Közélet

Pénzükért demonstráltak az Arcadom Zrt. alvállalkozói Szeged mellett

Pénzükért demonstráltak az Arcadom Zrt. alvállalkozói Szeged mellett

2012. november 12., hétfő
Pénzükért demonstráltak az Arcadom Zrt. alvállalkozói Szeged mellett

Mintegy 200 millió forintos kintlévőségükért demonstráltak hétfőn az Arcadom Zrt. azon alvállalkozói, akik a szegedi CE Glass Industries szatymazi központjának építkezésén dolgoztak.

Szabó Bálint

, a károsult négy alvállalkozót képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője az 5-ös főúton Szeged határában tartott demonstráción elmondta: ügyfelei mintegy kétszáz millió forintos igazolt teljesítéssel és befogadott számlával rendelkeznek. A CE Glass márciusban átadott szatymazi központja uniós támogatással, több mint kétmilliárd forintos fejlesztésből valósult meg. Közölte, azoknak az alvállalkozóknak, akiket a fővállalkozó bevont, információik szerint mintegy félmilliárd forintos követelése van. Tudomásuk szerint mellettük a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége is képvisel néhány alvállalkozót - mondta Szabó Bálint. Hozzátéve: az Arcadommal várhatóan a jövő héten ülnek tárgyalóasztalhoz a helyzet megoldása érdekében. Az uniós pénzek felhasználása miatt a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel is felvették a kapcsolatot, és információt kértek a beruházásról.

Varga Gusztáv

, a CE Glass tulajdonosa a demonstrációt követően a helyszínen megjelent újságíróknak elmondta: nagyon sajnálja, hogy az Arcadom kifizetetlen alvállalkozókat hagyott maga mögött ennél a projektnél. Közölte: a megfelelően teljesített, megfelelő minőségű munkákat a cég kifizette, a fővállalkozó és az alvállalkozók elszámolási vitájában, úgy érzi, nincs feladata. Az uniós támogatások felhasználásának rendkívül szigorú szabályai vannak, amelyeket folyamatosan ellenőriznek is, és ennek is megfelelt a cég - tette hozzá. A fővállalkozó a munkákkal hónapokat késett, ezért a beruházónak közvetlen alvállalkozókat kellett bevonni a határidő betartása miatt. Az Arcadom építésvezetője végig jelen volt a beruházás befejezéséig, a később bekapcsolódott alvállalkozókat pedig már szintén kifizették - mondta el Varga Gusztáv.

Benedek András

, az Arcadom Zrt. vezérigazgatója az MTI megkeresésére kifejtette: több számlát nem egyenlített ki a CE Glass, ezért nem tudják kifizetni az alvállalkozókat. Amennyiben a közeljövőben tárgyalásos úton nem sikerül megegyezniük, követelésükkel bírósághoz fordulnak. A CE Glass, korábbi nevén Szilánk-csoport 21 ezer négyzetméteres termelő és logisztikai központját márciusban adták át. A beruházás uniós támogatással, mintegy 2,4 milliárd forintból készült el. Az üvegtermékek nagykereskedelemével, üvegfeldolgozással, szigetelőüveg-előállítással és üvegipari gépek gyártásával foglalkozó CE Glass forgalma 2010-ben és 2011-ben mintegy 7,2 milliárd forint volt. A vállalkozás mintegy 300 embernek ad munkát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.