Sport

Labdarúgás: sokkal több van a Volánban, harcolni fognak a kék-feketék

Labdarúgás: sokkal több van a Volánban, harcolni fognak a kék-feketék

2012. november 21., szerda
Labdarúgás: sokkal több van a Volánban, harcolni fognak a kék-feketék

Halkó Pál szakosztályvezető úgy értékel: természetesen önkritikusnak kell lenniük, s ők is követtek el hibákat, ugyanakkor ezen az őszön elképesztő balszerencse-sorozat sújtotta a Tisza Volán SC Szegedet.

9 ponttal a tizenharmadik helyen fejezte be az NB III Alföld csoport őszi szezonját a Tisza Volán SC Szeged gárdája. A kék két győzelem és három döntetlen mellett nyolc alkalommal hagyták el vesztesen a játékteret, nyolc gólt lőttek, s huszonegyet kaptak. A bennmaradást érő ötödik, illetve az osztályozót jelentő hatodik helyhez képest jelentős, 14, illetve 13 pontnyi hátrányt halmoztak fel. Ezek a szikár tények, ugyanakkor az is egyértelmű, s ezekben a fordulatos hónapokban is látszott: ennél sokkal, de sokkal több van ebben a csapatban. Hogy mindez miért nem érvényesült a pályán, arról

Halkó Pál

szakosztályvezetővel

(második képünkön)

beszélgettünk.

Az első négy forduló rányomta bélyegét a folytatásra

"Sajnos az eredmények tekintetében rendkívül gyenge idényen vagyunk túl, ami különösen a remek tavaszi szereplésünk után volt váratlan. Akkor nagyon összeállt az együttes, negyedikként zártunk az Alföld csoportban, ráadásul mi rúgtuk a legtöbb gólt. Az őszi eredménytelenséget az sem magyarázhatja, hogy három meghatározó játékos távozott

Vágó Levente, Kéri Tamás

és

Faragó Bence

személyében, igaz, utóbbi kettővel harmincöt gólt is elveszítettünk... Úgy gondolom, az első négy forduló történései rányomták a bélyeget a teljes őszi szezonra. Kezdésként Tökölön játszottunk 1-1-et úgy, hogy egyértelműen bennünk maradt a győzelem, majd idehaza verte meg bennünket 5-0-ra a Soroksár, idegenben 4-0-ra a Nagykőrös, s újra itthon 1-0-ra a Vecsés. A játékunk ekkor nem mutatott annyira rossz képet, mint amit az eredmények tükröznek, de sajnos elképesztő módon nekünk ekkor minden kifelé pattant a kapufáról, az ellenfeleknek minden bejött, ráadásul összesen hét(!) büntetőt nem adtak meg nekünk a játékvezetők ezeken a találkozókon" - kezdte a szakember. A gárda ekkor egyértelműen maga alá került, így - folytatta - még örülniük kellett a Hódmezővásárhelyen elért 1-1-nek. A 6. fordulóban érkezett meg ez első diadal, a címvédő Dunaharaszti 1-0-s legyőzése komoly fegyverténynek számított, s bizakodásra adott okot. Ezt követően azonban érthetetlen módon leszállóágba kerültek Beretka Péterék. "Makón játszottunk a leggyengébben, 0-2-vel távoztunk, majd a Monor ellen elképesztően peches 0-1-es vereséget szenvedtünk a Felső Tisza parton egy a 93. percben kapott góllal. Ekkor éreztük úgy, hogy váltanunk kell a kispadon.

Buchholcz Gábor

korábbi vezetőedző helyén először három meccsen jómagam ültem, s úgy érzem, sikerült új impulzusokat adni az alakulatnak. Kecskeméten helyzetek sokaságát dolgoztuk ki, kapufákat rúgtunk, majd az ellenfél egy lehetőségét értékesítette, s újra kikaptunk 1-0-ra. Üllőn vezettünk, majd 2-1-re fordított az ellenfél, itt a taktikai összhang hiánya folytán csúszott ki kezünkből a siker. A Gyula ellen viszont idehaza végre 2-0-ra nyerünk, s ekkor azt hoztuk, amit valójában tudunk: céltudatos, fegyelmezett játékkal kényszerítettük térdre a vendégeket" - értékelt.

Nem bírták el a kulcsemberek hiányát

Az utolsó két ősz fordulóban már az új vezetőedző,

Hüvös Gábor

irányította a legénységet. Mórahalmon 1-1-re végeztek, s újra csak reménykedve várták a záró találkozót, ahol vezettek is a Dabas ellen, ám a vége 1-2 lett. "Úgy érzem, Mórahalom nyernünk kellett volna, de egy jogtalan kiállítással hamar emberhátrányba kerültünk, ami meghatározta a folytatást. A Dabas-meccsen minimum az ikszet hoznunk kellett volna, de ismét pontot, pontokat engedtünk kicsúszni a kezünkből. Azt szokták mondani, hogy a szerencse forgandó, s amit a sors elvett, azt előbb-utóbb visszaadja - nagyon bízom benne, hogy ez esetünkben is így lesz, mert a jelenlegi helyezésünknél sokkal jobb csapat vagyunk. Bizonyosság számomra, hogy az ellenfelek is értetlenkedve állnak rosszul sikerült őszünk előtt, értetlenkedve fogadják, hogy csak ilyen kevés pontot gyűjtöttünk" - mondta Halkó Pál. A szakosztályvezető úgy értékelt, kiemelkedő egyéni teljesítmények nem akadtak ezen az őszön, néhányan azonban hozták a jó átlagot. A vártnál gyengébb szerepléshez pedig nagyban hozzájárult, hogy példátlan sérülés- és betegséghullám sújtotta a Volánt, ami abban csúcsosodott ki, hogy a Dabas ellen a huszonkét fős keretből eltiltás, sérülés és betegség miatt tíz labdarúgó nem állhatott rendelkezésre. Csak két mérkőzésen tudott ugyanabban az összeállításban pályára lépni a csapat, a többi alkalommal mindig valakik hiányoztak a legelképesztőbb problémákkal, mint gyomorfertőzés, szemgyulladás vagy éppen visszatérő talpcsonttörés. Ráadásul mindez fokozottan érintette a kulcsembereket. Példaként említhetjük, hogy

Rácz Dezső

mindössze négy,

Grünvald Attila

hat,

Dargó Balázs

és

Kormányos Kolos

hét,

Vida Gergely

nyolc,

Szélpál Tamás

kilenc mérkőzésen szerepelt a tizenháromból, ami nagyon kevés. Hiányukat sajnos nem bírták el a szegedieket, ezzel együtt - jelentette ki Halkó Pál - így is ennél jóval többre lett volna hivatott a társaság, melynek hétközi munkájában nem volt semmi kivetnivaló, aki egészségesnek számított, kőkeményen tréningezett.

A rendezett háttér erőt és reményt ad

Hogyan néz ki a folytatás, van-e még esély a bennmaradásra? "Hátterünk szerencsére rendezett, így amíg van matematikai esélyünk, gőzerővel készülünk az NB-s folytatásra. Néhány poszton szeretnénk erősíteni, de ez még a jövő zenéje. Egyelőre heti három edzéssel készülünk december 21-éig, tartjuk a kondíciót, s igyekszünk megteremteni a jó hangulatot karácsony előtt. Ekkor kis pihenőt kapnak a futballisták, s január 7-én, hétfőn kezdjük meg a felkészülést" - árulta el a szakosztályvezető. Hozzáfűzte, a rendkívül hosszú szünet (november 10-én játszották az utolsó meccset, s a folytatás március elején várható) előnytelen számukra, az pedig - mint előtte is jelezték - abszurdum, hogy ilyen kevés, szám szerint tizennégy csapattal írták ki a bajnokságot. Sokkal célszerűbb lett volna a hat csoport helyett ötöt kialakítani több indulóval, több mérkőzéssel. Persze most már ehhez a helyzethez kell igazodni, s a kék-feketék ennek tudatában teszik tovább becsülettel a dolgukat a klubért, a városért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.