Sport

Csütörtöktől indul a Csongrád megyei játékvezetői tanfolyam

Csütörtöktől indul a Csongrád megyei játékvezetői tanfolyam

2012. december 4., kedd
Csütörtöktől indul a Csongrád megyei játékvezetői tanfolyam

December 6-án este 18 órától tartja első foglalkozását az MLSZ Csongrád megyében is induló játékvezetői tanfolyama a Makkosházi Általános Iskolában (Szeged, Ortutay u. 3.).

Várják a labdarúgást és a jó közösséget szerető, a játékvezetés iránt elhivatottságot érző, 14. életévüket betöltött sportbarátok jelentkezését Szegeden kívül Szentesen, Hódmezővásárhelyen és Makón is. Feltétel továbbá az orvosi alkalmasságot igazoló tanúsítvány bemutatása (beszerzése a tanfolyam alatt is lehetséges), valamint erkölcsi bizonyítvány. A képzés ideje 35 óra, a tanfolyam díja: 18 500 Ft+ÁFA (érvényes diákigazolvánnyal rendelkezőknek 12 500 Ft+ÁFA. Amennyiben a fent felsorolt városokban (Szeged kivételével) minimum 10 fő jelentkező lesz, akkor az adott településen helyben is tartanak tanfolyamot, egyéb esetben a központi képzés Szegeden történik. Az érdeklődők a tanfolyammal kapcsolatosan részletes információt az alábbi telefonszámokon kaphatnak: +36 70/3751079 (Szeged)

Széll János

+36 70/3751053 (Szentes)

Samu László

+36 70/3751036 (Hódmezővásárhely)

Gera Imre

+36 30/6353870 (Makó)

Fejes István

+36 70/7785810 (instruktor)

Török Sándor

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.