Közélet

Kiállítás az 50 éves szegedi Bengáli villamosokról

Kiállítás az 50 éves szegedi Bengáli villamosokról

2012. november 23., péntek
Kiállítás az 50 éves szegedi Bengáli villamosokról

Ötven éve érkezett az első Bengáli villamos Szegedre, ebből az alkalomból emlékkiállítás nyílt a Közlekedési Emléktár Alapítvány, a Szegedi Közlekedési Kft. és az EDF DÉMÁSZ szervezésében pénteken a Tisza-parti városban.

A tárlatról az alapítvány kuratóriumának tagja,

Bóka Krisztián

az MTI-nek elmondta: nemcsak a járművet, de a város elmúlt ötven évét is szerették volna bemutatni. A kiállításon különleges tárgyi emlékek, köztük a járműveken található feliratos táblácskák, jegyérvényesítő készülék, néhány, a villamosok irányításához szükséges menetkapcsoló vagy éppen a vezetők által utastájékoztatásra használt mikrofon is látható. A tárlaton csaknem negyven tabló segít felidézni a jellegzetes szegedi járművek pályafutásának egyes korszakait, de a látogatók tervrajzokon is tanulmányozhatják a villamosokat. Emellett a kiállított Bengáli emlékmodellbe be is ülhetnek a nézelődők, ahol kisfilmek idézik fel a múltat. Az első Bengáli ötven éve érkezett Szegedre. Az 1960-as években a fővárosban az igencsak megnövekedett utasszám miatt fejlesztették ki a négytengelyes csuklós járművet, ami bár ott nem aratott nagy sikert, a vidéki városokban évtizedekig szállította az utasokat. Szegedre 1962 novemberében érkezett az első Bengáli, majd évtizedek alatt 46 darabosra bővült a flotta. Ezek a járművek fél évszázadon át meghatározták a szegedi városképet és a villamosközlekedést. A Bengáli’50 kiállítás az EDF Galériában december második hetéig várja a látogatókat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.