Sport

Kosárlabda: két amerikai vezette diadalra a Sopront a Szedeák ellen + FOTÓK

Kosárlabda: két amerikai vezette diadalra a Sopront a Szedeák ellen + FOTÓK

2012. november 18., vasárnap
Kosárlabda: két amerikai vezette diadalra a Sopront a Szedeák ellen + FOTÓK

A második negyed végétől lépett el a hazai együttes a mieinktől. Wise 40, Thomas 30 pontot dobott, a két hátvéd ellen nem volt orvosság, súlyos vereséget szenvedtek a mieink.

Jermaine Thomas

és

Jeremy Wise

vezetésével sajnos elgázolta a Szedeákot a Sopron együttese a 8. forduló zárómérkőzésén. Az első negyed végén még 29-20-ról felálltak a vendégek, 29-31-re fordítottak, ám a második tíz perc hajrájában ellépett a hazai csapat, s onnantól kezdve nem volt visszaút. A két amerikai mezőnyembert nem tudtuk tartani, sőt, szépen lassan a montenegrói center,

Filip Barovic

is felnőtt melléjük, míg a vendégeknél csak

Anthony Gurleyt

lehetett dicsérni.

Fekete Stefannak

ezúttal nem ment a játék, ahogy

Nebojsa Dukicnak

sem – tegyük hozzá, a szerb erőcsatár hajtott-küzdött, de érezte sérüléseit, nem volt teljes értékű harcos –, 2, illetve 5 pontig jutottak.

Csorvási Milán

ugyan összehozott 15 pontot és 11 lepattanót, de el is adott 10 labdát, amit jelentősen rontja az összképet. A harmadik és negyedik negyedben folyamatosan növelte előnyét

Meszlényi Róbert

legénysége, s a 40 pontig jutó Wise és a 30 pontos Thomas vezetésével végül 102-76-ra győzött. A mieinknél a 31 pontos Gurley volt a legeredményesebb. A lepattanócsatát 40-34-re nyerték a hazaiak, a második félidőben fordítva ezen a téren. Míg a mieink 16, ők csak 5 labdát adtak el, ez is döntőnek bizonyult, valamint az, hogy Molnár Andrásék sokkal határozottabban védekeztek. A szegediek november 23-án (pénteken) 18 órától idehaza a Paks ellen javíthatnak. Muszáj lesz nyerni, hogy életben maradjanak a play-offos remények!

A férfi kosárlabda NB I/A 8. fordulójában:

Soproni KC - Naturtex-SZTE-Szedeák 102-76 (29-29, 26-17, 25-13, 22-17).

Sopron, 1000 néző, vezette: Papp P., Török R., Frányó P.; ellenőr: Hartyáni Zs.

Sopron:

THOMAS 30/15, WISE 40/12, Vesztergom 8/3, Tóth G., BAROVIC 12. Cserék: Molnár A. 4, Gombás 6, Takács 2, Bus, Molnár M., Molnár B. Vezetőedző: Meszlényi Róbert.

Szeged:

Fekete 2, GURLEY 31/12, Kiss Zs. 12/12, Dukic 5/3, Csorvási M. 15. Cserék: Vida 5, Csorvási L. 4/3, Tanács 2, Jakab, Varga D. Vezetőedző: Molnár József. Molnár József:

"Nem sikerült levédekeznünk a soproniak két amerikai hátvédjét, Thomast az egyes, illetve Wise-t a kettes poszton, ami döntőnek bizonyult. Emellett túl sok labdát adtunk el számomra érthetetlen okokból. Sajnálom, mert 15 percig egálos meccset játszottunk, ráadásul nemcsak mi voltunk idegesek, de a hazaiakon is érezni lehetett a feszültséget, hiszen mindkét fél nyerni akart. 40-38 után elkövettünk egy-két hibát, ezért mínusz kilenccel fordultunk. A második félidőben aztán hitetlenül kosárlabdáztunk dacára annak, hogy az öltözőben alaposan átbeszéltük, mit kellene másként csinálni. A Sopron nagyon jól kihasználta megingásainkat, azokat az ismételten bekövetkező üresjáratokat, melyeket ki akartunk küszöbölni. Sajnos nem sikerült. Két fontos tanulsága van ennek a meccsnek. Az egyik, hogy a játékosaimnak meg kell tanulniuk, mit jelent az agresszív kosárlabda. Ezenkívül pedig azt is meg kell tanulniuk, hogyan lehet a felelősséget átérezve és nyomás alatt is jól teljesíteni."

Online közvetítésünk:

Vége a mérkőzésnek.40. perc: A fiatal Bus Iván igen bátor, de nem céloz jól, nem úgy csapattársa, Takács Norbert, 102-76. Itt a vége, Tanács hármasa még lejön, s így 26 pontos vereséggel zártak a mieink... 39. perc: Gurley felpörgött a végére, száguldozik, bevág egy duplát, majd egy hármast is. A hazaiak nem zavartatják magukat, Wise is betalál kintről, ezzel 100-74. Elrontunk egy támadást, majd Wise újból ráteszi, azért minden neki se sikerülhet. Tanács közelről kozmetikáz, 100-76. 38. perc: Meszlényi Róbert a fiataloknak is lehetőséget adhat már. Molnár Márton azonnal személyivel mutatkozik be, Csorvási Levente dobhat büntetőket, csak az egyik jó. Wise a százat célozza, triplájával nagyot lép efelé a Sopron, 97-69. 37. perc: Gurley most mindenhonnan tüzel, hármasa mellé száll, Barovic hozza el, gyorsan indul a soproni expressz, Wise a végállomás, labdája a gyűrűnkben, 94-68. Molnár József ismét magához rendeli a szegedi srácokat. Ez a meccs már az ellenfélé, de azért még a végjátékban illene helytállni. Wise 34, Thomas 30, Barovic 12 pontnál közben. Elképesztő. 36. perc: Gurleynek ütnek oda, egy büntető a helyén, 26 pontos ő is, de egy fecske ma nem csinál nyarat. Pláne, hogy Barovic is belelendült, nem tudjuk fogni a palánk alatt, 92-68. 35. perc: Három soproni akció, három szép kosár. Thomas kettőt jegyzett, Molnár A. egyet. Közben csak Gurley hármasának örülhetünk, 90-67, megússzuk-e száz alatt? Fekete és Kiss jön vissza Vida és Jakab helyére. 34. perc: Úgy tűnik, ezúttal sem jön össze az idegenbeli bravúr, persze igazság szerint a Sopron számított a meccs esélyesének, s igazolja is jó hírét a hűség városának együttese. 33. perc: Gurley azért nagyon odateszi magát, újabb szép kettest láthatunk tőle. Ám Thomast sem tudjuk feltartóztatni, 26 pontos ezzel a duplával, 84-64. Csorvásit ismét Barovic blokkolja, aki remekül védekezik, ha már ezúttal nem dob annyi pontot, mint szokott. (Ma a két kis amerikai villog). Tanács Ati labdát veszít végül, újabb Szedeák-időkérés következik. 32. perc: Csorvási Milán harcol ki faultot Vesztegromon, de csak az egyik dobása jó a vonalról, 80-62. Vesztergom kosarával ismét húsz, 82-62. Tanács váltja Dukicot, majd Csorvásit sapkázza meg Barovic, a centerkolléga. Ez az akció nem vezet semmire, a montenegrói megszerzi a lasztit. 31. perc: Dukic kosarával kezdődik a záró játékrész. A szerb erőcsatár az első percekben dobott egy hármast, azóta most talált először a gyűrűbe. A 32 pontos Wise hármasa ezúttal leperdül, 80-61, sovány vigasz. Cserék mindkét oldalon. Vida, Gurley, Jakab, Dukic, Csorvási M. most a szegedi ötös. III. negyed: 80-59 (29-29, 26-17, 25-13)30. perc: Wise ellen nincs orvosság, nem tudjuk tartani, ezúttal középtávolról eredményes, 80-59. Csorvási Milán derekasan próbálkozik a palánk alól, de ez a kísérlete célt téveszt. Vesztergom ugyan eladja, de Wise blokkolja Vidát, s vége a negyednek. Igencsak komoly hátrányban a Szedeák. 29. perc: Wise és Gombás újabb kosaraival húsz fölött a hazai előny, Gurley hármasa rossz. Csorvási Milán szépít 78-59-re. Gurley elfáradt, a fiatal Jakab Péter kap lehetőséget. 28. perc: Csorvási Milán is elhelyez egy duplát. A következő soproni akció kimarad, Kiss Zsolt pedig elvállalja a sarokból, de nem megy be. Thomas hármasa után már tombolhat a publikum, 74-57, kezd elúszni. 27. perc: Fekete Stefan első kosarát szerzi közelről, 69-55. A plusz büntetőt azonban elrontja, ez a műfaj valahogy nem az övé. Wise robog, ő bezzeg mindent bever, 71-55. Wise már 28 pontos, Molnár András adta a passzt, hogy legyen valami szegedi vonatkozás is. 26. perc: Dukic pihenőt kap, Varga Dániel váltja. Gurley hármasa most rossz, Wise viszont folytatja a pontgyártást, 66-51. Gurley két büntetőjével zárkóznának, ha nem kapnánk újabb trojkát Thomastól, 69-53. 25. perc: Az egyre javuló Barovic válaszol centerből. Csorvási Milán is vállalkozik, az ő kísérlete nem jó, Thomas kosarával pedig 64-51, kezd meleg lenni. Ráadásul sorra adjuk el a labdákat, nem tudunk mit kezdeni a hazai védekezéssel, kicsit mintha szétesett volna a játékunk. Molnár József időt is kér gyorsan. 24. perc: Thomas és Barovic dobják körbe a szegedi gyűrűt, elhozzuk a bogyót aztán, majd Gurley távolija végre célba talál, ez az, 60-51. 23. perc: Dukic próbálkozik újra távolról, de ez sincs bent, Dudunak ma nem megy. Szerencsére Tóth trojkája is mellé, túl nagy lett volna már a különbség. Fekete váltja Vidát. 22. perc: Vesztergom süllyeszt el hármast, majd Vida egyedül megy be, kihagyja, Barovic büntet, 60-48. 21. perc: Gurley vállal és ront hármast a negyed elején, de szerencsére Tóthtól Kiss szerzi meg, indulhat Gurley, aki ezúttal már nem hibázza el, 55-48. Tanács Attila neve mellett a gólpassz. Pontszerzők:Sopron: Thomas 16/9, Wise 24/6, Vesztergom 3, Tóth G., Barovic 6. Cserék: Molnár A. 2, Gombás 4, Takács. Szeged: Fekete, Gurley 13/3, Kiss Zs. 12/12, Dukic 3/3, Csorvási M. 10. Cserék: Vida 5, Csorvási L. 3/3, Tanács. Annak ellenére kerültünk 9 pontos hátrányba, hogy a lepattanócsatában 22-16-ra vezetünk, s a soproniak 6 büntetőt is elpuskáztak. A 8 eladott labdánk mindenképpen sok, különös tekintettel arra, hogy a hazaiak neve mellett csak 1 szerepel. A triplákat sem dobtuk rosszuk, közelről viszont pontosabbnak kellene lennünk. A legfontosabb feladat viszont egyértelműen a védekezés rendbe tétele, mert ennyi kapott kosárral sehol sem lehet meccset nyerni. II. negyed: 55-46 (29-29, 26-17)20. perc: Kiss Zsolt negyedik hármasa ad reményt, majd Wise ront, de Gurley eladja a labdát, s Thomas fejezheti be az akciót, 53-46. Gurley igyekszik, de nem megy be az újabb dobása sem. Thomasé a védőlepattanó. Wise-é az utolsó kosár a negyedben, a ráadást szerencsére kihagyja (Gurley faultolta). Az ellenakcióból Tanács még dobhatott, de nem talált, 55-46 a félidő. 19. perc: Hullanak a triplák, Thomas és Kiss Zsolt voltak a tettesek. Sajnos Wise rátesz egy duplát is, miközben mi elügyetlenkedünk egy támadást (pontosabban Gurley célzott rosszul kintről), 51-43. Ennyi pontot nem lehet kapni még idegenben sem, baj van a védekezéssel, ezt le kell szögezni. 18. perc: Thomas itt, Gurley ott, két szép közeli kosár, 46-40. Majd Dukic üt oda Tóth Gergelynek. Jó lenne a szünetig ismét felzárkózni, ahogy az első negyed végén tettük. Wise közben 20 pontos, Thomas 11, nálunk Gurley 13-nál, Csorvási Milán 10-nél tart. 17. perc: Dukic emeli föl kintről, most ez sem jó sajnos, s Barovic kezéhez tapad a Molten. A másik oldalon Molnár A. vállalkozik, ezúttal pontatlan, ennek örülünk. Sajnos Csorvási Milán nem tudja magát átverekedni Barovicon. A montenegrói jól védekezik, majd szerez is egy kosarat, 44-38. Gurley és Vida ismét a pályán, Csorvási L. és Fekete pedig a padon. 16. perc: Thomast beengedjük, ismét vezetnek, 40-38. Triplákkal kísérletezünk, Tanácsé nem jó, Csorvási Levié sem, de mindkétszer elhozzuk a támadólepattanót. Hiába, mert nem tudjuk góllal befejezni az akciót. Molnár András megmutatja középtávolról, hogy kell, 42-38. Molnár József igyekszik közben forgatni magas embereinket. 15. perc: Csorvási Levente faultot, Vesztergom csak egy büntetőt rak be. Fekete hármassal kísérletezik, de nem jár sikerrel, 36-35. Barovic kettesére viszont triplával felel a kis Csorvási, 38-38. 14. perc: Gurley hármasa kiperdül, de Csorvási Miláné a labda és a dupla, 35-35. 13. perc: Csorvási Milán hibája az időkérés után, jöhet a Sopron. Gombás egyenlít is, sőt, utána Wise révén már a vezetés is az övék, miután Csorvási M. nem tudott élni egy lehetőséggel, 35-33. 12. perc: A centerek pillanatai, Barovic és Csorvási Milán kosarait láthatjuk, 31-33. Csorvási Levente váltja Kiss Zsoltot. Barovic elrontott ziccere után Meszlényi Róbert is magához rendeli övéit. 11. perc: Wise 18 ponttal kezdi a második negyedet, ami egészen elképesztő, nálunk Gurley 11-nél jár. Fekete ismét a pályán Vida helyett, rögtön ad is egy gólpasszt Csorvási Milánnak, 29-31, 11-0-s rohanást produkáltunk. Sőt, Barovic középtávolija is rossz, Tanács Atié a labda. I. negyed: 29-2910. perc: Na ez az, végre! A kapitány, Kiss Zsolt süllyeszt el hármast, majd Molnár András ront ziccert, Gurley rohan, s újabb trojkával keseríti el a közönséget, 29-26. Sőt, Wise ront távolról, indulhat a Szeged, Vida leteszi Koltinak, aki egyenlít. Ha egy üzlet beindul! 29-29. Tisza-parti triplaesőt a hűség városában szűk egy perc leforgása alatt, mínusz kilencről egyenlítünk. Most zavar odaát. Vége is az első felvonásnak. 9. perc: Csorvási szolgálja ki Vidát, de nem sokáig örülhetünt, Wise újabb triplát helyez el a gyűrűnkben, 29-20. Thomas adta a gólpasszt, igencsak gördülékenynek tűnik a két amerikai együttműködése. 8. perc: Kicsit elvesztettük most a fonalat. Wise közelije ül, majd Thomas második triplája is benn. Közben Vida Máté csak egy büntetőt vert be. 26-18, kezdenek meglépni Meszlényi Róbert fiai. 7. perc: Gurley hármasa pontatlan, Wise pedig tarthatatlan, 19-15. A soproniaknál helyett Vesztergom helyett a szegedi Molnár András érkezik. Csorvási Milán adja el közben, meg kellene nyugodni. Dukic helyére Tanács áll be. A hazaiaknál pedig Gombás egy kettessel mutatkozik be, amire gyorsan jön Vidától a felelet, 21-17. 6. perc: Gurley és Wise mintha egymással is harcolnának, ismét ők fejeznek be duplával egy-egy gyors támadást, 14-15. Közben Molnár József első cseréje, ahogy ígérte, odafigyel az egyes rotációra, Fekete helyén Vida. Sajnos az újonnan beállt játékos azonnal ront is egy közelit, mire érkezik Wise triplája. 11 pontos a hazaiak hátvédje. Molnár József 17-15-nél időt kér. 5. perc: Sajnos mi is rontunk egy akciót, Fekete nem tudja értékesíteni a ziccert. Wise annál inkább, de nem sokáig örülhetnek, mert Gurley száguld, s szerez újabb két pontot, 12-13. 4. perc: Fekete Stefan dobhat büntetőket, de ismét kihagyja mindkettőt, akárcsak egy héttel ezelőtt a ZTE ellen. Ezért nagy kár. Jöhet is a Sopron. Gyilkolják egymást a centerek, Csorvási Milán személyijét követően Barovic is elpuskáz két büntetőt. Emiatt nem bánkódunk. Majd odaát a montenegrói löki meg Csorvásit. Milán büntet egy szép közelivel, ám érkezik is Thomas első hármasa, 10-11. 3. perc: Vesztergom duplájára Dukic felel egy triplával, majd egy kivédekezett akciót követően Gurley is betalál, 5-7, először vezetünk. No, nem sokáig, mert Wise egyenlít, de a tengerentúliak különmeccsében Gurley ismét varázsol, szép középtávolijával 7-9. Eddig nagyszerű. 2. perc: Csorvási Milán centergóljával mutatkozik be a Szedeák, majd Thomas hármasa rossz, de honfitárs, Wise visszaszerzi, s vissza is teszi, 3-2. 1. perc: Dukic szabálytalan az első hazai akciónál, az irányító, Thomas csak egy büntetőt értékesít, 1-0. Gurley szedte le a lepattanót. 17.55: Köszöntjük az olvasókat a monitorok előtt! A 8. forduló zárómérkőzését rendezik Sopronban, ahová győzelmi szándékkal érkezett meg még szombaton a Naturtex-SZTE-Szedeák. A várható kezdőötösök:Sopron: Thomas, Wise, Molnár A., Tóth G., Barovic Szeged: Fekete, Gurley, Kiss Zs., Dukic, Csorvási M.

A 8. forduló további eredményei:

Zalakerámia-ZTE KK – Pécsi VSK-PANNONPOWER 77-68 Kaposvári KK – Szova-Trend Optika KC Szombathely 103-95 Alba Fehérvár – TOP COP Security Jászberény 93-69 Lami-Véd Körmend – Factum Sport Debrecen 94-76 Atomerőmű SE – Nyíregyháza KK 83-72

A bajnokság állása:

1. Atomerőmű SE 8 6 2 686–664 0.875 2. Alba Fehérvár 8 6 2 703–591 0.875 3. Kaposvári KK 8 6 2 689–637 0.875 4. Szova-Trend Optika KC Szombathely 8 5 3 714–682 0.813 5. Soproni KC 7 4 3 582–559 0.786 6. TOP COP Security Jászberény 8 4 4 654–670 0.750 7. Zalakerámia ZTE KK 8 4 4 659–714 0.750 8. Naturtex-SZTE-Szedeák 7 3 4 570–581 0.714 9. Nyíregyháza KK 8 3 5 635–626 0.688 10. Pécsi VSK-PANNONPOWER 8 3 5 590–607 0.688 11. Lami-Véd Körmend 8 3 5 675–711 0.688 12. Factum Sport Debrecen 8 – 8 540–655 0.500 Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.