Közélet

Megszűnhet a Szegedi Körzeti Stúdió?

Megszűnhet a Szegedi Körzeti Stúdió?

2012. november 25., vasárnap
Megszűnhet a Szegedi Körzeti Stúdió?

Rádiós munkatársak is megerősítették az egyik napilap információit, amely szerint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) felszámolná a regionális rádióstúdiókat. Győr, Pécs, Debrecen és Miskolc mellett a Szegedi Körzeti Stúdiót is.

Már a december 22-i megszüntetésről szóló tervek is kiszivárogtak. Ennek ismeretében legalább 35-40 vidéki rádióst bocsátanak el, hiszen megszűnik az önálló műsorgyártás, a tudósítói hálózat is felszámolásra van ítélve. A Vásárhelyi Hírek által megkeresett rádiós munkatársak olyan terveket ismernek, amely szerint 2013-tól a megyei jogú városok helyi rádióstúdióitól rendelnek majd anyagokat a Kossuth Rádió részére. Hiába tartják szakmailag hibás döntésnek, a Magyar Rádió Zrt. vezetői gárdájának alig lehet beleszólása, mert a médiaszolgáltatási alapnál vannak az MTV és a Magyar Rádió műsorkészítői és az MTVA a finanszírozó. Hogy a Kossuth Rádió vidékről továbbra is kapjon híranyagokat, riportokat, azt tervezik, hogy néhány híranyagot készítő munkatárs marad az öt nagyvárosban. Valamint, több mint valószínű az MTVA, a megyei jogú városok helyi rádióstúdióival, anyagok készítésére szerződéseket köt. Újságíró - rádiós körökben az elképzelés máris heves reakciót váltott ki. Mint az a véleményekből leszűrhető, több helyi rádióban nincsenek igazán képzett dolgozók, sok helyen csak lelkes, ám kevés ismerettel rendelkező amatőrök ülnek a mikrofon elé, illetve ami talán lényegesebb, a vidéki nagyvárosok önkormányzatai több rádiót hirdetésekkel, illetve más direkt vagy indirekt formában finanszíroznak. Vagyis a rádiók többsége kiszolgáltatott a helyi politikai vezetésnek, ezzel a szakmai függetlenségük minimális.

Forrás:

Vásárhelyi hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.