Sport

Új támogató a szegedi röplabda mögött

Új támogató a szegedi röplabda mögött

2012. december 16., vasárnap
Új támogató a szegedi röplabda mögött

A Szegedi Röplabda SE és az Utánpótlásnevelő- és Szabadidősport Egyesület röplabdásait 2013. május 31-ig a Hunnect Kft. Magyarország támogatja.

A december 10-én aláírt együttműködési megállapodásnak köszönhetően hosszú idő után ismét szponzori támogatáshoz jutott a szegedi röplabda, mely a kialakult gazdasági helyzetnek és az állami sporttámogatási rendszer átalakításának köszönhetően az elmúlt két évben szinte támogatók nélkül maradt. Ráadásul a szegedi felnőtt férfi csapat, a korábbi HPQ-Szeged megszűnésével az önkormányzati támogatás a korábbi támogatáshoz képest az egytizedére csökkent. "A Hunnect Kft.-vel kötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően ebben a versenyévben biztosan megvalósulhatnak a terveink és a működésünk is zavartalan lehet. Reméljük, hogy a Hunnect Kft. elégedett lesz munkánkkal, együttműködésünkkel, és lehetőségeihez mérten munkánkat a jövőben is támogatni fogja" - tudzuk meg

Dávid Tibortól

, a Szegedi Röplabda SE egyik alapítótagjától. "A fenti két egyesület nagyon sokat tesz azért, hogy Szegeden továbbra is életben maradjon a sportág és a jövőben ismét minőségi felnőtt röplabda legyen a városban. Ezen törekvéseinket és munkánkat támogatja a Hunnect Kft., aki mellé reméljük a jövőben még több támogató csatlakozik" - tette hozzá. Az SZRSE és az UPSZI közös törekvései és feladatai között szerepel, hogy már hétéves kortól minél többen csatlakozzanak az egyesülethez, rendszeres zsinórlabda- és röplabdabajnokság szervezése a legkisebbeknek, valamint ebből kiindulva a Városi Röplabda és Zsinórlabda Bajnoksággal összefogni a szegedi röplabdásokat, és lehetőséget biztosítani számukra a rendszeres versenyeztetésre, hogy ezáltal az iskolai csapatok is felkészülhessenek a Diákolimpiai versenyekre. A minden korosztályban két csoportot működtető egyesületnél kiemelik még továbbá, hogy a tömegsportból ki kell választani a versenysportolókat, akiket tapasztalt szakemberek alkalmazásával kell továb képezni, mely utóbbiaknak is folyamatos szakmai továbblépést jelent.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.