Sport

Női futball: a bajnok MTK-t fogadja a Szegedi AK

Női futball: a bajnok MTK-t fogadja a Szegedi AK

2012. november 10., szombat
Női futball: a bajnok MTK-t fogadja a Szegedi AK

Vasárnap délben a veretlenül listavezető bajnoki címvédő MTK ellen kell helyt állniuk a szegedi focista hölgyeknek a női NB I 12. fordulójában.

A szegedi csapat nincs könnyű helyzetben, hiszen az elmúlt négy fordulóban rúgott gól nélkül szenvedtek sok gólos vereségeket Cserenkó Szabolcs tanítványai, akik utoljára a BNLC ellen megnyert hazai találkozón (3-1) tudtak betalálni. Az MTK ellen sem lesz könnyű gólt szerezni, lévén a bajnoki címvédő kék-fehérek hálója összesen négyszer zörrent meg 10 mérkőzés alatt, jelezve ezzel is a hazai női labdarúgás abszolút kiegyensúlyozatlanságát. Az alapszakasz első felének 3. fordulóbeli találkozóján, szeptember elején a fővársoban a szegedieknek sem sikerült betalálniuk, a válogatottak egész sorával felálló bajnok sima 5-0-s győzelmet aratott. Mindezek fényében a listavezető ellen nem is lehet más célja a sérülésektől és betegségektől sújtott Szegedi AK-nak, mint a tisztes helytállás, a vasárnap, déli 12 órakor a Felső Tisza parti stadionban rendezendő találkozón.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.