Írjon nekünk

Közélet

A Csillag Börtön elítéltjeinek munkáját köszönte meg Soltész Miklós

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Munkájukkal a társadalomnak hasznos dolgot állítanak elő, s ezzel talán büntetésüket is könnyebben viselik lelkükben – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán, amikor a Szegedi Fegyház és Börtönbe látogatott, hogy megköszönje az elítéltek munkáját, akik komplex kórházi ágyakat szerelnek össze a Nagyfa-Alföld Kft. szegedi telepén.

Soltész Miklós elmondta: „Sok helyen súlyos fogyatékossággal élő fiatalok, felnőttek és idős, demens betegséggel küzdők élnek, s ha rajtuk önök tudnak segíteni, akkor az a büntetés, mely éveken keresztül nehezíti az életüket, talán saját gondolkodásukban is segítséget nyújthat (…), s az itt elvégzett munka a szabadulás után segíti az elhelyezkedést abban a társadalomban, amelybe vissza kell illeszkedniük”- fogalmazott.

Az államtitkár megköszönte a büntetésvégrehajtás munkatársainak is, hogy hasznos munkát teremtenek az elítélteknek.

Az ágyhoz kötött betegek mindennapjait és ápolóik munkáját könnyíti meg az az 1600 speciális, helyi fejlesztésű elektromos betegágy és az a 987 egészségügyi matrac, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosít bentlakásos állami és nem állami fenntartású szociális intézmények számára.

A minisztérium, valamint a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) közös pályázatán 300 millió forint értékben több, mint 250 ápoló-gondozó intézmény számára adnak át Szegeden készült speciális ágyakat 2013 január végéig.

A betegek többsége szobáját sem hagyhatja el, így elhelyezésük minősége nagymértékben befolyásolja közérzetüket, fizikális és mentális állapotukat. A modern ágyak jelentősen segítik a személyzet mindennapi munkáját is.

A szociális intézmények költségvetése nem teszi lehetővé a tárgyi feltételek javítását, így a minisztérium már tavaly is biztosított támogatást erre a célra. Az idei pályázat további lehetőséget nyújt számukra, hogy szélesebb körben javítsák a betegápolás intézményi feltételeit.

Annak érdekében, hogy az egyházi intézmények is támogatáshoz jussanak, a Szociális, Család- és Ifjúságügyért felelős Államtitkárság az NRSZH-n keresztül újabb 60 millió forintos pályázatot hirdetett 300 ágy beszerzésére – jelentette be Soltész Miklós, hozzátéve: a programmal ezen a területen évtizedek óta nem tapasztalt eszközfejlesztés valósul meg. A Szegeden kifejlesztett speciális ágy amellett, hogy az importot kiváltja, exportra is alkalmas.

Egészség

A vásárhelyi kórház javára gyűjtenek az ótemplomban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Pénteken rendeznek koncertet a koraszülöttekért.

Tovább olvasom

Közélet

Bíróság: hazudott Botka László “újságja”, Szeged hivatalos házi lapja Nemesi Pálról

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Azt terjesztették a kampányban, hogy külföldiekkel dolgoztat, de kiderült, hogy ez nem igaz. Mégsem bír elegánsan elnézést kérni a polgármester házi újságja.

Tovább olvasom

Közélet

Botka László lánya Amerikába költözik

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Januártól már csak három nővel él egy háztartásban a szegedi polgármester, Botka László.

Tovább olvasom

Aktuál