Közélet

Döntött a parlament a keretszámok eltörléséről

Döntött a parlament a keretszámok eltörléséről

2012. december 18., kedd
Döntött a parlament a keretszámok eltörléséről

A felsőoktatási alapképzésben eltörlik a keretszámokat, a mesterképzésben viszont részben megmarad a létszámszabályozás az Országgyűlés hétfő késő esti döntésével.

A szakminiszter évente szakonként határozza meg, hogy mely képzéseken vehető igénybe ösztöndíj vagy részösztöndíj. A felvételhez szükséges minimális pontszámot kormányrendelet, illetve miniszteri határozat állapíthatja meg. A parlament előbb a költségvetési bizottság erről szóló javaslatát, majd a jövő évi büdzsét megalapozó törvénymódosításokat is elfogadta. Az Országgyűlés 260 kormánypárti szavazattal, 60 ellenzéki nem ellenében fogadta el a költségvetést megalapozó törvénymódosításokat - olvasható

a hirado.hu-n

. Megszűnik a kormány hatásköre az államilag támogatott képzésre felvehető hallgatói létszám - vagyis a keretszámok - meghatározására. A felsőoktatás kormányszintű szabályozásának feladata továbbra is a szakminiszter felelőssége marad, ugyanakkor ez nem a hallgatói létszámok elosztásában nyilvánul meg, hanem a rendelkezésre álló támogatási formák, illetve az előírt minimális felvételi követelmények meghatározására vonatkozik. A miniszter évente határozattal állapítja meg azt, hogy mely szakokon vehető igénybe állami ösztöndíj, illetve részösztöndíj. A felvételhez szükséges minimális pontszámot kormányrendelet szabályozza majd, azt pedig miniszteri határozat, hogy az egyes szakok állami ösztöndíjjal, illetve részösztöndíjjal támogatott képzésére milyen pontszámmal lehet bekerülni. A szabályozás megteremti annak a lehetőségét, hogy a miniszter évente és szakonként is egyensúlyt teremtsen a jelentkezői igények, az állam és a piac elvárásai és a költségvetés lehetőségei, valamint a felsőoktatástól elvárt minőségi feltételek teljesítése között - áll a javaslat indoklásában. Ugyanakkor a mesterképzésben részben megmarad a létszámszabályozás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.