Sport

Kézilabda: a Makó nyerte a Kistelek elleni megyei rangadót

Kézilabda: a Makó nyerte a Kistelek elleni megyei rangadót

2012. december 11., kedd
Kézilabda: a Makó nyerte a Kistelek elleni megyei rangadót

A női kézilabda NB II Délkeleti csoportjában az őszi záró fordulóhoz érkeztek a csapatok.

Az eredeti program szerint három mérkőzésre került volna sor, amelyeken mindhárom megyei csapatunk szerepet kapott volna. Nos a makóiak Kistelek elleni összecsapását Vásárhelyen(!) szombaton még megrendezték, de a vásárhelyiek vasárnapi hazai találkozóját a szeghalmiak kérésére – a havazás okozta útviszonyok miatt – későbbi időpontra halasztották. A makói sportcsarnok elfoglaltsága miatt a két csapat már korábban megegyezett arról, hogy Vásárhelyen rendezik meg a dél-keleti csoport megyei rangadóját. A hazai csapatnak számító makóiak valóban élvezhették a “hazai” pálya előnyeit, hiszen népes szurkolótáboruk Vásárhelyre is elkísérte őket. A találkozót azonban a rendkívül foghíjas – többek között

Deákot, Kertész Anasztáziát, Kertész Annát, Aront

és

Csányit

is nélkülözni kényszerülő – kistelekiek kezdték lényegesen jobban, a makóiak idegesen, kapkodva játszva hét percig mindössze egyetlen egyszer tudtak betalálni ellenfelük kapujába (7. perc: 1-4). Az első játékrészben döntően a kistelekiek akarata érvényesült, így nem meglepetés, hogy háromgólos vendég előnnyel vonultak pihenőre a csapatok. Szünet után is sokáig úgy tűnt, hogy meglepetés születhet, az őszi bajnok címéért küzdő makóiakat legyőzhetik a dobogóért versenyben lévő vendégek. Az utolsó negyedórában azonban egyre inkább megmutatkozott a fáradtság a kisteleki kezdő játékosokon és a hosszabb cserepaddal rendelkező makóiaknak a maguk javára sikerült fordítani az eredményt.

Női kézilabda NB II Délkeleti csoport 10. forduló:

Maros-menti NKSE – Kisteleki KK 32-26 (10-13)

Hódmezővásárhely, 150 néző. Vezette: Juhász I., Szilágyi G.

Makó:

Kozserán K. – Sárkány 3 (1), Kovács 5 (4), Erdei 5 (1), Kürti 4, Kozserán B. 6, Lovistyék 8.

Csere:

Dani, Cseh (kapusok), Szebehelyi, Fodor, Matyi 1, Práger, Almási.

Edző:

Baunok Bernadett.

Kistelek:

Varga – Lajos 6 (1), Jeremiás 1, Bárkányi 10 (2), Sándor F. 3, Kertész 2, Rácz 2.

Csere:

Fekete 2, Nagy, Dóka, Sándor L.

Csapatvezető:

Lazányi Etelka.

Hétméteres:

10/6, ill. 4/3.

Kiállítás:

6 perc, ill. 14 perc. Baunok Bernadett:

“Tíz mérkőzésből kilencet megnyertünk, sikerült minden várakozáson felül teljesítenünk. Gratulálok a játékosaimnak a nagyszerű őszi teljesítményükhöz.”

Lazányi Etelka:

“Ötven percig uraltuk a mérkőzést, sajnos a kezdő játékosaink elfáradtak és ez meghatározta az utolsó tíz percet, amikor a Makó el tudta dönteni a mérkőzést. Az őszi szezonban a csapat a kitűzött célt túlteljesítette, bízunk a hasonlóan jó folytatásban tavasszal is.”

A záró fordulóban még egy találkozóra került sor, ezen: Lajosmizse NKK – Túrkevei VSE 27-25, míg a “hó helyzet miatt” elmaradt Hódmezővásárhelyi LKC – Szeghalmi NKC felnőtt és junior találkozókat későbbi időpontban rendezik meg. Végeredményben a makóiak rosszabb gólkülönbséggel végeztek a második helyen, a kistelekiek a negyedik helyen telelnek, de versenyben maradtak a dobogós helyezésért, míg az újonc vásárhelyiek amennyiben - érvényesítve a papírformát – begyűjtik az elhalasztott Szeghalom elleni mérkőzésen a két pontot, úgy egy helyet előre lépve a nyolcadik helyen zárhatják az őszt.

A táblázat állása az őszi idényt követően:

1 Gyulai SE 9 0 1 301-232 18 2. Maros-menti NKSE 9 0 1 297-233 18 3. Szarvasi NKK 7 0 3 319-256 14 4. Kisteleki KK 6 1 3 296-262 13 5. Abonett KC 6 0 4 329-288 12 6. Lajosmizse NKK 4 0 6 282-311 8 7. Orosházi NKC II. 4 0 6 329-360 8 8. Túrkevei VSE 3 1 6 245-279 7 9. Hódmezővásárhelyi LKC 2 1 6 5 10. Békéscsabai ENKSE II. 2 0 8 236-314 4 11. Szeghalmi NKC 0 1 8 241-306 1 A junior bajnokságban a 20 pontot gyűjtött Orosházi NKC II. lett az őszi bajnok, az egyaránt 16-16 pontot szerzett Maros-menti NKSE és a Lajosmizse NKK fiataljait megelőzve. Megyénk csapatai közül a Kisteleki KK 13 ponttal a negyedik, míg az egy mérkőzéssel kevesebbet játszott Hódmezővásárhelyi LKC 6 ponttal a nyolcadik helyen zárta az őszt. A bajnokság a felnőtteknél és a junioroknál egyaránt 2013. március 24.-én, a tavaszi szezonnal folytatódik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.