Bulvár

Brutális kegyetlenséggel ölték meg a kaposvári kisfiút

Brutális kegyetlenséggel ölték meg a kaposvári kisfiút

2012. november 3., szombat
Brutális kegyetlenséggel ölték meg a kaposvári kisfiút

Előre kitervelt, brutális gyilkosság áldozata lett a hétfőn Kaposváron eltűnt 11 éves felsőmocsoládi fiú, nevelőapjának élettársát és két hajléktalant vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban - közölte a Somogy megyei rendőrfőkapitány szombaton sajtótájékoztatón.

Piros Attila

elmondta: már tudják, hogy a kisfiú halott volt hétfőn éjjel, amikor a gyermek nevelőapjának élettársa bejelentette az eltűnését, a nő félrevezette a hatóságot. A rendőrség szombat reggel a Kaposvári Egyetem mögötti lévő erdőben találta meg a fiú holttestét. A rendőrség szerint a bejelentő és a két hajléktalan férfi alaposan gyanúsíthatók a gyilkosság elkövetésével. Az MTI tudósítójának a gyilkosság okát tudakoló kérdésére a főkapitány azt mondta: olyan választ kapott a két kaposvári hajléktalan felbujtásával és gyilkossággal gyanúsított kaposvári nőtől, amit nem kívánt megosztani az újságírókkal. Azonban az adott válasz is azt erősítette, hogy indokolt az elmeorvosi szakértői vizsgálat elrendelése - tette hozzá. Piros Attila közölte: számára az addigi adatok alapján már a nyomozás 48. órájában bizonyos volt, hogy az eltűnt Szita Bencét megölték, szombaton reggel pedig előkerült az erdőben elásott holttest. Arról, hogy miként végeztek kisfiúval a főkapitány kegyeleti okokra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni. Az elkövetés eszközeit - ásó, kés - is megtalálták, de mint fogalmazott: "nincs az a jel, ami mellett a televízió képernyőjén elviselhető lenne az elkövetés módja". A nyomozásról szólva közölte: több mint félszáz rendőr kereste a fiút, felhívásukra sok bejelentést kaptak és önkéntesek is segítette. Folyamatosan figyelték a térfigyelő kamerarendszerek felvételeit, több tucat lakossági bejelentést ellenőriztek, de legfőképpen azt próbálták meg feltárni, hogy a gyermek az eltűnésének napján merre járt és mit csinált. Az eltűnés bejelentőjeként a magát a gyermek nevelőanyjának mondó nő kihallgatása során felmerült ellentmondások, egyes állításainak valótlansága, vallomásának többszöri megváltoztatása felvetette annak gyanúját, hogy nem egy klasszikus eltűnési ügyről van szó. A rendőrség ettől kezdve az ügy felderítése érdekében, miként a főkapitány fogalmazott: a kriminalisztika teljes tárházát felvonultatta. A bejelentő kapcsolatrendszerét feltérképezve, a rendőrség látókörébe került egy kaposvári hajléktalan férfi, akinél az "eltulajdonított" gépjárművet megtalálták, valamint annak egy szintén hajléktalan társa. (Az eltulajdonított járműről a bejelentő, a kisfiú eltűnésével egy időben értesítette a rendőrséget, mondván: amíg ő a kisfiú után szaladt, a kocsiban hagyta a kulcsot és az autót ellopták.) Piros Attila azzal kapcsolatosan, hogy miért volt számára két nappal a gyermek eltűnése után bizonyos, hogy a kisfiú bűncselekmény áldozata lett, azt mondta: ezt a Kaposvárhoz közeli Sántos külterületén lévő erdőben talált nyomok erősítették meg. A rendőrök azért kutattak azon a területen, mert egy vadász látott arra egy autót, amelynek felírta a rendszámát és ez megegyezett az állítólag ellopott jármű rendszámával - mondta a főkapitány. Mint kiderült, a fiút hétfő este 20 és 22 óra között ott ölték meg, és a holttestét először ott rejtették el, majd onnan elvitték oda, ahol szombat reggel megtalálták. A bűncselekmény indítékának vizsgálata, valamint az elkövetés módszerére vonatkozó orvos szakértői vizsgálatok megkezdődtek, illetve folyamatban vannak - közölte a főkapitány. A rendőrség a bűncselekmény elkövetésével jelenleg három embert gyanúsít, a 47 éves P. Erika kaposvári lakost, valamint az 57 éves B. József és a 41 éves K. József hajléktalanokat. Mindhárman bűnügyi őrizetben vannak, a rendőrség kezdeményezte az előzetes letartóztatásukat.

Korábban:

Megtalálták a Kaposváron eltűnt 11 éves kisfiú holttestét szombaton délelőtt a Sonline.hu értesülése szerint. A portál úgy tudja, a gyermeket agyonverték.

Pálné Gergely Mónika

, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője a hírt az MTI-nek nem erősítette meg, mindössze annyit mondott: a rendőrség szombaton 14 órakor rendkívüli sajtótájékoztatót tart a kisfiú eltűnésével kapcsolatos fejleményekről. A kisfiú eltűnését a nevelőanyja hétfő éjjel jelentette be a rendőrségen. Ezt követően a kaposvári rendőrök a megyei rendőr-főkapitányság állományával kiegészülve nagy erőkkel kezdték meg a kutatást a fiú után. A bejelentés szerint a fiú hétfő este a kaposvári Tesco parkolója mögötti játszótérről 19 óra körül tűnt el. A rendőrök mellett önkéntesek - családtagok, ismerősök és civil segítők - is keresték a gyermeket. Átkutatták az áruház melletti Malom-tó környékét, majd pénteken az egyik internetes közösségi oldalon előző nap megjelent felhívásra több mint százan kutatták át a Kaposvár melletti Deseda-tó környékét, eredménytelenül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.