Kultúra

Pókember és Pipás Pista a Szegedi Képregényfesztiválon

Pókember és Pipás Pista a Szegedi Képregényfesztiválon

2012. november 2., péntek
Pókember és Pipás Pista a Szegedi Képregényfesztiválon

Szuperhősökkel és alkotóikkal is találkozhatnak a képregénykedvelők az idei szegedi képregényfesztiválon. November 17-én, szombaton 10-18 óráig a Somogyi-könyvtárban kiállítások, előadások és „örömrajzolás” várják az érdeklődőket, a legnagyobb hazai kiadók pedig friss kínálatukkal jelentkeznek.

Ízelítő az előadásokból: kiderül, hogyan fest az igazi képregény-szuperhős, miképpen válnak harcias amazonokból engedelmes mintafeleségek a manga képkockáin, s mi jellemezte az amerikai képregényt a „vad 70-es években...” A képregényfesztiválon idén is alkotói feladat vár majd a rajzolókra. A Szegedi Nemzeti Színház 2013. január 25-én ősbemutatóként tűzi műsorára

Pozsgai Zsolt

: Pipás Pista című zenés tanyawesternjét. A darab szerzője így ír főhőséről: „A szegedi tanyavilágban élt Pipás Pista, eredeti nevén

Rieger Pálné

, született

Fődi Viktória

. 1933. január 13-án akasztották fel hétrendbeli gyilkosságért. A tanyavilágban mindenki férfinak ismerte, csak a börtönben derült ki, hogy nő. A feljegyzések szerint a kocsmában mindenkit túlivott, úgy verekedett, mint senki más, és úgy is dolgozott, mint két férfi.” A képregényfesztivál egyik előadója,

Pilcz Roland,

a rendezvény plakátján látható formában álmodta meg Pipás Pistát. Az alkotásra invitálás a

Szegedi Nemzeti Színház honlapján

is olvasható. A színház vezetése a legsikeresebbnek ítélt munkákat (az alkotókkal egyeztetve) felhasználja az ősbemutató promóciójához, amely lehetőség a nyilvánosság adta előnyökkel segíti a fiatal tehetségek ismertebbé válását.

És a HaJó jön...

A képregényfesztivál díszvendége az idén 60 éves, animátorként is jól ismert

Haui József

(a Vízipók-csodapók és Bucó, Szetti, Tacsi képregények rajzolója), akinek a munkáiból kiállítás nyílik a könyvtárban, valamint képregényeiből megjelenik egy válogatás a Színes Képregénymúzeum című sorozatban. Haui József részt vett többek között Mézga Géza, a Magyar népmesék figurái és Doktor Bubó alakjainak megformálásában is. A művésszel Kiss Ferenc beszélget. A program címe (a rajzoló nevéből alkotott szójátékkal): És a HaJó jön...

50 év álarc mögött

Nem látszik rajta, de idén augusztusban volt ötven éve, hogy Peter Parker először húzta magára piros-kék maskaráját – írja a Pókember félévszázados születésnapjáról a Könyves magazin 2012. 4. száma. „Világmegmentő” szuperhős-társaitól legfőképpen az különbözteti meg, hogy – bár emberfeletti erővel és gyorsasággal rendelkezik – „ellentétben a morálisan és fizikálisan is tökéletes Supermannel, a milliárdos Batmannel és a galaxisban kalandozó Zöld Lámpással, a hősködés közti órákat ugyanúgy tölti, mint minden átlagos tizenéves.” Az „átlagos szuperhős” Pókembert

Tóth László

előadása (Behálózva – 50 év álarc mögött) és Harza Tamás magángyűjteményéből rendezett kiállítás révén ismerhetjük meg még közelebbről. A 4. Szegedi Képregényfesztivál részletes programja az alábbi oldalakon olvasható:

http://www.sk-szeged.hu/1087

http://www.kepregeny.net/4-szegedi-kepregenyfesztival/

http://kepregeny.blog.hu/

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.