Írjon nekünk

Gazdaság

Likviditási gondokat okoz az osztalékfizetés az IKV-nál

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

„Elferdített képet fest az IKV Zrt.-ről Solymos László pozícióját kihasználva” – nyilatkozta portálunknak Nagy Ferenc az alpolgármester közgyűlési előterjesztésében foglaltakra reagálva. A cég elnök-vezérigazgatója közölte, a megjelent számadatokat nem kezeli a helyén a szocialista politikus, és folyamatosan félremagyarázza azokat.

A 100%-ban önkormányzati tulajdonú cégek, köztük az IKV Zrt. háromnegyed éves beszámolóját is tárgyalja szombaton a közgyűlés. Előterjesztésében Solymos László alpolgármester leírja, az üzemi eredmény alul lett tervezve, sokallja az ügyvédi díjakat, s nehezményezte, hogy előírt osztalékfizetési kötelezettségét nem teljesítette a cég.

„A IKV féléves beszámolója környékén sikerült elfogadnia a közgyűlésnek idei üzleti tervünket, ami jelentősen befolyásolta az abban vállalt számok teljesülését” – reagált Nagy Ferenc. Az Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. elnök-vezérigazgatója közölte, 300 millió forint osztalékot kell fizetniük idén az önkormányzatnak, amire a korábbi években nem volt példa. „Ebből 225 milliót teljesítettünk, a negyedik 75 millió forintos részlet átütemezését kértük. Gyakorlatilag elvonták a forgótőkénket, s be is következett, amit prognosztizáltunk az üzleti tervben, likviditási gondjaink vannak. Ha most átutaljuk a 75 milliót, akkor nem tudunk járulékokat és béreket sem fizetni” – közölte. Hozzátette, közel 600 millió forint plusz áfás vállalásuk is van a haszonbérleti díjból, amelyet időarányosan teljesítettek.

A városban zajló felújítások miatt az IKV kedvezményekre kényszerült a bérlők felé, valamint kedvezményeket adott olyanoknak, akik bérleményeikben saját maguk végeztek el értéknövelő átalakításokat. Nagy Ferenc elmondta, ez összességében közel 50 millió forintot tesz ki, de a cégnek a város irányába meglévő kötelezettségei nem csökkentek. Az értékesítésre váró ingatlanok őrzése, fenntartása mára már közel nettó 60 milliót emészt fel, melyet az IKV finanszíroz az ingatlan eladásáig. A cégnél idén csak az előírt kötelező bérkorrekciót hajtották végre, melynek mértéke átlag 4 százalék.

Kétszer eredményesebb a behajtás, de a tartozások gyorsabban nőnek

Ahogy Solymos is megjegyezte, folyamatosan növekszik a cég kintlévősége, a jelenleg 850 milliós tétel közel fele a lakossági ügyfelek hátralékaiból adódik. „Az elmúlt években kétszeresére nőtt, év végéig megközelíti a 200 millió forintot a behajtott kintlévőségek nagysága, sajnos azonban a nem fizetők tartozása gyorsabban emelkedik” – mondta az elnök-vezérigazgató.

Az üzleti tervben meghatározott eredményt teljesíti az IKV, vagyis a háromnegyed éves záráskor az üzemi eredmény 156 millió forint, míg az adózás előtti 171 millió. Az üzleti tervben elfogadott üzemi eredmény sikeres túlteljesítése azonban nem jelenti azt, hogy ekkora szabad pénzkészlettel is rendelkezik a cég. Olyan követelések vannak ebben realizálva, amelyek sajnálatos módon pénzügyi teljesítéssel még nem jártak. Esetenként még nem járt le a határidő, de vannak bérlők, akik nem tudnak fizetni” – részletezte, miért kérték az osztalék befizetés időpontjának változtatását.

Az IKV munkáját nem partnerként segíti a város

Az IKV vezetője tapasztalatai szerint a Városüzemeltetési Iroda sem feltétlen a cég, s ezáltal a szegediek érdekeit képviseli, számszerűsíthető károkat okozott egyes esetekben az ügyintézés lassúsága, nem megfelelő módon kezelése, ami bérlők elveszítésével is járt. „Előfordult, hogy egy bérlő szeretett volna beruházást eszközölni, ám az önkormányzat nem volt hajlandó a magára eső részt kellőképp kezelni, s olyan tételeken ment a vita, ami nem biztos, hogy az adott platformra tartozott. A bérlő végül azt mondta, eltekint a beruházástól és egyben a bérleti szerződéstől is” – tájékoztatott Nagy Ferenc, aki sajnálatosnak nevezte, hogy az iroda nem segíti az IKV-t.

Hangsúlyozta, mint vezérigazgató felelősnek érzi magát abban a kérdésben, hogy kollégáinak munkája az anyagiakon túl is elismert legyen. Solymos László kijelentései azonban a cégnél dolgozókat is sértik, hiszen az ő munkájukat minősíti azzal az anyaggal, amit rendszeresen közzétesz és kommentál. „Nem szeretném, hogy elferdített kép alakuljon ki az IKV dolgozóinak tevékenységéről, amit Solymos László alpolgármester pozícióját kihasználva, mint a városért felelős gondolkodó politikus állít. Ne használja egyéni politikai célokra 300 kollégám munkahelyét napi munkájuknak semmibevételével” – jelentette ki Nagy Ferenc. Az IKV vezetője beiktatása óta az együttműködés legkisebb szándékát sem fedezte fel az önkormányzat részéről, ami hosszú távon bizonyosan nem szolgálja a szegedi polgárok érdekeit.

Kommentek

Hírzóna

Idén a SZÉP-kártya és a készpénz mellett döntött a munkavállalók többsége

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Bár a munkáltatók többsége idén is megtartotta az előző évben kínált cafeteria-elemeket, az adóelőnye miatt kiemelt helyzetbe került a SZÉP-kártya, illetve a pénzkifizetés teszi ki a teljes cafeteria-juttatások 94 százalékát – derül ki a BDO Magyarország legfrissebb összegzéséből. Kommentek

Tovább olvasom

Gazdaság

Gazdaság: jóval az országos átlag alatt teljesít Csongrád

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az ipari mutatószámok javulásához elengedhetetlenek lennének a nagymértékű ipari beruházások.

Tovább olvasom

Gazdaság

Nagy tervnek indult, csúnya bukás lett a Biopolisz

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Biopoliszt vizionált Botka László első, 2002-es kampányában. A koncepció azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.

Tovább olvasom

Aktuál