Sport

Női futball: szépen zárná az évet a Szegedi AK

Női futball: szépen zárná az évet a Szegedi AK

2012. november 24., szombat
Női futball: szépen zárná az évet a Szegedi AK

Hazai pályán zárja a 2012-es évet a Szegedi AK NB I-es női labdarúgócsapata. Cserenkó Szabolcs egysége a Hegyvidék SE együttesét fogadja vasárnap délben a Felső Tisza parti stadionban.

Az ősz folyamán a két csapat fővárosi mérkőzésén 1-0-s vereséget szenvedtek Szalai Ágnesék, akik jelenleg - a Nyíregyháza kizárását követően - a tabella utolsó helyét foglalják el. A nyírségiek kizárásának egyetlen pozitív hozadéka a csapatra nézve, hogy az élvonal minden résztvevőjének velük szemben elért eredményét törölte az MLSZ, így az ellenfelek 3-3 ponttal közelebb kerültek a szegediekhez. Egy szép évzáróval azonban a Tisza parti focista hölgyek még közelebb kerülhetnek az ellenfelekhez, a 4 pontos Nagypálit pedig meg is előzhetik. "Nagy ambíciókkal és gólokra éhesen várjuk vasárnapi ellenfelünket, amely az 5. helyen áll a tabellán. A fővárosiak 6 győzelmet arattak és 5 vereséget szenvedtek el a szezonban, elsősorban otthon jók, idegenben annyira nem szokott nekik menni a játék. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy feljutó csapatként 18 pontot szereztek, ez pedig megsüvegelendő teljesítmény. Az idegenbeli meccsen egy szerencsétlen góllal kaptunk ki a szezon elején, de rossz szellemben is futballoztunk a masszív, magas szerkezetű csapattal szemben. Most mindenféleképpen győzelmet várok a lányoktól" - közölte portálunkkal

Cserenkó Szabolcs

vezetőedző, akinek gárdája éhezik a gólokra, eddig ugyanis csak négynek örülhettek a hazaiak 11 forduló alatt. "Mivel nagyon kevés gólt sikerült eddig lőnünk, így a héten az edzéseken is csak a támadásokat gyakoroltuk, a különböző kapu előtti szituációkat" - tette hozzá ennek kapcsán a tréner. Jó hír a csapat háza tájáról, hogy a komolyabb sérültek állapota javul:

Dudás Dia

lábadozik, már kocog, a szárkapocscsonttörést szenvedett

Horváth Hanna

lábából eltávolították a csavarokat s már rá is tud állni.

Baksa Katára

azonban hosszú ideig nem számíthat a csapat: a rutinos támadó térdét a közelmúltban műtötték, felépülése hónapokat fog igénybe venni. Mint Cserenkó Szabolcstól megtudtuk, a múlt héten véget ért az U17-es bajnokságban szereplő korosztályos egységből két ifista is lehetőséget kap vasárnap délben,

Nagy Dzsenifer

és

Madarász Réka

személyében - előbbi már többször is játszott a nagyokkal, utóbbinak ez lesz a debütálása a felnőttek között, a tevek szerint azonban tavasztól már állandó tagjai lehetnek a nagy csapatnak. A mérkőzést vasárnap 12 órától rendezik a Felső Tisza parti stadionban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.