Közélet

Közéleti szereplőket készítenek fel a szegedi stíluskommunikátorok + VIDEÓ

Közéleti szereplőket készítenek fel a szegedi stíluskommunikátorok + VIDEÓ

2012. november 27., kedd
Közéleti szereplőket készítenek fel a szegedi stíluskommunikátorok + VIDEÓ

A stílusosság nem azonos a jól öltözöttséggel, túlmutat azon - mondta a Telin TV-nek Nádudvari Gabriella, aki a szegedi stíluskommunikátori képzésről és a hazai divatról is beszélt.

Politikusok, színészek és közéleti szereplők megjelenésének javításán, kiállásának magabiztosabbá tételén több munkakörben dolgozó szakemberek fáradoznak. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán stíluskommunikátoroknak tanulhatnak a divat iránt érdeklődő hallgatók. Ahogy a stylist feladata érdekes személyiséget kreálni a célszemélyből, a stílustanácsadó pedig főként az öltözködésre és hajviseletre koncentrál, a stíluskommonikátor sokkal komplexebb munkát végez. "Nem csak a külső megjelenéssel foglalkozunk, hanem azzal is, hogyan lehet a külsőt a belsővel harmonizálni. A mozgástól a beszéden át mindennel beletartozik ebbe, ami magát az embert alkotja. Kiindulhatunk

Buffon

fogalmából is, aki úgy fogalmazott: a stílus maga az ember" - magyarázta a Telin TV-nek adott interjújában

Nádudvari Gabriella

, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar stíluskommunikációs mentora. A stílusossághoz nem elég jól öltözöttnek lenni, a harmonikusan megjelenő ember még nem feltétlenül stílusos. Van, akit egy piros zokni felhúzása tesz jellegzetessé, egyedivé, és ha másnak nem is, neki jól állhat - hangsúlyozta a stíluskommunikációs mentor. "Vannak nagyon jó fiatal tervezők, szeretem a USE tervezőcsoportot,

Antoine-t

és

Konsánszky Dórát

, persze a divat és a stílus nem ugyanaz a fogalom. A politikai palettát megnézve azt azért elmondhatjuk, hogy elég sokan jól öltözöttek, de nem látok túl sok stílusos embert" - mondta.

Tekintse meg a Telin TV Nádudvari Gabriellával készített interjúját (Szegedi Panoráma, november 23.)

http://www.youtube.com/watch?v=hcUr8X19fqM

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.