Közélet

Vagyonadó és ingyen net – Szegeden kampányoltak a kommunisták + FOTÓK

Vagyonadó és ingyen net – Szegeden kampányoltak a kommunisták + FOTÓK

2012. november 14., szerda
Vagyonadó és ingyen net – Szegeden kampányoltak a kommunisták + FOTÓK

Programjának bemutatásával kezdett országjárásba a Magyar Kommunista Munkáspárt. Szegeden Thürmer Gyula, a szervezet elnöke beszélt a magyar kereskedelem és a föld visszavételéről, a szociális bérlakások építéséről és az ingyenes internethasználatról.

Makóról érkezett Szegedre a kommunista párt elnöke, aki már két hete járja az országot és szimpatizánsaival, aktivistáival igyekszik a 2014-es országgyűlési választásra elkészült programot a lehető legtöbb nagyvárosban bemutatni.

Thürmer Gyula

portálunk érdeklődésére elmondta, hogy ezzel ők hivatalosan is elkezdték a választási kampányt.

A kommunisták ifjú aktivistája szórólapjuk osztogatásakor jobbikos aktivistákkal cserélt dokumentumot, akik az egyik rendezvényük meghívóját adogatták a járókelőknek. A két „véglet” ifjú képviselői kedélyesen elbeszélgettek, „egyeztették” nézeteiket.

„A rendszerrel van a baj” nevű új program elmondása szerint tartalmazza azt az alternatívát, amely azok számára jelent jobb létet, akik nem szerepelnek a politikában, nincsenek benne abban az 1 millióban, akik jobban élnek, és akik szerint az EU-hoz való csatlakozásunkkal nem lett jobb a magyar átlagembernek. „Élhető Magyarországot szeretnénk, ahol mindenkinek lesz munkája, ehhez először vissza kell szerezni a magyar kereskedelmet, a magyar földet - multinacionális áruházláncokat mi is tudunk idehaza építeni. Kiemelten kell támogatni a magyar vállalkozásokat és tömegével kell építeni szociális bérlakásokat. Ehhez mi először is bevezetnénk a vagyonadót, a gazdagok jövedelmüknek a 40-45 százalékát fizetnék be, fel kell számolni a korrupciót, ehhez visszahívhatóvá tennénk a képviselőket és nagyobb nyilvánosság előtt dolgozna a kormány, ingyenessé tennénk az internet hozzáférést mindenkinek. A gazdagoktól befolyt pénzből építenénk újjá az egészségügyet is” – foglalta össze röviden a füzetként is osztogatott program főbb elemeit a pártelnök, aki a kommunisták európai sikeréről is beszélt. Thürmer szerint az jelent valamit a kommunistáknál, hogy Oroszországban a választásokon 20, Ukrajnában 14, míg a cseheknél szintén 20 százalékot értek el a legutóbbi voksolás alkalmával. A párt első embere világossá tette azt is, hogy egyelőre úgy látja, önállóan indulnak a választáson 2014-ben, de „távcsővel keresik” azt a pártot, akinek a programjai mellé párosítani lehetne az övékét is. „A Fidesz nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Bajnai szerepvállalása mögött sem láttunk eddig semmit” – fűzte hozzá. A párt folytatja a körútját, a héten Szolnokra látogatnak Thürmerék, majd Budapesten, Tatabányán, Kecskeméten, Baján, Miskolcon és Tiszaújvárosban is kampányolnak még az idén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.