Egyetem

Tehetséggondozó program indult Szentesen az SZTE segítségével

Tehetséggondozó program indult Szentesen az SZTE segítségével

2012. november 14., szerda
Tehetséggondozó program indult Szentesen az SZTE segítségével

Különleges, továbbtanulási esélyt növelő program indult útjára Szentesen; a Csongrád megyei város önkormányzata, a település vállalkozói és a Szegedi Tudományegyetem együttműködésében megvalósuló képzés hét tantárgyból nyújt intenzív felkészülést a 17-18 éves diákok számára - mondta el a programról tartott szerdai sajtótájékoztatón a település polgármestere Szentesen.

Szirbik Imre

(MSZP) kifejtette: a Studium Generale programmal a város mintegy ezerfős érettségire és felvételire készülő diákságát kívánják segíteni. Sokan komolyan szeretnék ugyanis meglapozni a jövőjüket egyetemi tanulmányaikkal, de a tehetségük mellett anyagi forrásuk nincs a felkészülésre. Őket szeretnék segíteni a programmal - hangsúlyozta a polgármester.

Tóth Tibor

programvezető elmondta: hét tantárgyból lehetséges az intenzív felkészülés, matematikából, fizikából, biológiából, kémiából, közgazdasági alapismeretekből, műszaki alapismeretekből és idegen nyelvből. A programhoz a Szegedi Tudományegyetem a szellemi tőkével kapcsolódik - mondta el a

Homoki-Nagy Mária

oktatási rektorhelyettes. A szentesi oktatókkal közös tananyag kidolgozása mellett laborgyakorlatokat is biztosít az egyetem kiscsoportos látogatások alkalmával, és egy tábort is szervez a résztvevőknek, ahol találkozhatnak az idősebb egyetemistákkal, illetve az oktatókkal. A közös munka célja, hogy az egyetemre a fiatalok ne csak bejussanak, sikeresen el is végezzék, sőt olyan diplomát szerezhessenek, mellyel piacképes tudást szerezhetnek - hangsúlyozta az oktató. Az országosan is egyedülálló programmal „olyan diákok kaphatnak támogatást, akikre ennek az országnak szüksége van, akik a gazdasági életben fontos munkát tudnak majd végezni, a saját és az ország jövője érdekében” - fejtette ki. A programba bekapcsolódtak helyi vállalkozók is (Hungerit Zrt., Metalcom Zrt., Árpád-Agrár Zrt., Délkertész, HK Ceram Kft.) és évente az önkormányzattal közösen tíz millió forintot adnak össze a program sikeres működéséhez. A résztvevő diákoknak óránként „egy gömb fagylalt árával” kell hozzájárulni a tanulmányi költségekhez, amit később az egyetem harmadik félévére való beiratkozás után, tankönyvtámogatás formájában visszakapnak. A munkában öt szentesi középiskola vesz részt. A programba a városban tanuló összes diák bekapcsolódhat, nem feltétel a szentesi lakcím, a november végéig tartó jelentkezést azok a helyi fiatalok is beadhatják, akik más városban tanulnak. Az oktató munka januárban kezdődik a középiskolába járó harmadikos és negyedikes fiatalok számára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.