentijevic (22'), Cagatay (26'), Paskovic (32'). Vincze Balázs:

"Sajnos a mérkőzésen látszott hogy féllábbal már minden játékosom otthon van és a szünetre készül... Nehéz volt a fiúkat motiválni erre a kötelezőnek tűnő győzelemre. Két negyedig hagytam, hogy azok a lábak úton legyenek, aztán a második játékrész végén bele kellett nyúlnom a meccsbe, és játékosaim fejébe, hogy mozgósítani tudják azokat a tartalékokat amikkel aztán a 3. negyedben fordítani tudtunk. Nem szívesen emelek ki senkit a csapatból, talán Szivós Marci volt megfelelően felpaprikázva a találkozón, rajta kívül a többiek végig 'sétahajókázták' a mérkőzést. Aminek egyedül örülhetünk, az a győzelem, s ha nehezen is, de sikerült megtartani azt a veretlenséget, amit szeptember 22-e óta őrzünk."

A férfi vízilabda Bajnokok Ligája D csoportjának állása:

#

Csapat

M.

Gy.

D.

V.

Lg.

Kg.

Gk.

P.

1.

A-Híd Szeged VE

5

5

-

-

46

33

13

15

2.

Partizan Beograd (szerb)

4

2

1

1

33

30

3

7

3.

Galatasaray (török)

5

1

1

3

35

39

-4

4

4.

CSM DiGi Oradea (Nagyvárad – romániai)

4

1

-

3

40

45

-5

3

5.

Spandau 04 Berlin (német)

4

1

-

3

37

44

-7

3

VÉGEIV. negyed: 11-8 (3-3, 3-4, 4-0, 1-1)8' Mi hozzuk a végén és Kiss Csaba jobbról végre bevágja, megvan a meccs! 11-8! Sutalo lövésével ér véget a meccs, szép volt fiúk, hangzik a lelátón! 7' Nagy az izgalom, egy távoli indítás csúszik le Szivós kezéről, a kontrát azonban nekünk is sikerül blokkolni. Hazai időkérés. 6' Baksa véd és jöhetünk, nyugodtan fiúk! Mégsem, Szívós kapufára lövi a ziccerét. 5' Gyors gól, egy elcsent labdából, Okman. 10-8. 4' Baksa magasan kiemelkedve húzott le egy bejátszást, megúsztuk ismét az előnyt. 3' Molnár Papesz távoli bombáját kotorja ki a jobb alsóból Sezer, török időkérés. 2' A fórt megúsztuk, most felúszunk. Előnnyel kezdünk, de eladjuk. 1' Az utolsó felvonás: a labda a törököké. Kiállítják Kayest. Török időkérés. Baksa fogja a center közeli próbálkozását. Újabb kiállítás, Decker pihen. III. negyed: 10-7 (3-3, 3-4, 4-0)8' Működik az emberfogásos bekkelés. Egy indításból Papesz lő gólt, Molnár Tamás e góljával így már 3 a különbség. 10-7! 7' Kunac a másik oldalon nagyot nyújtózva tol be a hálóba egy bejátszást. 9-7! 6' Baksa menti meg egy emberhátrányos helyzetben a Szegedet a török góltól. A szegedi kapus ismétel fél perccel később, remek formában. 5' Szivós lövése a török kapus keze alatt talál utat. 8-7! 4' Kayes centerből kapusba lő, majd előnyt kapunk. 3' Megint Baksa védéséből indulhatunk. Youngert szerelik centerben. 2' Aksintejevic távoli lövését szedi ki a felsőből Baksa. A támadást elszúrjuk. 1' A ráúszást most is a törököké. Emberfogást játszunk. Egy távolit véd Baksa, mi jövünk. Előnyt kapunk, Szívós elegáns könnyedséggel pattint középről a hálóba Sezer hóna alatt. 7-7! Nagyszünet: 6-7 (3-3, 3-4)8' Két labdavesztés, egy itt, egy ott, most a törökök támadnak megint, egy megúszást sikerül végül elcsípnünk és jöhetünk mi, de egy lövés előtti támaszkodás miatt támadószabálytalanság, kitört a szünet. 6' Baksa hiába véd egymás után két ziccert, végül Piskin csak bekotorja. A másik oldalon Szivós távolról talál be, marad az egygólos különbség. 6-7. 5' Sutalót nem fogjuk, lóbál és szabadon lő a jobb oldalról, naná, hogy a rövidben landol a labda... A nézőtéren felhangzik az "ébresztő" kórus. 4-6-nál szegedi időkérés. Szivós elszakad a védőjétől, derékig kinn a vízből és óriási bomba a jobb alsóba. 5-6. 4' Molnár húzza be centerben a léc alá a jobbról beemelt labdát. 4-4. Jesse Smith távoli lövése köt ki a bal felső sarokban. 4-5. 3' Előnyt kaptunk, de előbb Varga Pepe, majd Hege lövését is bravúrral védi Sezer. A másik oldalon Baksa is bizonyít. 2' Molnár nagy ziccert hibáz, két méterről fölé emel. A másik oldalon páros kiállítás. Végül Szivós szereli a centert. 1' A törököké a labda. Kunacot kiállították, az előny pedig Sutalo kezében ért pontot, amint a léc alá pattintott. 3-4. I. negyed: 3-3 (3-3)8' Támadófault után mi jöhettünk, egy kört járt a labda, majd Kiss Csaba nagy erővel a jobb szélről a léc mellé bombázott. 3-3. 7' Egy kapufa után mi jöhetünk. Somogyi is a felső lécre bombáz. Paskovic meg tudott úszni, ziccerbe kapja a labdát és közvetlen közelről nem véti el. 1-3. Kiss Csaba büntetőből szépít. 2-3. 6' Szivós gólja előnyből. 1-2. 5' Ismét Nikic, nem figyeltünk, tisztán lőhetett egy bejátszást követően a szerb légiós. 0-2. 3' Kunac hibázott közelről, a másik oldalon Baksa hárít. 2' Nikic lövi az első gólt centerből egy bejátszás után. 0-1. 1' Ráúszás, miénk a labda. Támadó fault, után a törökök úszhattak fel, de rossz volt a bejátszás. Lett egy fórunk is, a mit Hegedüsre játszottunk ki, csúnyán fölé. 17.55: Bemutatták a két gárdát,majd a Szeged játékosai szaloncukrokat dobáltak ki a mintegy 400-500 nézőnek. Reméljük közel ennyi gólt is dobnak majd... 17.50: A csapatok kinn a medencéből. Következik a bemutatás. 17.45:A csapatok már a medencében, már keményen melegítenek. Eddig 300-350 ember a lelátón. Mai török szavunk: "erkek sutopu takimi", azaz férfi vízilabdacsapat. 17.30: Üdvözöljük olvasóinkat a Hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodából, ahol a BL-küzdelmekben eddig veretlen A-HÍD Szeged VE csapata fogadja a török Galatasaray gárdáját, amely eddig egy győzelmet gyűjtött össze, a mieink pedig 6-4 arányban győzték le odahaza Petar Kovacevic tanítványait. Úgyhogy a papírforma a Szegednek kedvez, már csak be kell váltani.

A találkozó elé:

Veretlenül áll a D csoport élén a szegedi alakulat, s ezt jó esélye van megőrizni a kedd esti évzáró BL-meccsen is. Jóllehet, a törököket - akiknek főerejét azonban messze nem a hazai játékosok adják - fűti a visszavágás vágya, az idegenbeli 6-4-es szegedi siker is azt sugallja, hogy itthon kötelező a győzelem. "Az Eger ellen majdnem tökéletesen játszottunk hátul, elől pedig nagyon szépen és kreatívan játszottunk. Remélem ez keddig megmarad és az eddigi csodálatos őszünket még csodálatosabbá tudjuk tenni" - fejezte ki reményeit a találkozóval kapcsolatban Baksa László, a Szeged Európa-bajnoki bronzérmes válogatott kapusa. "A Galatasaray jó kis csapat: szerb és montenegrói válogatott pólósokkal, olimpiát megjárt játékosokkal. Biztos vagyok benne, hogy nagyon komoly mérkőzés lesz, nem fogják félvállról venni a meccset. Azonban ha úgy játszunk, mint az Eger ellen, akkor nem érhet minket baj" - tette hozzá a fiatal kapus. A törökök a nem túl magas színvonalú hazai bajnokságukat egyébként az Antalyaspor letaglózásával kezdték (25-0) a múlt héten, így bizonyosan önbizalommal telten keltek útra Budapestre, ahonnan ma utaznak le a mérkőzés helyszínére. A D csoport 3. helyén tanyázó Galata egyébként ezúttal nem számíthat minden légiósára, a klub honlapján közzétett utazókeretből hiányzik Mihajlo Korolija. A Galatasaray kerete: Ali Can Yilmaz, Srdjan Aksentijevic, Alican Cagatay, Atilla Sezer, Berk Biyik, Mehmet Gülec, Osman Selim Gülenc, Oytun Okman, Ümit Piskin, Jesse Smith, Can Yüksek, Slobodan Nikic, Jossip Sutalo, Vjekoslav Paskovic, Togkan Özbek. Vezetőedző: Petar Kovacevic.

Dobó Csaba - Illés András

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.