Közélet

Meggyújtották az első adventi gyertyát a Mars téri piacon + FOTÓK

Meggyújtották az első adventi gyertyát a Mars téri piacon + FOTÓK

2012. december 2., vasárnap
Meggyújtották az első adventi gyertyát a Mars téri piacon + FOTÓK

„Az advent kell, hogy arról is szóljon, hogy a szívünket előkészítsük az emberi kapcsolatokra, s a szívünkben is megerősödjön az a szeretet, ami a másik emberhez köt” – fogalmazott Kondé Lajos plébános a Mars téri piacon, ahol Pál József SZTE-s rektorhelyettessel meggyújtották a nagycsarnok előtti adventi koszorún az első gyertyát.

Elkezdődött az advent, a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapot felölelő időszaka.

Ahogy beszámoltunk róla

, a Mars téri piacon adománygyűjtést indítottak, és mind a négy adventi vasárnap gyertyát gyújtanak. December másodikán a Klúg Péter Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Diákotthon gyermekei adtak zenés műsort, míg a koszorút

Kondé Lajos

, a dóm plébánosa áldotta meg. „A zöld koszorú a reményt ébreszti az emberben, s ezen a zöld koszorún négy gyertyát látunk, s mindnek üzenete van. Az első a hit gyertyája, a második a reményé, a harmadik az örömé és negyedik a szereteté. Amikor a négy gyertyát meggyújtjuk, mindig el kell, hogy gondolkozzunk annak a gyertyának az üzenetén, jelentésén” – hangsúlyozta. Advent első vasárnapján a hit gyertyáját gyújtották meg, és Kondé Lajos szerint ilyenkor érdemes azon elgondolkodni, mi vezérli életünket, és mennyire tudunk a hitben Istenre hagyatkozni. „Azt kívánom, és azt kérném itt az advent kezdetén, hogy igaz hívő emberként éljük ezt az adventet. Higgyünk az Istenben, higgyünk önmagunkban, emberi kapcsolatainkban, és higgyünk abban, hogy az Isten szeret bennünket, és ezt a szeretetet kell, hogy megmutassa a másik embernek a családban, a társadalomban, a közösségben” – jelentette ki.

Pál József, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese arról szólt a Mars téri piacon rendezett ünnepségen, hogy liturgikus szempontból ez a vasárnap az újév kezdete, négy vasárnapon keresztül várjuk a megváltó megérkezését. „A természet is változik Krisztus születésével, akkor fordul a Nap, onnantól egyre hosszabbak lesznek a nappalok, s rövidebbek az éjszakák, ami Krisztus diadalát jelenti, a fény és a világosság diadalát, amely a szeretet melege, az értelem fénye” – fogalmazott Pál József. A nagycsarnok előtti téren minden adventi vasárnap délelőtt 10 órakor közéleti személyiségek, művészek és kereskedők, valamint sportolók gyújtanak meg egy-egy gyertyát a díszes koszorún.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.