Írjon nekünk

Közélet

Varsóban bemutatták Igor Janke Orbán Viktorról szóló könyvét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Jó hangulatú, kiegyensúlyozott pódiumvita keretében mutatták be hétfő este Varsóban, a Traffic Club lengyelországi könyvkereskedő hálózat legnagyobb áruházában nagyszámú érdeklődő előtt Igor Janke lengyel újságíró, szerkesztő, politikai kommentátor Orbán Viktorról írott könyvét.

Janke, a második legnagyobb országos lengyel politikai napilap, a konzervatív Rzeczpospolita publicistája és a legnagyobb lengyel politikai blogportál, a Salon24 társalapítója és társtulajdonosa hosszú évek óta foglalkozik Magyarországgal. “A csatár. Elbeszélés Orbán Viktorról” című könyvét a rangos lengyel Demart Kiadó jelentette meg.

A vitát Czeslaw Bielecki építész, író, publicista, volt politikus, az egykori lengyel ellenzék ismert alakja vezette, a résztvevők között volt Krzysztof Kwiatkowski előző igazságügyi miniszter, a kormányzó Polgári Platform képviselője, akit Orbán Viktor 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrenddel tüntetett ki, továbbá Bronislaw Wildstein író, újságíró, publicista, a lengyel televízió volt elnöke, ugyancsak korábbi ellenzéki személyiség és Adam Bodnar, a lengyel Helsinki Emberjogi Bizottság titkára.

A szerző az MTI-nek nyilatkozva elmondta: régi kapcsolat fűzi Orbán Viktorhoz és a Fideszhez, mert még 1989-ben, mint a varsói színművészeti főiskola hallgatója és független diákszervezetének (NZS) elnöke a Fidesz meghívására több diákszervezeti aktivistával részt vett Nagy Imre mártír miniszterelnök budapesti újratemetésén. Mélyen megrögződött emlékezetében a Hősök terén tartott ünnepség, Orbán Viktor ott elmondott beszéde. “Azután is gyakran utaztam Magyarországra, írtam riportokat. Lengyelországban nem sokan írnak Magyarországról, de az elmúlt két évben nagy érdeklődés támadt a magyar miniszterelnök és kormánya tevékenysége iránt, főként a fiatalság körében, ezért határoztam el, hogy könyvet írok róla” – mondta.

A kezdeti példányszám – amelyről egyébként a szerzőnek pontos ismeretei nincsenek – mintegy 12 ezer lehet. Általában ekkora az ilyen típusú könyvek átlagos példányszáma Lengyelországban, de megfelelő érdeklődés esetén – amely Janke tudomása szerint igen jelentős – biztosan lesz, akár többszöri utánnyomás. Szeretné, ha a könyv Magyarországon is megjelenne, erre vonatkozó tárgyalások máris folynak magyar kiadókkal, és van remény, hogy a könyvet lefordítják és magyarul is kiadják. “Szeretném, ha a könyv más, főleg nyugati országokban is megjelenhetne, ahol gyakran hamis kép alakult ki az Orbán-kormányról” – fűzte hozzá.

Lengyelországban nincs olyan Orbán-ellenes médiakampány, mint amilyen egyes nyugati országokban megfigyelhető, sokkal kiegyensúlyozottabb a kép, – folytatta – bár ott is jelennek meg nagyon kritikus írások az Orbán-kormányról. “Én magam is próbálom kiegyensúlyozni ezeket a cikkeket. Rokonszenvezem a magyar miniszterelnökkel, bár nem vagyok feltétlen rajongója, egyes intézkedéseit kritikusan szemlélem. Próbálom megmagyarázni, jobban megértetni az intézkedéseit: mire törekszik, merre tart, mi a célja a politikájának” – fejtette ki.

Némileg paradox helyzet – mutatott rá -, hogy miközben a Fidesz lengyel partnere a kormányzó jobbközép liberális Polgári Platform (PO) – mindketten az Európai Néppárt tagjai -, Orbán lengyel rajongói többnyire az ellenzéki, nemzeti konzervatív, Jaroslaw Kaczynski volt miniszterelnök vezette Jog és Igazságosság (PiS) követői. “Nagyon tetszik nekik, hogy Orbán egy ilyen erős pártot épített fel, és 2010-ben ilyen nagy arányban nyerte meg a választásokat, ami a PiS-nek nem sikerült. A PiS is erős párt, de nem annyira, mint a Fidesz. Többször egymásután elveszítette a választásokat, és Kaczynski egyelőre csak álmodozik egy olyan győzelemről, amilyet Orbán elért Magyarországon. De ennek egyelőre nem látszik a valószínűsége, mert a Polgári Platform hét éve kormányoz, és még mindig jók a közvélemény-kutatási eredményei” – mondta.

Mindazonáltal a PO kiállt az Orbán-kormány mellett, az emlékezetes európai parlamenti vitában is, és a PO-politikusok egy része rokonszenvez a magyar miniszterelnökkel. A sajtószabadság lengyelországi és magyarországi helyzetéről szólva Janke úgy vélte, hogy Lengyelországban a sajtószabadság nincs veszélyben, de gond van a pluralizmussal. Erre utal az Uwazam Rze című konzervatív hetilap körül kialakult helyzet is, – amelynek egészen a közelmúltig Janke is munkatársa volt – ahol a főszerkesztő leváltása után szolidaritásból távozott az egész szerkesztőség. A nagy médiumok többsége, mind az elektronikus, mind az írott sajtó erősen rokonszenvez a kormányzó párttal, közelebb áll ahhoz, mint az ellenzékhez.

“Magyarországon – én legalábbis úgy látom – nagyobb a médiapluralizmus. Mindazonáltal úgy vélem, hogy a magyar média jobban függ a politikától, vagy nagyon Fidesz-párti, vagy nagyon Fidesz-ellenes. A pártokhoz, egyes politikusokhoz fűződő viszony szorosabb, mint Lengyelországban” – mondta.
A pódiumvitán élénk elméleti vita zajlott a magyarországi helyzet kapcsán általában a demokráciáról és az alkotmánybíróság szerepéről. Néhányan bírálták a magyar miniszterelnököt a sajtószabadság vélt korlátozása, az Alkotmánybíróság hatásköreinek szűkítése vagy a bírák korai nyugdíjazása miatt. A hallgatóságtól érkező kérdések egyebek között a szomszéd országokkal – Szlovákiával, Romániával – fennálló kapcsolatokra, a Fidesz és a Jobbik viszonyára, a multinacionális vállalatok megadóztatására vonatkoztak.
Elismerő vélemények hangzottak el arról, hogy a Fidesz képviselője jelen volt az egyik jobbikos képviselő parlamenti felszólalása ellen tiltakozásul rendezett budapesti nagygyűlésen.

Kommentek

Hírzóna

EP-választás: a negyedik legtöbb átjelentkező Szegeden van

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vasárnap este 11 óráig nem lehet nyilvánosságra hozni a hivatalos adatokat.

Tovább olvasom

Hírzóna

Izgalmas programokon vehettünk részt a vásárhelyi NATO-napon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Fegyverek, katonai járművek, harcászati bemutatók várták az érdeklődőket.

Tovább olvasom

Közélet

Az üdülni vágyók isszák meg a Partfürdő felújításának levét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

A nagyszabású felújítások miatt idén sem lesz az üdülni vágyók közkedvelt célpontja az újszegedi Partfürdő.

Tovább olvasom

Aktuál