Közélet

Kövér László szerint a települések közül is a bátraké a jövő

Kövér László szerint a települések közül is a bátraké a jövő

2012. november 17., szombat
Kövér László szerint a települések közül is a bátraké a jövő

A politikához hasonlóan a települések közül is a bátraké, az előre menekülőké, az önmagukban hívőké a jövő - emelte ki az Országgyűlés elnöke a szigetszentmiklósi sportcsarnok átadásán tartott ünnepi beszédében szombat délután.

Kövér László

a Szigetszentmiklós és térsége életében mérföldkőnek számító multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok avatásán történelmi példákon keresztül világított rá: mennyire fontos a restség, a kishitűség legyőzése, s milyen csodákra képes egy közösség, ha összefog. Hangsúlyozta: az önerőből felépített sportcsarnok nemcsak a helyi és térségi önszerveződéseknek nyújt teret, hanem segít az emberek és a családok összekovácsolásában is. A politikus

VIII. Henrik

, az "első koronás focista", illetve a tudorok világát is megidézte, hogy láttassa: hogyan vált az erőszakos és sem csapatokat, sem szabályokat nem ismerő "ős-foci" igazi sporttá. Az új csarnokban felsorakozott több mint húsz helyi és környékbeli sportegyesület tagjai és az ünnepi megnyitón megjelentek előtt Kövér László arról is beszélt, hogy a sport a szellem diadala, győzelem restségünk és kishitűségünk felett, majd méltatta a szigetszentmiklósi önkormányzatot azért, mert "előre menekülve" képes volt egy ilyen létesítmény megépíttetésére. "Csodavárás helyett itt a maguk erejéből valósították meg elképzeléseiket a helyiek" - emelte ki az Országgyűlés elnöke -, rámutatva: erre a szellemiségre lenne szükség az egész országban. Szabó József (Fidesz - KDNP) polgármester egyebek mellett a létesítmény születésének körülményeit ecsetelte köszöntőjében. Mint mondta, "az egykori faluból felnövekvő kisváros" régóta megérdemelt már egy ilyen modern sportcsarnokot, melynek mostani avatását megelőzően - a komplexum részeként - már átadtak egy óvodát, s nemsokára az általános iskola és a zeneiskola is elkészül. Az ingatlan-együttes olyan időszakban gazdagítja a Pest megyei város lakóit, amikor a legtöbb településen a számlák kifizetése is gondot jelent - jegyezte meg. Az Ádám Jenő Többcélú Intézmény (ÁJTI) részeként épült, 1500 férőhelyes nézőtérrel rendelkező multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok alapkövét 2010-ben tették le. A két ütemből álló beruházás összköltsége 4,5 milliárd forint, amelyet önerőből és hitelből teremtett elő Szigetszentmiklós önkormányzata.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.