Bulvár

Kinevezték Kistelek rendőrkapitányát

Kinevezték Kistelek rendőrkapitányát

2012. november 5., hétfő
Kinevezték Kistelek rendőrkapitányát

Lukács János dandártábornok, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője november 1-i hatállyal kinevezte Szitár Ferenc alezredest a Kisteleki Rendőrkapitányság vezetőjének - olvasható a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóközleményében.

Szitár Ferenc

alezredes Kecskeméten született 1973-ban. A tiszthelyettes-képző iskola elvégzését követően felvételt nyert a Rendőrtiszti Főiskola nappali tagozatára, és egyben 1992. augusztus 16-án kinevezték a rendőrség hivatásos állományába, törzsőrmester rendfokozatba. A Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi szakán 1995-ben szerzett diplomát. Ezt követően a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon bűnügyi területen teljesített szolgálatot. 2004-től a Lajosmizsei Rendőrőrs őrsparancsnok-helyettese volt. 2008 és 2010 között a Dunaújvárosi, valamint a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályvezetőjeként teljesített szolgálatot, 2010. májusától a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Akció Osztályának vezetője volt. A Karcagi Rendőrkapitányság vezetésével 2012. január 1-i hatállyal bízták meg. A Kisteleki Rendőrkapitányság kapitányságvezetői feladatait megbízással 2012. október 1-jétől töltötte be - áll a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.