Egyetem

Együtt 2014: az "álruhás tandíj" súlyosbítja az ország megosztottságát

Együtt 2014: az "álruhás tandíj" súlyosbítja az ország megosztottságát

2012. december 6., csütörtök
Együtt 2014: az "álruhás tandíj" súlyosbítja az ország megosztottságát

Az Együtt 2014 szerint az, hogy jövőre csupán a tanulmányaikat megkezdő felsőoktatási hallgatók ötöde tanulhat ingyen, tovább súlyosbítja az ország megosztottságát.

"Ma Magyarországon semmi sem az, aminek látszik: a pártkatonákat civilnek álcázzák, a recessziót tündérmesének becézik, a tandíjat pedig részösztöndíjas képzésnek" - írta a választói mozgalom az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében. Eszerint "a

Hoffmann Rózsa

-féle álruhás tandíj" ésszerűtlenül sokba kerül a hallgatóknak, és szembefordítja a tehetőseket azokkal, akik szegényebb sorba születtek. Az

Orbán

-kormány felsőoktatási rendszere olyan Magyarország képét vázolja fel, ahol a szegény, de tehetséges fiatalnak alig lesz esélye arra, hogy tanulással törjön ki öröklött helyzetéből, hiszen az egyetemek versenyképes szakjait csak a felső százezer engedheti majd meg magának - olvasható. A Haza és Haladás Egyesület, a Milla Egyesület és a Magyar Szolidaritás Mozgalom által létrehozott választói mozgalom szerint az újabb forráskivonás a felsőoktatásból nem szolgálja a méltányos és fejlődő Magyarország jövőjét, ugyanakkor "leleplezi a rezsim kormányzóképtelenségét". A hallgatói szerződésekről úgy foglalnak állást: a fiatalokat nem röghöz kötéssel, fenyegetéssel, lehetőségeik korlátozásával kell itthon tartani, hanem tervezhető és kiszámítható jövőképet kell nyújtani nekik. A kormány szerdán tárgyalt a jövő évi felsőoktatási keretszámokról. A döntést csütörtök délelőtt ismertetik a kormányszóvivői sajtótájékoztatón. Az MTI szerda esti információja szerint a kabinet elfogadta azt az előterjesztést, amely jelentősen csökkenti a száz százalékban államilag finanszírozott képzési helyeket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.