Közélet

Közel kétezer államilag támogatott hallgató lesz a közszolgálati egyetemen

Közel kétezer államilag támogatott hallgató lesz a közszolgálati egyetemen

2012. december 30., vasárnap
Közel kétezer államilag támogatott hallgató lesz a közszolgálati egyetemen

Csaknem kétezer államilag támogatott hallgatót vehet fel a 2013-as tanévben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem; 1470 hallgató az alapképzésben, 490 pedig a mesterképzésben vehet részt - derül ki a Magyar Közlönyből.

A miniszterelnök által aláírt határozat szerint önköltséges rendszerben 515 helyet biztosítanak az alapképzésben, és 245-öt mesterképzésben. Az egyetem az alap- és mesterképzésekre, állami támogatású és önköltséges képzésre összesen 2720 helyet biztosít. A legtöbben (1360-an) közigazgatási felsőoktatásban vehetnek részt, a rendészeti szakra 845, katonai szakra 455, nemzetbiztonsági szakra pedig 60 hallgatót vehetnek fel. Utóbbi képzésben önköltséges rendszerben nem hirdettek meg helyeket. A közlönyben megjelent kormányhatározat rendelkezik arról is, hogy a 2012-es induló adatokhoz képesti növekedés 100 millió forintos többletigényét biztosítsák a 2013-as költségvetésben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.