Közélet

399 hátrányos helyzetű hallgató kap ösztöndíj-támogatást

399 hátrányos helyzetű hallgató kap ösztöndíj-támogatást

2012. december 4., kedd
399 hátrányos helyzetű hallgató kap ösztöndíj-támogatást

Csaknem négyszáz, a felsőoktatásban tanuló, hátrányos helyzetű fiatal kaphat ösztöndíj- és önköltség-támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Út a felsőoktatásba elnevezésű esélyteremtő programjának köszönhetően.

A tárca kedden az MTI-vel azt közölte: az érvényes pályázatot benyújtó mind a 399 jelentkezőnek megítélték a támogatást, amelynek a keretösszege csaknem 80 millió forint volt. A vissza nem térítendő ösztöndíj-támogatás mértéke a pályázók nagy részénél havonta 20 ezer forint. Hozzátették, hogy az önköltség-támogatás keretében az önköltséges képzésben részt vevő hallgató a képzési önköltség maximum 90 százalékát is megkaphatja. A támogatási döntésről minden pályázó értesítést kap, a döntési lista az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapján is megtalálható. A minisztérium tájékoztatása szerint a nyertes pályázóknak szóló, postai úton megküldött értesítések tartalmazzák majd a szerződéskötés feltételeit és az ahhoz szükséges dokumentumok beküldési határidejét, módját. Az Emmi kiemelte: az Útravaló ösztöndíjprogram Út a felsőoktatásba elnevezésű, idén indult alprogramjának résztvevői valóban úgy érezhetik, hogy ösztöndíjat kapnak és nem szociális támogatást. A nyertes pályázóknak komoly feltételeknek kell megfelelniük, a második félévtől a hallgatók csak megfelelő számú kreditpont elérése esetén részesülnek támogatásban. Az Útravaló ösztöndíjprogram átfogó céljai közt szerepel a hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségének elősegítése, a fiatalok továbbtanulásának és diplomaszerzési esélyeinek javítása, a számukra elérhető ösztöndíjrendszer megújítása. A kormány az esélyegyenlőségi alprogramok keretében tavaly összesen több mint 1,6 milliárd forint támogatást nyújtott, s a 2011-2012-es tanévben 15 százalékkal több volt a programba újonnan belépő tanulók száma, mint az előző tanévben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.