Sport

Labdarúgás: üllői vereségével nehéz helyzetben a Mórahalom

Labdarúgás: üllői vereségével nehéz helyzetben a Mórahalom

2012. november 11., vasárnap
Labdarúgás: üllői vereségével nehéz helyzetben a Mórahalom

Az NB III Alföld csoport őszi zárófordulójában hatpontos mérkőzés várt a Mórahalomra az Üllő otthonában. Tóth Ákos csapata győzni utazott Pest megyébe.

Az egyaránt a legjobb hat közé vágyó két együttes közül a 20 pontos hazai Üllő az ötödik, míg a 15 pontos Mórahalom a kilencedik helyről várta az utolsó őszi fordulót. A hazaiak egy méretes pofonból igyekeztek talpra állni, hiszen egy hete 7-0-ra kaptak ki Gyulán, míg Szőke Péterék a Volán elleni 1-1-et követően akartak javítani. Mindkét alakulat tisztában volt vele, csak a győzelem az igazán értékes eredmény számára ezen a találkozón. A vendéglátók kezdtek jobban, s

Hollauer Balázs

révén a 14. percben megszerezték a vezetést, majd előnyüket megőrizték a szünetig. A Csongrád megyei csapatnak nem ment a játék, egyértelműen az Üllő dominált. Forduláskor

Tóth Ákos

kettős cserével frissítette gárdáját, s ez használt is, hiszen az 55. percben

Tóth Attila

találatával egyenlített a látogató. A következő időszakban hatalmas rohanás kezdődött a sikerért, mindkét fél mindent egy lapra feltéve rohamozott. A Mórahalom nagy erőket mozgósított a győztes gól eléréséért, ám előbb a 83. percben

Mészáros Zoltán

kiállítása miatt tíz főre fogyatkozott (a védő szövegért kapta a lapokat), majd a 85. percben jött a hideg zuhany,

Borbély Dániel

bevette

Tombácz Róbert

kapuját, ezzel 2-1-re nyert az Üllő. Mindez azt jelenti, hogy a mórahalmiak 15 pontjukkal a kilencedik helyről várják a tavaszi folytatást, 7 pontra lemaradva az életet jelentő hatodik pozíciótól. Elképesztően nagy menetelésre lesz szükség a bennmaradáshoz!

Az NB III Alföld csoport 13. fordulójában:

Üllő SE - Mórahalom VSE 2-1 (1-0).

Üllő, 200 néző, vezette: Flinta Zoltán (Mihálik Pál, Petrovszki György).

Üllő:

Szabó G. - Popon, Borbély, Várkonyi, Minárik, Hollauer, Vizi, Simon (Szűcs 74'), Király, Gál (Csiszár 85'), Poncok. Vezetőedző: Pellei Gábor.

Mórahalom:

Tombácz - Mészáros, Sarnyai (Szőke 46'), Udvari, Gahwagi (Kothencz 46'), Nagy Z., Tóth L., Fülöp (Vojnic-Zelic 70'), Domonkos, Podonyi, Tóth A. Vezetőedző: Tóth Ákos.

Gólszerzők:

Hollauer B. (24'), Borbély D. (85'), illetve Tóth A. (55')

Kiállítva:

Mészáros Z. (83') Tóth Ákos:

"Az első félidőben rossz felfogásban, gyengén, lélektelenül futballoztunk. Hátrányba kerültünk, ám hozzá kell tennem, nem kaptunk meg egy jogos tizenegyest. A második felvonásra átszerveztem a csapatot, egyenlítettünk, s 15-20 percig háromesélyes lett a találkozó, de sajnos nem mi rúgtuk a győztes gólt. Bár többet vártunk ettől az idénytől, hiszen a kilencedik hely a minimálisan elvárható ettől a játékosállománytól, körülményeinket és a liga erejét tekintve tulajdonképpen ez a realitás..."

A bajnokság állása:

#NévMSZGYDVLGKGGKP
1.Dunaharaszti MTK138322011927
2.Tököl VSK1374226141225
3.Nagykőrösi Kinizsi137422718925
4.Monor SE137242415923
5.Üllő SE137242225-323
6.Várfürdő-Gyulai TFC1364321111022
7.FC Dabas126152217519
8.Soroksár SC134541514117
9.Mórahalom VSE134361919015
10.Kecskeméti TE II.134272025-514
11.Vecsési FC134271926-714
12.Makó FC122551520-511
13.Tisza Volán Szeged13238821-139
14.Hódmezővásárhely13049729-224

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.