Sport

Labdarúgás: senkinek sem jó iksz Mórahalmon + FOTÓK

Labdarúgás: senkinek sem jó iksz Mórahalmon + FOTÓK

2012. november 3., szombat
Labdarúgás: senkinek sem jó iksz Mórahalmon + FOTÓK

75 percig emberhátrányban játszva is kiegyensúlyozott mérkőzést vívott a Tisza Volán a Mórahalom otthonában, ám a pontosztozkodásnak igazán egyik fél sem örülhet.

A várakozásoknak megfelelően támadólag lépett fel mindkét csapat, hiszen mind

Tóth Ákos

, mind az újonnan kinevezett

Hüvös Gábor

együttesének szüksége volt a három pontra. A kiegyenlített játék úgy tűnt nagyon korán, a belső védő

Farkas Márk

vitatott kiállítását követően a hazaiak javára fog dőlni, ám a Tisza-partiak több ígéretes akciót is építettek ezt követően, noha időszakosan a Mórahalom fölénybe tudott kerülni. Mindkét oldalon veszélyben forogtak a kapuk, ám a befejezések pontatlansága, valamint a kapusok,

Tombácz Róbert

és

Dongó Dénes

határozottsága miatt gól nem esett az első játékrészben. Fordulás után pár perccel a játékvezető elküldte a kispadtól a korábban több döntését is vitató Hüvös Gábort, ám ez a fejlemény sem ingatta meg a Volánt, mely meglepetésre, egy gyors ellentámadás végén

Beretka Péter

révén egy kissé szerencsés góllal vezetéshez jutott (0-1). A vendéglátók a mérkőzés folyamán időről időre mind nagyobb nyomás alá helyezték az emberhátrányban is helytálló, fegyelmezett Volán-védelmet, s a bekapott gól utáni periódusban viszonylag hamar sikerült is egyenlíteniük egy kapu előtti kavarodást követően

Sarnyai Róbert

találatával (1-1). A továbbiakban inkább a hazaiak domináltak, ám a szegedi egység veszélyes ellentámadásokkal nyomatékosította, hogy ugyancsak a három pontért játszik. Újabb gól azonban nem született a találkozón, a Mórahalom nem tudta érvényesíteni létszámfölényét a végig harcosan küzdő Volán ellen, amely végül el tudott rabolni egy pontot a homokháti alakulattól - más kérdés, hogy a döntetlennel igazán egyik fél sem lehet elégedett... Az NB III Alföld csoportjának utolsó őszi fordulójában még mindkét legénység gyarapíthatja pontjai számát, a Tisza Volán hazai környezetben fogadja a Dabas együttesét november 10-én, szombaton 13.30-tól, míg másnap a Mórahalom Üllőre látogat, ahol ugyancsak 13.30-tól lép pályára.

Az NB III Alföld csoport 12. fordulójában:

Mórahalom VSE - Tisza Volán SC Szeged 1-1 (0-0)

Mórahalom, 300 néző. Vezette: Sinka Szabolcs (Székely Ákos, Bíró Zsolt).

Mórahalom:

Tombácz - Mészáros (Szőke 71'), Sarnyai, Udvari, Gahwagi (Lázár 83'), Nagy Z., Tóth L., Fülöp, Domonkos (Dürgő 58'), Podonyi, Tóth A.

Vezetőedző:

Tóth Ákos.

Szeged:

Dongó - Grünvald, Vida, Farkas, Buzási, Puhalák (Dargó 66'), Szilágyi, Harmos, Beretka, Szélpál (Annus 77'), Kazi (Heredea 46').

Vezetőedző:

Hüvös Gábor.

Gól:

Sarnyai (66'), ill. Beretka (56').

Sárga lap:

Mészáros (42'), Udvari (44'), Nagy (73'), ill. Szilágyi (31'), Heredea (54'), Buzási (63'), Szélpál (75').

Kiállítás:

Farkas (18'). Tóth Ákos:

"Zsinórban harmadik mérkőzésünkön sikerült öngóllal kedvezőbb helyzetbe hoznunk az ellenfelet, ráadásul fölényünket és a helyzeteinket nem tudtuk kihasználni, holott ezt a találkozót nyernünk kellett volna. Nem vagyok elégedett az eredménnyel, de úgy látom, ha Üllőn nyerni tudunk, akkor kedvező helyzetben várhatjuk a tavaszt a bennmaradás szempontjából."

Hüvös Gábor:

"Felemásra sikerült a bemutatkozásom a Volán kispadján. Egyértelműen a három pontért jöttünk, kiegyenlített mérkőzést is vívtunk, dacára annak, hogy a meccs túlnyomó részében emberhátrányban játszottunk. Ez a döntetlen azonban senkinek sem jó, de úgy érzem, ha a Dabas ellen sikerül hazai pályán nyernünk, akkor még a tavasz folyamán megcsíphetjük a bennmaradást érő helyet."

Online közvetítésünk:

94' Beretka a szöglet után még balról 22 méterről a hosszúra lő, mellé. És itt is a vége. Ez az eredmény igazságos, de senkinek sem jó... 93' Volán-attak! Harmos a bal szélen, Dargónak, ő középre Szilágyinak, aki 27 méterről suhint, Tombácz szögletre tornássza. 92' Rohamoz a Mórahalom, próbál kiszabadulni a szorításból a Volán. Parázs hangulat, de helyzet nélkül. 90' Dargó labdáját Heredea elől Tombácz húzza le. 89' Három perc hosszabbítást jelez a bíró. 88' Lázár marad lenn, szabadrúgás, 21 méterről, Tóth Attila sistergős löketét Dongó üti szögletre. 87' Tóth Lukács helyzetben a Volán ötösén, lő, Dongó fogja. 86' Dürgő balról ível be Tóth Lukácsnak, onnan Tóth Attilához jobb szélre kerül a labda, ő vissza középre Fülöpnek, aki elesik a védők között, és lenn marad. Reklamálások pró és kontra. 85' Szilágyi tért ölelő előre ívelését Harmos kapja, de hosszú, már nem tudja benn tartani. 84' Podonyi lő kapura a tizenhatosról, egy vendégvédőről kipattan. 83' Gahwagit Lázár Gábor váltja a hazaiaknál. 82' Szőke kap remek labdát a tizenhatoson, lekezeli, egy csellel elmegy Szilágyi mellett, majd kapura teszi, de Dongó fogja. 79' Kapu előtt ütközik egy védő és egy támadó, Grünvald marad lenn az alapvonalon túl. Hüvös Gábor bemegy a földön fekvőhöz, visszaküldik a kerítésen túlra. 77' Szélpál nem tudja folytatni, Annus váltja. Előtte Dongó Tóth Lukács elől ment. 74' Dürgő nem bír a védőjével, elesnek, majd a vendég-ellenakció végén Nagy Zoltán és Szélpál rúgnak-csúsznak össze. Ápolni kell. Aztán szabadrúgás kifelé. 73' Tóth Attila lágyan beemelt labdája érintetlenül pattog ki az alapvonalon. Aztán Nagy Zoltán kapja meg sárga lapját a félpályán túl. 71' Szőke érkezik Mészáros helyett a hazaiaknál. 69' Tombácz hidegvérrel pörget ki egy előrevágott labdát Sarnyainak a gólra éhesen előretörő Szélpál elől a tizenhatoson kívül. 66' GÓÓÓL! 1-1! Tóth Attila jobb oldali szögletét fejelik le a rövidre, elakad a lábakban, aztán a pattogó labdára Sarnyai eszmél leggyorsabban, és a hosszú alsóba lövi! 1-1! A Volánnál Dargó jön Puhalák helyett. 63' Buzási kap sárga lapot utólag egy szabálytalanságért. 62' Podonyi előtt felpattan a labda, majd futtából belebombáz 23 méterről, a keresztvason csattan a labda, hogy visszhangzik a Homokhátság! 61' Újabb hazai akció fut lesre, ez már a negyedik legalább a meccsen. Jól mozog a Volán védelme. 58' Dürgő érkezik Domonkos helyett a Mórahalomnál. 56' GÓÓÓL! 0-1! Egy kifejelt labda után visszateszi egy vendégtámadó a labdát, Beretka helyezkedik a tizenhatoson belül, bal oldalon, lest reklamálnak a hazaiak, de egy védőről pattant elé a labda, majd a lövése megpattan a kapuson, s nagy ívben hull a hazai kapu közepébe! 0-1! Emberhátrányban vezet a Volán! 54' Paprikás a meccs, reklamálnak a vendégek a szöglet utáni ellentámadásuknál alkalmazott előnyszabály miatt, majd Heredea rúgja le az egyik hazait félpályán, sárga ez is. 52' Dongó kirúgását visszavágják a hazaiak, Domonkos remekül ugrik ki, ziccer, a büntetőterületen belülről lő, Dongó jól zárja a szöget, a felpörgő labdát szögletre öklözi. 50' A sarokrúgást kifejeli egy vendég védő, tizenhat méterről ollózó mozdulattal Tóth Attila lő kapura kapásból, kevéssel mellé, Dong rajta volt. 49' Mórahalmi szabadrúgás 18 méterről balról, Fülöp lövése megpattan a falon, szöglet. 48' Áll a játék, Hüvös Gábort elküldi a kispadtól a játékvezető, valószínűleg reklamálás miatt... 46' A Volán kezdi a második félidőt. Heredea érkezett a Volánnál a második félidőre, Kazi helyett. Egyelőre jó iramú mérkőzést produkál a két csapat, a kapuk is forogtak veszélyben pár alkalommal. A hazaiak játszanak enyhe mezőnyfölényben, ugyanakkor a Volánon egyelőre nem érződik a korai kiállítás, dolgoztak ki helyzeteket Beretkáék is, ám a befejezésekbe mindkét oldalon hibák csúsztak eddig. SZÜNET!45' A játékvezető nem hosszabbít, lefújja az első félidőt. 44' Tóth Attila remekül emel a tizenhatosról a kiugró Gahwagi elé az ötösre, Nebil azonnal lő, felső léc, de már int a sporttárs, les. Szövegért Udvarinak sárga lap. 42' Mészáros rúgja fel a félpályán az egyik kék-feketét, sárga ez is. 41' Podonyi elé pattan a labda az ötösön, de lecsorog a lábáról, eltöri, Dongó fogja. 38' Tóth Attila elé kerül a labda a jobb oldalon, lő 17 méterről, mellé. 36' Hüvös Gábor hangosan dirigálja a csapatát a kispad előtt, a pálya szélén, abszolút együtt él csapat játékával. 33' Harmos alapvonali beívelését Tombácz szedi le, az ellentámadásból Domonkos ziccerben hosszan veszi át a labdát, Dongó vetődik rá. 32' Podonyi szerez labdát a vendég tizenhatos előtt, lestukkolja magának, a becsúszó védő mellett elhúzza, közben kezet reklamálnak a drukkerek, majd Domonokosnak ad középre, de fölé perdít. 31' Szilágyi csúszik be keményen Gahwaginak a félpályán, sárga a jutalma. 28' Nem fogta meg a vendégeket a kiállítás, sőt! A meccs helyzetét hagyják ki, miután a balról beívelt labdát a hazai kapu előtt Szilágyi stukkolja a hosszúra pontatlanul, az ötösön belül pattogó bőrt pedig Kazi tereli mellé, nem tudott jól ráfordulni. 25' Szélpál oldalán jobb oldalt megy fel egy vendég támadás, Szélpál beível, kevéssel megy el Beretka feje fölött a laszti, amit aztán kivezet a védő. 22' Máris egyértelműen fölényben támad a Mórahalom, a kiállítás meg is zavarta a Volánt. A vendégdrukkerek még mindig vitatják az ítéletet. 19' Fülöp 18 méteres szabadrúgását tolja szögletre Dongó. A sarokrúgás elszáll a kapu előtt és mindenki felett. 18'PIROS LAP! Farkas Márkot kiállítja a játékvezető! Történt hogy a középpályán kibontakozó mórahalmi akciónál előbb Podonyit vágják fel, majd a labdájával továbbmenő Domonkos Farkas mellett elesik. A spori piros lapot villant. Tény, hogy Farkas utolsó ember volt, kérdés, hogy valóban szabálytalankodott-e. 16' Hazai szabadrúgás nyomán kibontakozó akció végén Sarnyai alig marad le egy labdáról a Volán tizenhatosán belül. 14' Tombácz egy ígéretes előreívelést húz le Kazi elől a tizenhatoson belül. A Volán csatárának nem volt szerencséje a felpattanó lasztival. 11' Két mórahalmi les egymás után és kemény mezőnyjáték, jó iram az elmúlt percekben. 8' Nem sokat teketóriáztak a felek, azonnal egymásnak estek, s már mindkét fél előtt adódtak lehetőségek. 5' Harmos laposan lő be egy szabadrúgást 25 méterről jobbról, az üres területbe befutva Beretka veszi át, középre ad az ötösön belülre, de nincs érkező ember, kivágja a hazai védő. 4' Volán ellenattak, Kazi érkezik középen a jobbról beívelt labdára éppcsak fölé csúsztat. 3' Podonyi iramodik meg a bal oldalon, keresztbe ível a jobbon érkező Domonkosnak - aki eltöri a labdát, méterekkel perdül a kapu mellé. 1' A Mórahalom kezdi a derbit. 13.30: Pályán a felek ismét, teljes harci díszben, a hazaiak tiszta fehérben, a Volán kék-fekete mezben, fekete nadrágban és fekete sportszárban. Hamarosan kezdünk! 13.25: A Mórahalom már levonult, de a Volán még melegít a pályán. Az elmúlt napokhoz képest szerencsés időjárás van, kissé párás a levegő, a felhők közül kikandikál a nap, kellemes hűvös van, a szél alig érzékelhető a szögletzászlók között. 13.20: A Volánnál ez a mérkőzés Hüvös Gábor első találkozója a kispadon. Érdekesség, hogy az FK mestere a megyeegyes csapatot is vezeti még új alakulata mellett. Nagy kérdés a hazaiak részéről nagy kérdés, hogy a hét közi Szolnok elleni majdnem-bravúr a kupában mennyit vett ki a csapatból, igaz a keret most sokkal vastagabb, mint szerda délben. 13.15: Sok szeretettel köszöntjük olvasóinkat és a monitor előtt szurkolókat Mórahalomról, ahol rövidesen kezdődik az újabb megyei rangadó! A döntetlen nem jó senkinek, mindkét csapatnak kellene a három pont: a hazaiaknak pozíciójuk megerősítéséért, a szegedi egységnek pedig, hogy kapaszkodjon feljebb a tabellán.

A találkozó elé:

Rendkívül fontos megyei rangadón fogadja az NB III Alföld csoport 12. fordulójában az újonc Mórahalom a Tisza Volánt. A hazai együttes 14 pontjával jelenleg a nyolcadik helyen tanyázik, két pont lemaradással a Soroksártól és a Gyulától, harcban a még bennmaradási eséllyel kecsegtető, osztályzót jelentő hatodik helytől. Ha a homokhátiak életben akarják tartani reményeiket, jól kell szerepelniük az utolsó két őszi fordulóban, mivel az első ötös igencsak meglógott a mezőnytől. Hatványozottan igaz mindez a vendégekre, akik 8 pontjukkal most a tizenharmadikak. Ahhoz, hogy bizakodhassanak egy dicsőséges tavaszi hadjáratban, a hátralévő két mérkőzésüket meg kellene nyerniük. Egy biztos: ma senkinek se jó az iksz! Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.