Közélet

Nyilvános az apátfalvi rendőrgázolás teljes videója (FRISSÍTVE)

Nyilvános az apátfalvi rendőrgázolás teljes videója (FRISSÍTVE)

2012. december 12., szerda
Nyilvános az apátfalvi rendőrgázolás teljes videója (FRISSÍTVE)

Teljes egészében nyilvánosságra hozta az apátfalvai halálos rendőrgázolásról készült felvételt szerdán egy osztrák napilap a honlapján.

A Kurier közlése szerint az egyik szemtanú, egy 26 éves német férfi bocsátotta a rendelkezésükre a vágatlan felvételt. A képsorokat a német férfi készítette a gyanúsított mögött haladó, vele együtt Romániából hazafelé tartó egyik gépkocsiból. A tanú bírálta a rendőri intézkedést, többek között azt mondta a Kuriernak, hogy a rendőrök akkor is leadtak lövést a gyanúsítottra, amikor már nem jelentett veszélyt rájuk. A most az internetre feltett felvétel közel hét perc hosszú. A lap korábban már közzétette a képsorok egy rövidített változatát. A gyanúsított német ügyvédje akkor az osztrák lapnak úgy nyilatkozott, hogy az egyik intézkedő motoros rendőr a jármű ablakán keresztül gázpermettel lefújta védencét, aki emiatt gázt adott, és ekkor gázolta halálra a másik motoros járőrt. A Központi Nyomozó Főügyészség még novemberben megkapta a teljes felvételt. A hatóság szóvivője akkor azt közölte, a képsorok az eddigi gyanút nem vonták kétségbe, így továbbra is hivatalos személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítják

Thomas B.

osztrák állampolgárt.

Fazekas Géza

szóvivő közölte: a vágatlan felvételen, amelyet az egyik járműből telefonnal készítettek, látható a fegyverhasználat, a rendőri intézkedés, az azzal szembeni ellenállás, valamint az is, amint a másik motoros járőrt leszorítják. A gázspray használatáról szóló állítást a nyomozásra való hivatkozással nem kommentálta a szóvivő. Azt azonban elmondta, hogy a helyszíni szemle során a terepjáró valamennyi ablaka teljesen fel volt húzva. A Kuriernak nyilatkozó tanú azt mondta, miután megállt a gépkocsival, Thomas B. lehúzta az ablakot, hogy a rendőrrel beszéljen. "Ekkor kapott gázspray-t. Legalábbis úgy látszott" - fogalmazott a lapnak. Feltételezése szerint a gyanúsított gázt adott, de közben a keze még az ablakemelőn volt és ezután emelkedett fel az ablak. A német férfi szerint a rendőrök "ok nélkül" adtak le több lövést is a gyanúsítottra. Állítása szerint akkor is rálőttek Thomas B.-re, amikor ő már kiszállt a gépkocsiból és felemelt kézzel állt. A szóvivő korábbi közlése szerint egy másik mobiltelefonos felvételt a gázolás után az egyik Hummer terepjáró vezetőjének mobiltelefonjáról foglaltak le. A szakértők mindkét felvételt elemzik, ezek eredményétől függ, hogy lesz-e újabb gyanúsítás. Az elgázolt rendőr, Kenéz Imre a kórházba szállítás közben meghalt. Az osztrák gázolót előzetes letartóztatásba helyezték.

A videó az osztrák Kurier honlapján tekinthető meg!

Ügyészség: az újabb felvétel nem gyengíti a gyanúsítást

Az apátfalvai halálos rendőrgázolásról készült, az osztrák Kurier által szerdán közölt újabb, ezúttal vágatlan videofelvétel sem gyengíti a gyanúsítást - erről Fazekas Géza ügyészségi szóvivő beszélt az MTI megkeresésére. A szóvivő hangsúlyozta: az október 11-én történt gázolást követően lefoglaltak egy felvételt, a gyanúsított mögött haladó járművekben ülők azonban tanúvallomásuk során tagadták, hogy készítettek volna egy másik felvételt. Ennek ellenére november közepén nyilvánosságot kapott az osztrák napilap online oldalán egy videofelvétel vágott változata. Mindez felvetheti, hogy erről a készítő hamisan tanúskodott az ügyészek előtt. A Központi Nyomozó Főügyészség még novemberben megkapta a teljes felvételt. A szóvivő akkor is azt közölte: a képsorok az eddigi gyanút nem vonták kétségbe, így továbbra is hivatalos személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítják Thomas B. osztrák állampolgárt. Fazekas Géza szerdán az MTI-nek leszögezte: az eddigi adatok szerint Kenéz Imre a gázolás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogyha a helyszínen áll egy rohammentő, akkor sem tudták volna megmenteni az életét. Leszögezte azt is, hogy a rendőrök nem késlekedtek a segítségkéréssel, az eddigi adatok alapján az üldözésben részt vevő civil ruhás rendőr a gázolást követően közvetlenül, majd még egy alkalommal is segítséget kért társához. A szóvivő azt is kiemelte, hogy az eddigi adatok nem támasztják alá azt a védői érvelést, hogy a gyanúsított autójába spray-vel befújtak volna. Fazekas Géza közlése szerint az ügyben továbbra is szakértői véleményekre várnak, amelyek várhatóan jövő év elejére készülnek el. Kenéz Imrét intézkedés közben gázolta el a 34 esztendős osztrák férfi Hummer terepjárójával, a gyanú szerint szándékosan. A mögötte haladó kocsiban ülő 26 éves férfi készítette a szerdán vágatlanul az internetre felkerült felvételt, a Kurier szerint ő bocsátotta azt a rendelkezésükre. A tanú bírálta a rendőri intézkedést, többek között azt mondta a Kuriernak, hogy a rendőrök akkor is adtak le lövést a gyanúsítottra, amikor már nem jelentett veszélyt rájuk. A tanú azt is mondta, miután megállt a gépkocsival, Thomas B. lehúzta az ablakot, hogy a rendőrrel beszéljen. "Ekkor kapott gázspray-t. Legalábbis úgy látszott" - fogalmazott a lapnak. Feltételezése szerint a gyanúsított gázt adott, de közben a keze még az ablakemelőn volt, és ezután emelkedett fel az ablak. A német férfi szerint a rendőrök "ok nélkül" adtak le több lövést is a gyanúsítottra. Állítása szerint akkor is rálőttek Thomas B.-re, amikor ő már kiszállt a gépkocsiból, és felemelt kézzel állt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.